Csak kétszer fordult elő a portugál első osztályban, hogy ne a Porto, Benfica, Sporting hármas nyerje meg a bajnokságot. Az 1945/46-os szezonban a Belenenses, majd a 2000/2001-es szezonban a Boavista nyerte meg az aranyérmet a nagy trióval szemben. Most előbbi csapatról lesz szó.

Ahogy a történelem órákon már oly sokszor hallhattuk, van az időszámításunk előtti és időszámításunk utáni korszak. Vallásosabbak kedvéért a Krisztus előtti és Krisztus utáni korszaknak is nevezhetjük ezt az idősávot, amit tökéletesen rá lehet vetíteni a portugál Belenenses-re. Az ő történelmüket is két időszakra lehet bontani: Martins gólja előtti és Martins gólja utáni időszak.

Martins gólja előtti időszak

Az 1918/19-es szezon végén, miután a Sporting megnyerte a második regionális bajnoki címét, Artur José Pereira akit a kor egyik legjobb portugál játékosának tartottak, távozott a csapattól azzal a szándékkal, hogy klubot alapítson szülőföldjének, Belémnek. Augusztus végének egyik estéjén Pereira találkozót szervezett belémi barátainak és játékostársainak az Afonso de Albuquerque tér egyik padjához, ahol ismertette velük ötletét. 

„Mindannyian belémiek vagyunk, miért játsszunk másoknak?”

– vallották az egybegyűltek.

A kezdeményezéshez tehát a Benfica és a Sporting korábbi helyi kötődésű játékosai is csatlakoztak, így 1919. szeptember 23-án Lisszabon nyugati Tejo-parti negyedében létrehozták a Clube de Futebol Os Belenenses névre keresztelt egyletet. Ekkor már volt egy klub Belémben, az 1910-ben alapított Sport Uniao Belenense, amely 1919-ben, az új klub születésekor felbomlott. Az újonnan létesített együttes egy távíróoszloppal szegélyezett pályán, a Campo do Pau de Fión kezdett játszani, később – az egyre nagyobb érdeklődés miatt – a lisszaboni bajnokság meccseire a Lumiar Stadiont bérelték. Történetének első mérkőzését viszont a szomszédos Campo Grandében játszották le: a Vitória Futebol Clube elleni lisszaboni kupameccs 1:0-ás vendéggyőzelemmel ért véget.

Artur

Egyébként sok szurkoló hajlamos azt hinni, legalábbis látva a napjainkban a portugál bajnokságot, hogy mindig csak a „három nagy klub” volt a élvonal domináns szereplője. Ez azonban tévedés, hiszen több mint fél évszázadon keresztül a Belenenses tagja volt a „nagy kvartettnek” (portugálul: Quarteto dos Grandes). 1933-ban például a Belémi együttes számított a legerősebb futballklubnak a maga 3 portugál bajnoki címével, ami több volt, mint az FC Porto-nak (2), a Benfica-nak (1) és a Sporting-nak (1). 

Ez azért némi magyarázatra szorul, ugyanis Portugáliában ligarendszerű országos bajnokság egészen 1934-ig nem létezett. Az ország bajnokát addig az egyenes kieséses rendszerű Campeonato de Portugal adta – ebből lett később a mai Portugál Kupa (Taça de Portugal), bajnokait pedig hivatalosan kupagyőztesként könyvelték el a labdarúgó-szövetségben. Az érintett klubok persze a mai napig vitatják ezt és ragaszkodnak a bajnoki címeikhez.

Tehát mire 1934-ben létrejött a valóban élvonalbeli bajnokságnak számító Campeonato Nacional da Primeira Divisao, a Belenenses addigra hivatalosan már háromszoros kupagyőztesnek mondhatta magát a Campeonato de Portugal megnyerésével (1926/1927, 1928/1929 és 1932/1933-ban) – informálisan viszont háromszoros bajnoknak.

Az élvonal megalakulását követően a Benfica – Porto – Spoting tengelyen dőlt el a bajnoki cím sorsa, amelyért a Belenenses is bejelentkezett, ez a magyarázat az előbb említett „nagy kvartett” megjelölésre. A bajnoki aranyat végül az 1945/46-os szezonban szerezték meg, ezzel elsőként megtörve a nagy trió uralmát. A végeredmény elég szorosra sikeredett: a bajnoki címet megszerző Belenenses mögött csupán 1 ponttal volt lemaradva a második Benfica (de nekik három góllal jobb volt a gólkülönbségük). Előtte, még 1942-ben a Portugál kupát is bezsebelték, ahol a döntőben 2:0-ra verték a Vitória de Guimaraes-t. Ezt a kupa győzelmez igen, de a bajnoki címet már nem élhette meg Artur José Pereira, mert 1943. szeptember. 6-án, mindössze 53 évesen tuberkulózisban hunyt el.

A bajnoki címet követő években volt, hogy a középmezőnyben, volt, hogy a tabella első felében végeztek, de háromszor a dobogó legalsó fokát is elcsípték. Így érkeztünk el az 1954/55-ös szezonhoz, amikor a Belenenses nagyon közel került a második bajnoki címének megszerzéséhez. Ekkor már a klubot erősítette (1951-től) egy bizonyos Matateu, aki az első olyan portugál válogatott lett, aki Afrikában született. A mozambiki származású játékost később testvére, Vicente Lucas is követte, aki 1954-ben csatlakozott a gárdához. Matateu támadóként, Lucas testvére a védelem közepén szerepelt.

Kövezett az ominózus Sporting elleni hazai szezonzáró meccs, ahol a szurkolók már szinte ünnepi hangulatban voltak, hiszen csapatuk 2:1-re vezetett, de a 86. percben Joao Martins  (csak a Sporting-ban játszott a pályafutása során) kiegyenlített, a Belenenses pedig ezzel lecsúszott a bajnoki címről és többet sosem került hozzá ennyire közel. A döntetlent követően a Benfica lett a bajnok, akinek ugyanannyi pontja volt, mint a Belenenses-nek (39-39), de a gólkülönbségük jobb volt és eggyel több győzelmet tudtak felmutatni a bajnokság végén. Matateu viszont gólkirály lett a maga 29 góljával.

Martins

Egy évvel később, 1956-ban a Belenenses beköltözött ikonikus új otthonába, az Estádio do Restelóba, aminek építése hatalmas költségekkel járt, így legjobb játékosaiktól szép sorban meg kellett válniuk a belémieknek, ennek pedig csakhamar meglettek a következményei.

Martins gólja utáni időszak

A gárda a következő öt szezonban négyszer is a harmadik helyen futott be, ám ezt követően az eredmények romlani kezdtek. A Vicente Lucas – Matateu páros egészen 1964-ig szerepelt együtt, amikor is utóbbi távozott. Vicente 1967-ig szolgálta a klubot, ahol 286 meccsen 12 gólt szerzett védőként. Matateu 270 mérkőzéssel és 210 góllal búcsúzott az egyesülettől, de ő a Portugál válogatottba is bekerült, ahol 27 meccsen 13 góllal zárt. Ennél többször senki sem képviselte a belémi klubot a hazai nemzeti csapatban.

Az 1959/60-as szezonban ismét elhódították a Portugál kupát, amit 1989-ben újra megszereztek. A bajnokságban egyszer a második helyet (1972/73-as szezon), kétszer pedig a harmadik helyet csípték el (1975/76 és 1987/88-as bajnokságban). Egyébként az évtizedek során többször is próbálkozhattak a Vásárvárosok és az UEFA kupa selejtezőiben, de általában már az első körben kizúgtak. Kétszer pedig a második kör jelentette a végállomást.

Először még az 1981/82-es szezon végén estek ki az élvonalból, ami azt jelentette, hogy attól kezdve csak a nagy trió csapatai maradtak az első osztály örökös tagjai. A kiesést követően elég volt két szezon, hogy visszajussanak, de 1991-ben újra búcsúztak, hogy egy évre rá ismét visszakerülhessenek, majd ezt az 1998-as kiesésüket követően újra eljátszottak. A következő kiesés 2010-ben következett be, de akkor már három év kellett ahhoz, hogy visszajussanak.

Még a 2014/15-ös szezonban a hatodik helyen végeztek, ami Európa ligaselejtezőt jelentett, ahol a svéd Göteborg-ot és az osztrák Altach-ot legyőzve jutottak be az I csoportba, ahol a Basel – Fiorentina – Lech Poznan mögött csak az utolsó helyen tudtak befutni. Máig ez volt az utolsó európai szereplésük. Azért öt pontot így is sikerült felmutatniuk.

Viszont a 2017/18-as szezon után rosszabbra fordult a helyzet, ugyanis a gárda kétfelé szakadt. Az anyaegyesület, az Os Belenenses szakított a profi csapatot irányító Belenenses SAD-val, ezzel a portugál élvonaltól is búcsúzhatott. Az SAD (Sociedade Anónima Desportiva) egy részvénytársaság volt, még 1999 nyarán hozta létre a Belenenses – a törvény szerint ilyen szervezeten keresztül kell működnie egy professzionális futballcsapatnak Portugáliában. 2012-ben, mikor a klub óriási pénzügyi gonddal nézett szembe, a klubtagok megszavazták, hogy az SAD 51%-át eladják egy befektetőnek, a Codecity-nek.

Ekkor kötöttek egy paraszociális megállapodást, de ezt a Codecity felmondta a klub szerződésszegésére hivatkozva. A Sportdöntőbíróság a SAD-nak adott igazat, így megszűnt annak a lehetősége, hogy a klub visszaszerezze az irányítást. 2018 nyarán a két fél közötti kapcsolat megszűnt. Ez magába foglalta az Estádio do Restelo használati jogát is. Ez vezetett végül ahhoz, hogy az SAD önálló entitásként kiváljon.

Az SAD a különválást követően megkapta az első csapat játékoskeretét és az U23-as csapatot, de minden más az Os Belenensesnél maradt és a szurkolók többsége is az eredeti klubhoz pártolt. A 2018/19-es szezon októberétől a B-SAD egy újabb bírósági döntés következtében többé nem használhatta a Belenenses címerét és a nevét sem, viszont maradhatott az élvonalban, ugyanakkor az eredeti klubnak a hetedosztályból kellett újrakezdenie a felzárkózást.

Napjainkban a Belenenses a másodosztályban küzd a bennmaradásért, míg a B-SAD legutóbb a másodosztályból esett ki az előző szezonban, de még 2023 márciusában bejelentették, hogy a harmadosztályban szereplő Cova da Piedade-dal fognak egyesülni, amely a szezon végén nem kapott licencet és egészen az ötödik osztályig léphettek vissza.

Még 2021-ben az OS Belenenses megpróbálta Buffon-t leszerződtetni. Bővebben: KATTINTS

A portugál focival foglalkozó magyar oldal: KATTINTS!

Tabella: KATTINTS