2022. máj 05.

Lecsúszás, kiesések, bundabotrány, öngyilkosság – a REAC sztorija

írta: surprisezola
Lecsúszás, kiesések, bundabotrány, öngyilkosság – a REAC sztorija

Kétezer-négy nyarán a klub Urbán Flóriánt nevezte ki a csapat élére, akivel első nekifutásra feljutottak az élvonalba. Az egykori magyar válogatott játékost 27 hónap után elküldték, de később a kék-sárga gárda nemcsak, hogy ráült arra a bizonyos csúszdára, de a bundabotránnyal is szembe kellett nézniük.

reac.jpg

Bár a címerben az 1912-es dátum szerepel, de a források szerint az alapítás 1913-ra tehető, mikor megalakult a RAC, azonban egy évre rá a RESC is létrejött. Még 1945 tavaszán a RAC megváltoztatta a nevét Rákospalotai Vasas AC-ra, majd a következő évben a két egyesület 1946-ban fuzionált és Rákospalotai Egyetértés Atlétikai Club néven (REAC) folytatták. Mire elérkeznénk a 2004/05-ös bajnokság végére, amikor is a REAC a Tatabánya mögött feljutott az élvonalba, addigra több névváltoztatáson és költözésen estek túl. Még az említett szezon kezdete előtt Urbán Flórián került a csapat élére, akinek ez lett az első vezetőedzői megbízása.

„2004 nyarán felhívott Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója, hogy szeretné, ha én lennék az akkor másodosztályban szereplő csapat vezetőedzője. Azt mondta, megadja a lehetőséget a bizonyításra, mert ő nagyon kedveli a pályakezdő fiatal edzőket.

 

Ezt bizonyítja, hogy előttem Simon Tibor és Csábi József is a klubnál kezdte bontogatni szárnyait. Úgy éreztem, nagy lehetőséget kapok az élettől azzal, hogy mindjárt egy profi csapatnál mutathatom meg, edzőként mire vagyok képes.”

-áll Urbán Flórián könyvében. 

Flóri kérése annyi volt csupán, hogy Szabó György legyen a pályaedzője, aki anno Kisteleki István munkáját segítette. Mikor még Urbán játékos volt, jelezte Györgynek, hogy ha egyszer valahol vezetőedző lesz, őt akarja segítőnek. Végül a pályaedző elfogadta az egykori magyar válogatott hívását. Ugyanakkor a cél a feljutás volt a klub számára, de ehhez – finoman fogalmazva – nem minden feltétel állt rendelkezésre.

d33a78f-00519053-23.jpg

„A játékosoknak kellett például összedobni krémre, hogy a masszőr gyúrni tudja őket, vagy akinek szüksége volt tape-ra a bokája beragasztásához, annak saját magának kellett megvennie. Mindez a másodosztályban. Arról pedig szó sem lehetett, hogy én azt mondom, X.Y.-t, Gipsz Jakabot igazoljuk le. Abból kellett főznöm, ami éppen volt.”

-emlékezik vissza Flórian a könyvében.

A gárda repülőrajtot vett és az első öt meccsét meg is nyerte. Az ősz egyetlen vereségét, a Sisa Tibor által vezetett Tatabányától szenvedték csak el, hazai pályán. A télen a csapat hazai környezetben készült a tavaszra és végül, 9 ponttal a Tatabánya mögött, és 11 ponttal a Vác előtt, feljutottak az élvonalba. Azonban az első osztályban az életben maradásért harcoltak, és ez volt az a bajnoki évad (2005/06), mikor a szezon végén a Fradit kizárták, így a Vasas bennmaradhatott. A rákospalotaiak a 14. helyen végeztek, mindezt úgy, hogy a Fradit oda-vissza legyőzték. A tavaszi, idegenbeli meccsen nemcsak, hogy 1:0-ra nyertek a zöld-fehérek ellen, de ez azt is jelentette, hogy a Fradi féléves, idegenbeli veretlenségét is megszakították.

A helyzet a 2006/07-es szezonra sem változott, továbbra is a bennmaradás volt a cél a csapatnál, de Flórit augusztus 28-án menesztette a REAC. 

„..Majd hétfőn, augusztus 28-án Kutasi Robi odajött hozzám, és könnyes szemekkel közölte velem, hogy bár nagyon közel érzi magát hozzám, barátként, szinte családtagként kezel, de távoznom kell a klubtól.”

-áll Flóri könyvében (bővebben érdemes elolvasni a könyvet!).

Ekkor került Aczél Zoltán a csapat élére, akivel épp csak bennmaradt a gárda, de a következő szezonban már a 12. helyen végeztek. A 2008/09-es bajnokságban már nem ment ennyire jól a gárdának. November elején Aczélt elküldték és a REAC ekkor már 11 pontra volt a bennmaradástól, végül hiába az edzőcsere, a csapat nagyon simán kiesett az élvonalból.

zqhktkpturbxy9izjvlowfmnzbmmju5mdq3yjgwntq2mwu3nzc1mdbjnc5qcgerlqlnaugawsm.jpg(Fotó: blikk)

Kétezer-tizenkettőben, mikor a gárda az NB II Keleti csoportjában szerepelt, kirobbant a bundabotrány a klub körül. A Központi Nyomozó Főügyészség fogadási csalások ügyében nyomozó munkatársai, az NBII-es REAC hat jelenlegi, illetve korábbi játékosát állították elő (még előző év végén Aczél Zoltánt is előállították). A megalapozott gyanú szerint az őrizetbe vett személyek 2007 és 2009 között, összesen nyolc NBI-es bajnoki vagy Ligakupa-mérkőzés eredményét befolyásolták, esetenként 2000-2500 euró ellenében. 2012. március. 1-én, Kutasi Róbert klubigazgató öngyilkosságot követett el, aki a fogadási csalások elleni küzdelem egyik szószólójaként volt ismert.

„Vége az életemnek. Amiért harcoltam, mind semmivé vált, abban a klubban gyűrt maga alá a mocsok, amelyért dolgoztam, azok az emberek tettek tönkre, akikben megbíztam. Csúzlival lövöldöztem az aknavetőkre, s belátom, vereséget szenvedtem.”

- nyilatkozta aznap délután Kutasi Róbert a Nemzeti Sportnak.

De érdemes megfigyelni az utolsó szavait, amit a Sport Plusznak nyilatkozott:

„Tizenegy év munkája, bizalma ment tönkre. Minden megingott bennem. Olyan lettem, mint egy tetszhalott. Amit ez idő alatt Forgács elnök úrral építettünk, az semmivé foszlott. Szinte egymást támogatjuk, és azon gondolkodunk: érdemes-e egyáltalán tovább csinálnunk.”

Végül a REAC a szezon végén búcsúzott a másodosztálytól, de öt szezonnal később, 2017-ben a harmadosztálytól is búcsúztak. Még abban az évben befejeződött a REAC eladott meccsei miatt indult büntetőper. A vesztegetésért elítélt focisták egyike sem került börtönbe, sőt a labdarúgástól is csak egy rövid időre tiltották el őket. De a pénzbírságok sem haladták meg a 500 000 forintot.

A harmadosztálytól való búcsú után a csapat a BLSZ 1. osztályba került és az elmúlt szezonokban a tabella első feleiben végzett. Érdekesség gyanánt: Aczél Zoltán jelenleg az NBIII-as Kozármislennyel lett bajnok.

Tabella: KATTINTS

 

Források:

www.szotkerek.hu

www.magyarfutball.hu

Urbán Flórián könyve

www.fft-archivum.nemzetisport.hu

www.origo.hu

www.nemzetisport.hu

www.adatbank.mlsz.hu

Szólj hozzá