Az egykoron Jugoszláviához tartozó Szerbiában általában két csapatról szól a bajnoki versenyfutás: a Crvena Zvezda-ról (más néven: Red Star Belgrade) és a Partizan-ról. Azonban az 1923-tól íródó (nem hivatalosan 1920-tól) Szerb, majd Jugoszláv és végül újra a Szerb ligaként működő élvonalban tízszer fordult elő, hogy nem a két említett klub egyike ült fel a hazai csúcsra. Ebből a legtöbb alkalommal – szám szerint ötször – az OFK Beograd-nak sikerült.

A gárdát 1911. július. 6-án, Beogradski sport klub (röviden: BSK) néven alapították. A szerb élvonalba először 1920-ban mutatkozhattak be. De ez még nem volt Szerbia hivatalos bajnoksága, ugyanis ezt még a Belgrádi Labdarúgó Szövetség szervezte, amelynek befolyása akkor a Szerb Királyság, a Vajdaság és Bosznia-Hercegovina keleti részének területeire terjedt csak ki. Az akkori 5 csapatos bajnokság nagyon egyszerűen nézett ki: mindenki egy meccset játszik csak a másikkal. Az első induló szezonban a BSK mind a négy meccsét megnyerte, ami után nem volt kérdés, hogy övék-e lesz a bajnoki arany.

A következő szezonban, akkor már hat csapat alkotta bajnokságban is az első helyen futottak. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ha a gólkülönbség döntött volna a pontazonosság esetében, akkor nem ők, hanem az 1945-ben megszűnt SK Jugoslavija lett volna a bajnok. Az 1921/22-es szezonban már nem hibázott a második helyre szorult együttes, de a BSK így is az előkelő harmadik helyet foglalhatta el.

Az első áttörés az 1930-as években köszöntött be, amikor is, a gárda ötször nyerte a Jugoszláv élvonalat, amelynek ekkor meghatározó csapata volt. 1934-ben a Jugoszláv Királyság (1923 – 1940) kupadöntőjébe is bejutottak, ahol a Hajduk Split-el szemben tudtak győzni. Az 1940-es években, mikor Szerb ligának hívtak az élvonalat 1946-ig, a BSK újabb öt bajnoki elsőséget zsebelhetett be. Azonban 1946-től, egészen Jugoszlávia felbomlásáig, 1992-ig ismét Jugoszláv Első liga néven futott az élvonal. A következő kupadöntőt, amely akkor már Jugoszláv kupa néven futott, 1953-ban játszották. Ironikus módon, akkor is a Hajduk Split volt az ellenfél, de a végén ismét a belgrádiak örülhettek, ugyanis 2:0-ra megnyerték a találkozót.

A Hajduk Split kapitánya, Frane Matosic (10-esben) gratulál a belgrádiak csapatkapitányának, Aleksandar Panic-nak a győzelemhez.

Ez még nem jelentett európai porondot, de az 1962-es kupagyőzelem igen. A csapat a Kupagyőztesek Európa kupájában indulhatott, ahol először a mai nevén ismert Hallescher FC-t kapták. A jelenleg harmadosztályban játszó klubot 5:3-as összesítéssel búcsúztatták, majd a Portadown-t és a Napoli-t legyőzve egészen az elődöntőig jutottak, de ott kettős vereséget szenvedtek a későbbi győztes, Tottenham ellen.

Ezt követően egészen 1974-ig gyakran részt vettek az európai porondon, de legmesszebb a negyeddöntőig meneteltek, még az 1972/73-as szezonban. Közben 1966-ban ismét megnyerték a Jugoszláv kupát, a bajnokságban pedig évekig egy dobogós csapat benyomását keltették. A szerethető és látványos játékstílusuk miatt a szurkolók és az újságírók is „romantikusoknak” becézte a csapatot, amely 1974-től középcsapattá lépett vissza. Végül a kiesés 1979-ben érte utol a gárdát, amely egyből visszatért az élvonalba, de ’83-ban ismét búcsúzhatott az élvonaltól. Ezt követően még egy feljutás összejött nekik, de akkor is azonnal kiestek. Ez az időszak főleg arról szólt, hogy a gárda a másodosztályban a feljutást próbálja megcélozni, de ha fel is került, ott már maradandót nem tudott alkotni.

Az 1990-es években kétszer is a negyedik helyen végeztek az élvonalban (1992-ben és 1994-ben), de a második áttörésre 2003-ig kellett várni, amikor is a harmadik helyen futott be a gárda. A dobogó legalsó foka Intertoto kupaindulást jelentett. Ennél jobb helyezést azóta sem értek el a hazai bajnokságban, de az európai porondon a következő években is megtudták magukat mutatni. Azonban az utolsó fellépésük a 2010/11-es szezonban volt. Akkor először a fehérorosz Fc Torpedo-BelAZ-t kapták, akik ellen 3:2-es összesítéssel mentek tovább, de a következő körben már egy nagyobb falat, a Galatasaray következett, amely ellen Törökországban 2:2-es döntetlent játszottak, de Szerbiában a törökök 5:1-re nyerni tudtak, így ők juthattak tovább.

A hazai élvonalban még tartották magukat, de az eredmények egyre gyengébbek voltak. Még 2010. szeptemberében megszerezték a később a Lokinál is szereplő Takács Tamást, aki két évig szerepelt a csapat színeiben. Mérlege: 17 meccs, 4 gól.

A kiesés végül 2016 nyarán érte utol a gárdát. Előtte még hallatott magáról a csapat, ugyanis 2015 nyarán – mikor már az anyagi gondok is megjelentek – az angol West Ham United-nek eladták a klub nagy reménységét, a szerb utánpótlás válogatottakban is szereplő Luka Belic-et, de a játékos finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A kalapácsosokat két év után el is hagyta, és jelenleg a görög AS Giannitsa játékosa. A csapata jelenleg a görög negyedik vonalban szerepel.

A csapat a másodosztályból is kizúgott, így 2017 nyarától már a harmadik vonalra készülhettek. Még 2017. februárjában, a magyarországi születésű Milan Senic szerepelt itt kölcsönbe, de nyáron nem marasztalták. Ő jelenleg a német hatodik vonalban szereplő SG Unterrath játékosa. Közben az Olympiakos elnöke, Evangelos Marinakis is érdeklődött a klub átvétele iránt. A Nottingham Forest-et is irányító görög Szerbia elnökével, Aleksandar Vucic-al is egyeztetett, mivel az OFK Beograd fiataljaiban látott potenciált, de később kiderült, hogy a Crvena Zvezda-ért is érdeklődést mutat. Végül egyik szerb klubot sem szerezte meg.

Közben a kék-fehér csapat 2017-ben a harmadosztálytól is búcsúzni kényszerült, és csak ezen a nyáron tudtak visszajutni a második vonalba. Még 2018 novemberében, a hűséges szurkolóik által megalakult az „OFK Beograd Baráti Klub”, amely a klub megmentése miatt jött létre. Az ő javaslatukra érkezett az Igazgatóság elnöki posztjára az OFK és a Győr egykori kapusa, Sasa Stevanovic, aki ígéretet tett arra, hogy a csapatot feljebb juttatja. Mivel ez nem sikerült, másfél év után lemondott.

Tabella: KATTINTS