A kis dél hampshire-i futballklub az utóbbi évtizedekben mind hajmeresztő történésekkel, mind néhány bizarr rekord beállításával is megmutatta magát a világ focijának. Maga Ronaldinho és José Mourinho is elismerően beszélt a Fratton Park atmoszférájáról. Na csapjunk bele!

Köszönet a cikkért a Portsmouth magyar rajongói oldalnak (katt).

Az 1898-ban alapított klub története során először az 1930-as években szárnyalt, majd ezt követően az ötvenes években tudott még sikereket elérni. Azonban a későbbi években a Pompey égisze lehanyatlott és főként az alsóbb ligákban vitézkedett. Egészen a 2000-esévek elejéig, amikor valami igazán nagy dolog kezdett el kibontakozni a déli parti kikötőváros életében. Befektető érkezett a klubhoz, elkezdődött egy csodálatos időszak, mely fura módon ahogy emelkedésnek indult úgy vetítette előre a közelgő tragédia árnyékát is.

Nem gyenge borítókép a Portsmouth-ról.

Az 1999-ben a távozó Terry Venables klubelnök helyére az amerikai milliomos, az Apple számítógép pénzekből meggazdagodott szerb származású Milan Mandaric érkezett, azzal a szándékkal, hogy valóban invesztáljon a Pompey-ba és valóban nagy terveket valósítson meg. Ehhez persze kellett egy ambiciózus manager is, aki látja és érti az angol foci minden rezdülését, így 2002 márciusában a városba érkezett a korábbi West Ham sikeredző Harry Redknapp.

A szókimondó és olykor a féllegáis megoldásoktól sem visszariadó Harry feladata az volt, hogy a Championship középmezőnyében vegetáló klubot felrázza és feljuttassa a húsos fazék közelébe, amit a Premier League jelentett.

Mandaric (balra) és Harry Redknapp (jobbra).

Redknapp azonnal körülnézett az angol játékospiacon és olyan kissé levitézlett, de tehetséges öregeket sikerült megnyerni a csapatnak, mint Paul Merson, Tim Sherwood, vagy Teddy Sheringham, akiknek segítségével a Pompey már a 2003/2004-es szezon végén feljutott a Premier League-be. A pénz folyt a csapatba az eredmények is jöttek, de amikor Harry még többet akart, Mandaric álljt parancsolt. A konfliktus következtében Redknapp a legcsúfabb lépésre szánta el magát a Portsmouth történetében: durcásan átigazolt a legnagyobb rivális Southampton kispadjára!

Ez nem volt okos lépés, mester!

A két csapat rivalizálása az egyik legádázabb a futballtörténelemben, könyvek és persze rendőrségi jegyzőkönyvek tucatjait szülte az évtizedek alatt. A húzás nem jött be, mert míg a Pompey előbb Velimir Zajec, majd a francia Allain Perrin irányítása alatt bennmaradt a Premier League-ben, addig a nagy terveket szövögető rivális Soton kizuhant a Champo-ba, majd később a League One-ba. De hogy mi köze van ennek a felemelkedő időszaknak a Pompey hanyatlásához?

Nos az, hogy Milan Mandaric látva mekkora anyagi befektetés egy Premier League klub benntartása és érezve a határait, úgy döntött eladja a klubot és egy újabb alsóbb ligás csapat után néz (okosan döntött! A Leicester lett a következő választottja). Az új tulajdonos viszont ambiciózus terveket szőtt, melyekhez az anyagi háttér, mint utóbb kiderült ködös, furcsa üzleti tranzakciókból, és kétes kamatú banki kölcsönökből származott, de ez akkor egyáltalán nem látszott!

Mandaric továbállt.

A Pompey karrierje példaértékű volt kívülről nézve. Az új tulajdonos egy izraeli-orosz bankár befektető Alexander Gaydamak, a Chelsea-hez hasonló karriert és stabil klubot ígért. Visszahozta a klubhoz a csúnyán lebőgött és még évekig „Júdás" csúfnéven emlegetett Harry Redknapp-et, majd kinyitotta a feneketlennek tűnő pénzes ládát és egy stabil PL-ben szereplő Portsmouth várt el cserébe.

Beszédes jelek arra utaltak, hogy Gaydamak azért mégsem Abramovic. Apja Arkagyij, az igazi iparmágnás milliárdos ekkor már bujdosott az orosz, európai és izraeli rendőrség elől is. Alexander pénzügyei tisztázatlanok voltak, de ekkor ezzel senki nem törődött. A több mint 100 éves Fratton Park (mely Premier League viszonylatban is kicsi volt és düledező) felújítása sem kezdődött el és az elavult tréning központ újjáépítése is csak terv maradt. Ezek is jelek voltak, de mint tudjuk ezekkel sem törődött akkor senki, hiszen a klub játékoskerete és a meccseredmények feledtettek minden apró jelet.

Harry és Gaydamak konzultál.

A 2006/2007-es szezonra a Pompey elkezdett bevásárolni. Olyan korábban elképzelhetetlen nagyágyúk érkeztek a klubhoz - Redknapp-nek köszönhetően - , mint Lassana Diarra, Glen Johnson, Sol Campbell, vagy Nwanko Kanu. Ehhez mérten a sikerek sem maradtak el és a klub stabil középcsapat lett, sőt immár nemzetközi klubszereplésről álmodott.

A háttérben (mint utóbb kiderült a 2010-es átvilágítás alatt) azonban csak ebben az évben a klub 23,4 millió fontos banki tartozást halmozott fel. A nagy játékosok pedig továbbra is csak érkeztek: Niko Kranjcar, Pedro Mendes, David James, majd a következő 2007/08-as évben Jermain Defoe, vagy Peter Crouch klubrekordot jelentő 11 millió fontért.

Crouch klubrekordot jelentő összegért érkezett. Azóta se fizetett a Pompey többet egy játékosért sem.

A bérek, igazolások kiadási oldala az egekbe szökött, míg a klubbevételek a továbbiakban sem nőttek jelentősen, persze sokat jelentett egy UEFA kupa menetelés (a Fratton Park-ba látogató AC Milan játékosa Ronadinho a latin amerikai klubok légköréhez hasonlította a stadion hangulatát. Nagyon elismerően nyilatkozott), de a klub pénzügyi mérlege mindvégig mínuszos volt. 

 
Az AC Milan elleni hazai kezdőcsapat.

A klub történetének legnagyobb pillanatában, a 2008-as FA kupa megnyerésekor (1:0 a Cardiff City ellen) már egy meglékelt Titanic volt a klub, de még csak talán páran látták a közelgő katasztrófát. Ilyen volt a legendásan tájékozott és jó orrú Harry Redknapp aki május végén meglepetésre eligazolt a Tottenham-hez! Senki nem értette a döntést, de pár hónappal később a kártyavár összeomlott.

Íme a csapat  menetelése.

Redknapp kupagyőzelemmel távozott.

2008 második felére a világ pénzügyi csődbe zuhant, a bankok szaladtak a hiteleik után és ekkor derült ki, hogy az orosz tulajdonos mindvégig különböző banki machinációk segítségével hitelből finanszírozta a klubot. Az ekkor kibukott 50 millió fontos tartozás 2010-re elérte a 120 millió fontot.

Meglepetésre Gaydamak jól tudott kiugrani a sztoriból, ugyanis talált egy befektetőt, a Manchester City-t felvásárló szaudi Manszur sejk jóbarátát, Szulejman Al-Fahim-ot. Ekkor mindenki azt hitte a klub megmenekült. Azonban Al Fahim pár hónap után rájött, hogy neki nagy ez a kabát és a csapat széthullott. Az adósságspirált már nem lehetett megállítani a klub játékoseladásokból fedezte a mindennapi kiadásokat.

Al Fahim foghatta a fejét, amint a Portsmouth-hoz érkezett.

Al Fahim-ot Balram Chainrai hongkongi spekuláns váltotta, aki pár hónap múlva továbbadta a klubot egy Ali al Faradj nevű közel-keleti befektetőnek, aki viszont meg sem jelent Portsmouth-ban, és rögtön 1 nap után lemondott a klubról, miután rácsodálkozott az ott kialakult pénzügyi viszonyokra.

2010 február 26-án Peter Storrie megbízott klubelnök, a modern angol labdarúgás történetében először csődvédelmet kért egy Premier League klubra. A megbizott csődvédelmi szakember azonnal kézbevette a pénzügyeket és elbocsájtott 85 dolgozót a Fratton Parkból. A liga 10 pont levonással súlytotta a Pompey-t, így biztossá vált, hogy 2010 májusában a csapat búcsúzni fog a legfelsőbb ligától, már ha addig is életben marad!

Al Fahim (balra) itt még Peter Storrie-val (jobbra) konzultált.

Folytatás következik!