Pontosan ma ünnepli 101. születésnapját az egykor szebb napokat is átélt Salgótarjáni BTC. Ezúton kívánunk Boldog Születésnapot a klubnak! Mivel többen is kértétek, így közkívánatra jöjjön egy hosszabb írás a Stécéről. A nool.hu oldalnak köszönjük a segítséget, mivel az oldal cikkei lényegesen sokat segítettek az írásunk elkészüléséhez.

1920. május. 13: A Salgótarjáni Ipartestület két sportszerető bányamérnökének (Nagy Elemér és Eisele Ottó) kezdeményezésére megalakult a Salgótarjáni Torna Club, amelynek feladatául a sport összes ágának művelését szabták meg. A klub színe a fekete-fehér lett. Az első felfújható bőrlabdát Takács Ferenc, elnökségi tag biztosította. A tizenegy fekete-fehér dresszt Gutfreund Antal mászáros mester adományozta. Fekete nadrágot mindenki tudott szerezni, a többi felszerelést a tagdíjbevételekből finanszírozták.

Az első hivatalos meccs a megalakulás után egy hónappal történt. A Hatvan ellen elért 2:2-es barátságos mérkőzésen a két STC gólt a 15 éves Spielberger László szerezte. A klub 2 év múlva (1922-ben) elnyerte a helyi bányavállalat, a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság támogatását. Így lett az STC-ből SBTC, azaz a Salgótarjáni Torna Club-ból a Salgótarjáni Bányatelepi Torna Club név.

Az 1922-es névváltoztatás után a klub a Vidéki Országos Amatőr Bajnokságba nevezett be és az Északi Alszövetség által megrendezett első szezonjában (6 csapat tartozott ide) az utolsó helyen zártak, de a következő szezonokban már bejutott a kerületi döntőben, ahol az évek során újra és újra a DVTK diadalmaskodott. Az 1925/26-os szezonban a klub átkerült a mátravidéki csoportból a miskolci csoportba, ahol nem csak, hogy 4. helyen zárt, de 1925. július 12-én a BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club) ellen lejátszotta a pályaavató mérkőzését, amelyet 3:0-ra meg is nyertek. A pálya a József-bánya salakhányóján lett kialakítva.

Az 1925/26-os tabella végeredménye.

1926-ban bevezették Magyarországon a profizmust. Ebben az esztendőben vissza is került a csapat a mátravidéki alosztályba, ahol főleg a gazdasági válságnak köszönhetően kiesett a másodosztályba. A fellendülésre egészen az 1932/33-as szezonig kellett várni. A frissen feljutott gárda rögtön megnyerte a bajnokságot – zsinórban háromszor is - és az Országos Amatőr Bajnokságban is aranyéremmel zárt (1935. július 21-én), amelynek köszönhetően jogot szerzett, az abban az évben létrehozott egységes nemzeti bajnokságban való szereplésre. A gárda ekkortájt nyerte meg először a Corinthian kupát is (a Szeged ellen).

A Corinthian Kupa, amelyet az angol Corinthian csapata adományozott a magyar szövetségnek, az amatőr csapatok versengése céljából.

Az első NB1-es mérkőzésre 1935. augusztus. 25-én került sor. Az STÉCÉ a Szeged FC otthonába látogatott és a 4000 néző előtt megrendezett találkozón 3:1-re a hazaiak nyertek. A kezdőcsapatban azok kaptak helyet, akik az előző évi bajnoki címet kiharcolták. A kivételt Havas László jelentette. Szeptember. 1-én az első hazai NB1-es bemutatkozás is eljött. A Tomecskó József által irányított gárda, 1600 néző előtt 4:3-ra legyőzte a Soroksárt. Mind a négy hazai találatot Zsengellér Gyula szerezte, aki 1930-tól 1936-ig játszott a Salgótarján színeiben. Mellékesen megjegyezve, hogy távozása után az Újpest, az AS Roma, az AC Ancona és a kolumbiai Deportivo Samarios játékosa is volt, majd edzőként ciprusi, olasz és görög csapatokat irányított

A Szeged elleni kezdőcsapat.

Az első NB1-es szezon (1935/36-os szezon) rögtön kieséssel végződött (4 győzelem – 5 döntetlen – 17 vereség, 39-84-es gólarány és csupán 13 pont). Nem meglepő módon a házi gólkirály Zsengellér lett 19 góllal (az IFFHS szerint minden idők egyik legsikeresebb elsőosztályú góllövője lett). A csapat ekkor szenvedte el a máig legnagyobb arányú vereségét, az Újpest elleni 10:0-át. A kiesés mellé némi vigaszt nyújtott a Corinthian kupa újboli elnyerése. A döntőben a városi rivális Salgótarjáni SE (1999-ben megszűnt) ellen 1:0-ra győztek Havas góljával. Azonban ekkor távozott a klubtól Zsengellér Gyula és Thour (Tátrai) Sándor. Előbbi Újpestre, utóbbi a Fradihoz igazolt.

Az 1936/37 és a 37/38-as másodosztályú szezonban 4., majd 7. lett a gárda, majd következett a két csoportra osztott nemzeti bajnokság B osztályának keleti csoportja, ahol csak az 5. lett a gárda. 1938. december 18-án, hazai pályán mutatkozott be Kiss Gulya, aki összesen 414 alkalommal játszott az STÉCÉ mezében. Ezzel ő játszotta a legtöbb mérkőzést a csapat színeiben. 1939. június 18-án pedig Csuberda Ferenc debütált Vácon, aki 323 mérkőzésen 151 gólt szerzett. Ezzel a házigólkirálya lett a klub százéves történetének.

Az 1939/40-es szezonban az átszervezések következtében a Felvidéki csoportba került (NBB) a gárda. A csapat szinte tarolt. A 30 mérkőzésükből 28-at megnyertek, Budapesten a BSZKRT ellen 3:3-as döntetlent játszottak és csak egyszer, Ungváron kaptak ki. A Balázs Pál, Laczkó Sándor, Jenőfi Jenő hármas több mint 100 gólt szerzett (Jenőfi Jenő 54-et szerzett). A tavasszal nyújtott 100%-os teljesítmény és a 135:21-es gólkülönbségnek köszönhetően a gárda vissza is jutott a NB1-be.

Így jutott vissza az SBTC.

Az 1940/41-es bajnokságot Tomecskó Józseffel kezdték (aki második időszakát töltötte a gárdánál), majd Riff Emillel vitték végig. A fővárosban kétszer is nagy pofonba szaladt bele a Salgótarjáni BTC. Előbb a Fraditól 9:1-re, majd az Újpesttől 7:0-ra kaptak ki. Azonban a jó hazai szereplésüknek köszönhetően végül a 8. helyen zártak. A Magyar Kupában a döntőig meneteltek, de a házigazda MÁV Szolnok 3:0-ra győzni tudott. A klub vezető a játéktér befüvesítése mellett döntöttek, azonban a két kísérletük is eredménytelen maradt.                                 

A következő bajnokságot (41/42) ugyan Berkessy Elemérrel kezdték meg, de mivel az őszi szezon után csak a 11. helyen álltak, így 42 tavaszára tégi-új edzőjük, Riff Emil tért vissza és kormányozta őket a 9. helyre. Ebben a szezonban mutatkozott be a városi riválistól (Salgótarjáni SE) érkező balszélső, Vincze Gyula. Aki pár évvel később, pontosabban ’45. augusztus. 20-án debütált a magyar válogatottban (Ausztria ellen). Ezzel ő lett az első STÉCÉ játékos, aki a válogatottságig is eljutott. Vincze rögtön góllal is köszönt be. Azon meccsen Zsengellér, Puskás és Szusza (ő duplázott) gólt szerzett. A mérkőzést 5:2-re nyertük meg.

Vincze az első STC játékos, aki a magyar válogatottig eljuthatott.

A 42/43-as szezont Pákozdi Lászlóval kezdték meg (aki később meg sem állt Chiléig) és a csapat nagy fejlődést bemutatva végül az 5. helyen zárta a szezont. Ez volt az addigi történetének legjobb helyezése. A szezon utolsó meccsén (1943. június. 20) a Csepel 2:0-ra nyert, aminek köszönhetően megszerezte a bajnoki címet. A mérkőzés ugyanakkor arról maradt nevezetes, hogy ekkor szerepelt a rádióban először STC meccs. A mérkőzést a legendás riporter, Pluhár István közvetítette és ugyancsak itt adott hangképet a mérkőzésről. Ekkor is még remekelt a csapat a magyar kupában és a döntőig is eljutott. Ott azonban 18 000 néző előtt a Fradi 3:0-ra nyert.

Kép a 42/43-as szezonból. Azon a napon a Kispestet 4:0-ra legyőzték.

A soron következő 43/44-es bajnokságot már a Nagyvárad nyerte, akik mindkétszer is visszavágtak az előző évi vereségekért az Stécének. Az utolsó, Szolnok elleni meccset Újpesten kellett lejátszania a tarjáni csapatnak, mert a várost bombatalálat érte és a pálya is megrongálódott. A meccsen végül Vincze triplázott és Trenka is beköszöntött, azonban az Újpest csak 2 góllal tudott válaszolni. Így alakult ki a 4:2-es eredmény. Az 1944/45-ös szezont Sós Károly irányításával kezdték meg, de a háború miatt csak 4 mérkőzést tudtak lejátszani. A következő bajnoki küzdelmekre 1 évet kellett várni.

Az MLSZ az 1945/46-os szezonban úgy döntött, hogy az Országos Nemzeti Bajnokságot két csoportba rendezi meg (28 csapat részvételével). Természetesen az SBTC a Keleti csoportba került és a 8. helyen végzett. Ebben a bajnokságban (1946. június. 16-án) mutatkozott be Oláh I. Géza kapus, aki 13 éven át 318 alkalommal védte a csapat kapuját (és 3 válogatott meccsen pályára is léphetett). 

Bár az SBTC hiába végzett az élen a 46/47-es másodosztályú bajnokságban, a zöld asztal mellett mégis az ESMTK csapata jutott fel, mert a hosszas óvási procedúra végeztével megsemmisítették az egyik tarjáni mérkőzés eredményét. Ebbe a csapat nem nyugodt bele és ugyan lejátszották az első fordulóbeli NBII-es mérkőzését, a fellebbviteli bizottság döntésének köszönhetően az NB1-ben folytatta és ekkor kezdte meg leghosszabb regnálást a NB1-ben.

A következő években a csapat a 9. – 11. helyek között ingázott. 1951-ben mutatkozott be (április elején Csepelen) mutatkozott be Dávid Róbert, aki az első szezonjában mindössze 1 meccset játszott, de utána kilenc éven át 199 mérkőzésen Szojka Ferenc (1950-ben írt alá) baloldali fedezetpárja volt. 1951 decemberében Laczkó Sándor visszavonult, aki 1938-tól 353-szor képviselte a fekete-fehér mezt.

Szojka Ferenc (balra) és Dávid Róbert.

A nyár folyamán a magyar keretben helyet kapott Szojka Ferenc is a Helsinkiben rendezett olimpián, amelyet labdarúgásban meg is nyertünk. Abban az évben 30 000 néző előtt 2:0-ra legyőzte az SBTC a Fradit az Üllői úton. A gólokat Bablena és Opova József szerezte. Ekkor épült be a csapatba Vasas Mihály, aki 197 mérkőzésen 64 találatig jutott. A december. 13-ikai Bp. Honvéd elleni mérkőzésre (0:0 lett) 9000 néző jelent meg, ami nézőcsúcsot jelentett. 

A szeptemberi Honvéd elleni 5:3-as vereséget már 12 000-et látták, ami újabb nézőcsúcsot jelent. A csapat kerete az évek alatt sokat változott és a régi játékosok közül utoljára a Kiss- Csuberda – Para hármas szerepelt. Ekkor olyan játékosok debütáltak a csapatban mint Csáki Béla (közel 150 meccsen lépett pályára), Oláh II Dezső (1957-1967-ig 202 meccsen játszott), Bodon Tibor (1954-1964 között szerepelt itt) és Chladny Nándor (1954-1960-ig szolgálta a klubot). Az 1956/57-es szezonban az ötödik helyen végzett a 12 csapatra csökkentett bajnokságban. Az 5. hely azt jelentette, hogy az SBTC lett a vidék legjobb csapata. Ebben a szezonban érkezett a klubhoz Jancsik Mihály (149 meccs a SBTC színeiben) és Taliga Ferenc (229 meccsen 38 gól).

Folytatás következik!