2021. nov 18.

Hová tartasz Derby County?

írta: surprisezola
Hová tartasz Derby County?

A súlyos anyagi gondban lévő Derby-től most kilenc pontot vontak le, így már összesen 21 pontot vesztettek el és továbbra is a kiesőzónában vannak. Amennyiben kiesnek, a harmadosztály vár rájuk, ahol legutóbb 1986-ban szerepeltek. A megírásban ezúttal a „Frank Lampard – Magyar szurkolói oldala segített (kattints).

derbycounty-logo.jpg

Az 1884-ban alapított klub kezdetben a Derbyshire County Cricket Club egyik ágaként jött létre, hogy így biztosítsanak extra bevételt a krikett klubnak, valamint a szurkolók érdeklődését a téli időszakra is biztosítsák. Eredetileg az volt a szándék, hogy az újonnan létrejött együttest „Derbyshire County FC”-re nevezzék el, de ez ellen az 1883-ban alapított Derbyshire FA tiltakozott azzal az indokkal, hogy a szurkolók összetévesztenék a két csapatot.

5f1acabe586205797592a54b_derbyshirefa.png

Eleinte a Racecourse Ground-on játszották a hazai meccseiket, ahol a labdarúgás mellett lóversenyeket is rendeztek. Az első meccseken rögtön nagy pofonokba szaladt bele a Derby – 6:0-s vereség a Great Lever elleni barátságos mérkőzésen, majd a következő évben 7:0-s kiütéses vereség az első FA kupa meccsükön a Walsall Town otthonában. A soron következő (1886-ban) évben a kosok azzal kerültek fel az angol futball térképére, hogy az FA kupában megverték az akkor már feltörekvőben lévő Aston Villa-t. Két évvel később a klub meghívást kapott az induló Football League-ban.

A kosok a történelmük során főleg az első két osztályban szerepeltek, de az áttörést a hetvenes években érték el. Először a legendás Bryan Clough-al, akivel az 1972/73-as szezonban a Bajnokcsapatok Európa Kupájában az elődöntőig meneteltek, ahol a Juventus jelentette a végállomást, majd a helyére érkező Dave Mackay-al háromszor is próbálkozhattak maradandót alkotni az európai porondon.

Többek között a hazai pályán elért 4:1-es győzelmük lehetnek büszkék a Real Madrid ellen. De azért jutott szép a hazai porondon is – FA kupa győzelem még 1946-ban és két első osztályú bajnoki cím 1972 és 1975-ben. Legutóbb a 2007/08-as szezonban szerepeltek a Premier League-ben, de csúfos kudarcot vallottak, mindösszesen 1x sikerült győzniük, és 11 ponttal a 20. helyen végeztek, ami negatív rekordnak számít.

De 2018-ban, mikor a Derby elbukta a Play-Off elődöntőt, a vezetőség abban látta a megoldást, hogy Gary Rowett helyére Frank Lampard-ot ültetik le a kispadra. A csapatban akkortájt számos idősebb játékos szerepelt költséges szerződéssel, így az egykori Chelsea játékosnak első fontos feladata a hozzáértő asszisztensek kiválasztása volt. Jody Morris és Chris Jones személyében hamar meg is találta a segítőtársakat, akiket nagyon jól ismert, mivel a londoni kékeknél is együtt dolgozhattak korábban. A kapusedző a legendás hálóőr, Shay Given lett, így össze is állt Lampard első edzői stábja.

Az új edzőnek az volt a másik fontos feladata, hogy fiatalítsa meg a Derby csapatát. A 2017/18-as szezonban a 200 percnél több játékidőt eltöltött játékosok körülbelül fele elérte, vagy átlépte a 30 éves korhatárt. Hárman pedig a 30. születésnapjukhoz közeledtek, a keret legfiatalabb játékosa a 24 éves Tom Lawrence volt (ez a szám csak a saját tulajdonban lévő játékosokra értendő). A csapat átlagéletkora még tovább nőtt Matej Vydra és Andreas Weimann eladása után. Mindketten 26 évesek voltak. Lampard végül a Chelsea-től kölcsönvett játékosokra építve a Play-Off döntőbe vezette a gárdát, de a Derby ezúttal is elbukta a finálét, majd bejelentették Frank távozását. Ekkor a szurkolók még nem sejtették, hogy milyen szörnyű időszak is vár kedvenc csapatukra.

Ráültek a csúszdára

Még 2014 májusában Mel Morris 22%-os részesedést vásárolt a Derby-nél, nem sokkal az után, hogy a csapat elvesztette a rájátszás döntőjét a QPR ellen. A következő szezonban már a klub tulajdonát is átvette, majd kezdetét vette a nagy költekezés. Az első három évben négyszer is átigazolási rekordot döntöttek Morris regnálása alatt, de a menedzseri kinevezésekkel sem garasoskodott az elnök – 2015 júniusa és 2021 májusa között 9 menedzser dolgozott a Derby élén. A köztes időszakban 3 alkalommal is Play-Off-ozhatott a gárda, de mindháromszor elbukták a lehetőséget.

39257502-9257771-image-a-4_1613254818394.jpgMel Morris

A dolog kezdete a 2014-es döntő elvesztése utánra tehető. Mivel a gárda a „menekülés a győzelembe” fényében költekezett, így kulcsfontosságú lett volna a PL-be jutás. Azonban a finálé elbukása után várhatott egy egyezkedés a Football ligával, mivel a klub megszegte a pénzügyi Fair Play-t. Végül Morris 42 millióval „megúszta”, de ekkor már szemmel láthatóan érezhette, hogy a PL-be kerülés drága lesz.

_118551531_gettyimages-1314184978.jpg

Közben a veszteségek is gyűltek. 2016-ban 14,7 millió, következő évre 7,9 millió fontos mínuszt könyveltek el, de 2018-ban az EFL közbe lépett. Csak a veszteség 39 millióra rúgott, amíg meg nem erősítették, hogy Morris 80 millió fontért megvásárolta a Pride Park stadiont a klubtól. Lényegében ott bukott el a dolog, hogy a Lampard féle Derby nem verte meg az Aston Villa-t a döntőben. Akkor nem lett volna gond. A 2018 utáni veszteségek mértéke nem ismert, mert az ügyet még az EFL nem zárta le, de azt is tudni lehet, hogy a covid megjelenése is rátett 1 lapáttal a gondokra.

Kétezer-húsz októberében bejelentették, hogy Morris elakarja adni a kubot és aktívan keres új tulajdonost. Ugyan egy spanyol üzletember, Erik Alonso közel volt ahhoz, hogy átvegye a Derby-t, de kétségek merültek fel Alonso finanszírozásaival kapcsolatban, a pénzügyi Fair-Play szabályok megsértése miatti lehetséges EFL szankciók mellett. 2021. júliusára átigazolási embargóval is sújtották a klubot, de Colin Kazim-Richard hosszú távú sérülését követően, különleges felmentést adott az EFL, amely engedte, hogy a kosok megszerezzék Sam Baldock-ot és a rutinos védőt, Phil Jagielka-t.

insert_baldock_hull_1.jpgAzért a pályán akad némi öröm

Szeptemberre a klub 12 pontos levonást kapott az adminisztrációk miatt, majd Mel Morris bejelentette, hogy adminisztrátorokat kíván hívni a klub élére. Jelen pillanatban a Derby 100 000 angol fontos pénzbüntetést kapott és a számlák újbóli kitöltését rendelte el az EFL, mert amortizációt használt a játékosok értékelésénél, illetve kilenc pontot levontak a klubtól és további 3 pontot két évre felfüggesztették.

De mi is azaz amortizáció?

Az amortizációs szabályoknak tartalmazniuk kell az átigazolási díjak költségét, egyenletesen elszámolni a játékos szerződésének időtartamát. Tehát egy ötéves szerződés esetén 5 millió fontos díjat évente 1 millióként kell felszámolni és a szerződés lejártával, lenullázódik. A Derby azonban „maradék értéket” adott a játékosoknak – ami azt jelentette, hogy a klub a szerződés időtartama alatt növelhette a labdarúgók értékét. Ez gyakorlatilag nem volt összhangban az általánosan elfogadott számviteli elvekkel.

_121575998_bottomofthechamp.jpg

Szólj hozzá