A francia Martigues csapata történelme során 3 szezont is lehúzott az élvonalba, de onnan már csak lefelé vezetett az útja. Az elmúlt években egy francia modell is próbált segíteni a klubon, de immáron nélküle próbál meg feltörni a gárda.

Kezdetek

Franciaország délkeleti részében található Martigues-ben 1919-ben, több futballszurkoló, köztük az Olympique Marseille tagjai kezdeményezték, hogy jöjjön létre egy labdarúgóklub. A Sporting Club de Martigues néven megszületett egyesület két évvel később Football Club de Martigues-re váltott. A klub a „Sang et Or” (ami egyébként a vér és arany színösszetételt jelenti) mezének színeit a francia USA Perpignan csapatától, a Football Club elnevezést pedig a szintén francia FC Séte csapatától vette. Érdekesség, hogy ugyanebben a szín összeállításban szerepel az oldalon megemlített Le Mans és Calais csapata is. 1921 decemberében Marseille-ben, az Aygalades ellen léptek pályára egy karácsonyi tornán. Ez lett végül az első hivatalos meccsük, amit meg is nyertek.

A klub 1923-tól az Albert Pommé stadionban játszotta a meccseit. A pályának azonban az volt a hátránya, hogy a Berre tó közvetlen szomszédságában volt, ami miatt a víz gyakran elöntötte a pályát. Még a második világháború előtt a város építetett egy másik stadiont. Az Aldéric Chave névre keresztelt pályán közel 2000 nézőt lehetett látni, de a Port de Bouc elleni derbiken a nézőszám a 4000-et is elérte.

Albert Pommé stadion

Felemelkedés

Az 1970-es évek elejéig kellett várni, hogy a gárda elhagyja a regionális futballt. A harmadosztályt rögtön abszolválva, 1971 nyarára feljutottak a második vonalba. Az akkori másodosztály három csoportból állt és a Martigues a C osztályba került, de onnan egyből ki is estek. Két szezon után viszont visszajutottak és 1974 nyarától tartósan megvetették a lábukat a másodosztályban. Mire visszatértek a második vonalba, már nem három, hanem két csoportra (1971/72-es szezontól volt így) volt bontva a másodosztály. A visszajutott gárda egy stabil középcsapattá vált a bajnokság során, bár a nyolcvanas évek második felére pár szezonjuk a kiesés elleni harcról szólt.

Az 1991/92-es szezonban csupán 3 ponton múlott, hogy ne a vonal alatt végezzenek. A bajnoki évad végén, az 1988 januárja óta regnáló edzőt, Paul Orsatti-t a Saint-Étienne-től érkező Christian Sarramagna váltott, aki főleg élvonalbeli labdarúgókkal erősítette meg a csapatot. Első nekifutásra meg is lett a bajnoki cím, igaz, a mögöttük lévő Cannes mindössze 1 ponttal gyűjtött kevesebbet tőlük. A feljutáshoz az is kellett, hogy osztályozón az Angers-t egy oda-visszavágós mérkőzésen legyőzzék, amit végül 5:4-s összesítéssel sikerrel is vettek. Azonban az élvonalba már nem tartott a gárdával Henri Canet, aki bejelentette a visszavonulását. Az egykori hátvéd 1977-től szolgálta a klubot, amelynek színeiben több mint 400 mérkőzésen lépett pályára. Ez máig toronymagasan klubrekordot jelent.

A feljutást követően Sarramagna főleg az SC Toulon és az ex-klubjától igazolt rutinosabb labdarúgókkal próbálta megerősíteni a keretet. Az érkezők között volt az a Didier Tholot is, aki 13 góllal a csapat gólkirálya lett és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gárda végül a vonal felett végezzen. Olykor azért becsúszott pár sima vereség, de végül 4 ponttal megelőzték a kiesőhelyen végző Touluse gárdáját. A szezon végén Sarramagna a másodosztályú Sedan edzője lett, akikkel kiesett a másodosztályban, a martigues-i csapat pedig René Exbrayat ültette le a kispadra, aki játékosként 1 szezont leszámítva 1968-tól 1984-ig szolgálta az Avignon Arles csapatát – ők is már voltak említve az oldalon. Egyébként René az előző szezonban épp csak nem bírta feljuttatni a Nímes-t a másodosztályból.

Az új tréner igyekezett megfiatalítani a gárdát és az ötlete bevált, hiszen a 20 csapatos bajnokságban a klubrekordot jelentő 11. helyen végzett. Csak a rosszabb gólkülönbségük miatt (12 góllal volt rosszabb) miatt nem tudták leelőzni az előttük végző Strasbourg-ot, akik végül elindulhattak az Intertoto kupa csoportkörében. Ehhez persze az is kellett, hogy a csapat produkáljon egy 9 meccses nyeretlenségi szériát. Gyakorlatilag ez jelentette a csúcspontot és a gárda innentől kezdve elindult azon a bizonyos csúszdán.

Elsüllyedés

Az 1995/96-os szezonra némileg újból fiatalodott a gárda összetétele, bár ekkor már inkább a legjobb éveikben lévő labdarúgók érkeztek, főleg a hazai élvonalból. Ugyanakkor több rutinosabb meghatározó játékos, köztük Tholot is távozott, a csapat teljesítménye pedig látványosan legyengült. A pocsék eredmények Exbrayat állásába került, akit a harmadik vonalból érkező Patrick Parizon váltott, de a mesterrel hiába lettek veretlenek az utolsó 7 fordulóban, ez még kevés volt a bennmaradáshoz.

Mivel első próbálkozásra nem sikerült visszajutniuk, így jöhetett a jojózás – 1998 nyarára a kiesés a másodosztályból, két évvel később a visszajutás, de újabb két évvel később, 2002-ben az újbóli kiesés. Ebben az időszakban került fel a nagycsapathoz Rod Fanni, aki később több mint 200 meccsen a Marseille és több mint 130 meccset játszott a Stade Rennes csapatában. A 2002/03-as szezont így újból a harmadik vonalban kezdhették meg. Ekkor Michel Estevan került a gárda élére (akit 2023 nyarán távozott az Arles-tól), de ő januárban menesztve lett. Közben a Francia kupában a negyeddöntőig meneteltek, ahol végül a PSG állította meg őket.

Hiába végzett a harmadosztályban az ötödik helyen a csapat, ekkor már az adminisztratív gondok is megjelent, ami végül leminősítést eredményezett a negyedik vonalba, ahonnan csak 3 év után bírtak visszajutni. A feljutáshoz Vincent Caserta elnök és a kispadon helyet foglaló, előtte Estevan munkáját segítő Patrice Eyraud edző jelenléte is kellett, aki a negyedosztály legjobb védelmét rakta össze és egy 24 meccses veretlenségi szériát is produkált, de hiába a visszajutás, majd Eyraud menesztése, két év után ismét kizúgtak és 2008 nyarán újból a negyedik vonalból kellett visszaevickélniük.

A 2011/12-es szezonra ugyan visszajutottak a harmadosztályba, de a szezon végén ki is estek onnan és csak az előző, 2021/22-es szezonban bírtak visszajutni. Még 2017. májusában, a fiatal francia modell, Baptiste Giabiconi lett a klub új részvényese, akit a következő hónapban a rendkívüli közgyűlés az igazgatóság elnökévé választották és megszületett az „Objectif Pro 2022”-es projekt, amelynek célja volt, hogy 5 éven belül visszatérjen a gárda Ligue2-be, ahol utoljára a 2001/2002-es szezonban szerepeltek.

Baptiste Giabiconi

Az új project egyik zászlóhajósa az a Paul Alo’o Efoulou lett, aki tízszeres kameruni válogatottnak mondhatja el magát és a Martigues-hez a 2017/18-as szezonban érkezett, bár a szezon után tovább is lépett. Azonban a rossz pénzügyi gazdálkodás miatt Baptiste még 2018 májusában távozott, és a városháza vetette át a gárdát. 2019 májusától a francia Alain Nersessian vette át a csapat irányítását. 2020-tól pedig új szimbóluma van a csapatnak, mivel a 2017-től 2018-ig használt logó eléggé hasonlított az olasz Inter Milán címeréhez.  

Tabella: KATTINTS