2021. nov 26.

Hércules-i történet

írta: surprisezola
Hércules-i történet

Az 1919-ben alapított Hércules története során főleg a másodosztályban szerepelt, és ha fel is jutott a legmagasabb szintre, onnan legkésőbb 4 szezon után ki is esett. Az első fellángolás 1974-ben következett be, mikor a klub ismét feljutott az élvonalba, de 8 év után búcsúzott (1982-ben). A későbbi évek során már a harmadosztályba is lecsúsztak, de idővel újra visszatértek a második vonalba. Így érkeztünk el a 2009/2010-es szezonban, amikor a Hércules 2. lett a Segunda División-ban és a Real Sociedad-Levante kettőssel együtt feljutott a LaLiga-ba.

0_3.jpg

Minden ott kezdődött, hogy a Hércules vezetősége 2009 nyarán Esteban Vigo-t ültette le a kispadra. Az egykori Málaga és Barcelona középpályás az előző szezonban megnyerte a másodosztályt a Xerez-el (előtte benntartotta őket, de ez egy másik történet), ami jó ajánlólevél volt a Hércules kispadjára, akikkel el is érte a második helyet, így Vigo zsinórban másodszor jutott fel a LaLiga-ba, de ezúttal már nem maradt a Segunda Division-ban, hanem a klubbal tartott az élvonalba.

1_9.jpgEsteban Vigo

A vezetőség meg is adta a módját az erősítéseknek. Olyan játékosokat hoztak a klubhoz ingyen, mint David Trezeguet, Mohamed Sarr, David Cortés, Royston Drente és a Le Mans-tól (róluk már írtunk) megszerzett Olivier Thomert. Kölcsönbe érkezett a gárdához az argentin Matías Fritzler és a romániai Cristian Pulhac. Másfél milliót fizettek a kolumbiai Abel Aguilar-ért az Udinese-nek, Velthuizen-ért 800 000-et, de ezen a nyáron még Nelson Valdez-t is megszerezték a Dortmund-tól, akiért klubrekordot jelentő 3,5 milliót fizettek ki. A távozók maradtak a másodosztályba (érdekesség, hogy négyen is a Tarragona-hoz mentek).

2_15.jpgTrezeguet-et nagy tömeg fogadta.

Vigo tanítványai kezdésként kikaptak hazai pályán az Athletic Bilbao-tól, majd jött a Barcelona elleni idegenbeli bajnoki, ahol nagyjából 80 000 néző előtt 2:0-ra legyőzték a katalánokat (gólok: KATTINTS). A Camp Nou-ban aratott győzelem után a Valencia elvitte a 3 pontot a Hércules otthonából, majd a Zaragoza otthonában elért 0:0 után következett a Sevilla FC. A hazai pályán rendezett találkozón Trezegeut duplázott, ami újabb 3 pontot jelentett az újoncnak.

A Sevilla elleni győzelem után a csapat már a 8. helyen állt, de a folytatás 5 nyeretlen bajnokit hozott (2 döntetlen és 3 vereség) és a következő győzelemre egészen november. 14-ikéig kellett várni. Akkor a csapat a Real Sociedadot verte meg. Azonban ahogy telt a szezon, úgy csúszott a gárda egyre közelebb a kiesőzónához. Közben azért akadtak szép eredmények, mint a Malaga és az Atletico Madrid elleni győzelmek, amelyeken egyaránt 4:1-re nyertek, de az eredmények csak nem jöttek  (a helyzetet nehezítette, hogy a télen nem is igazoltak új játékost) és a március Osasuna elleni 0:4-es vereség után Vigo-t menesztették a posztjáról. A távozó mester helyét, a Deportivo egykori hátvédje, Miroslav Djukic vette át. A szerb edző érkezésekor a csapat 1 pontra volt a bennmaradástól. A hátralévő 8 fordulóban már Djukic sem tudott csodát tenni (2 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség lett a mérlege) és a Hércules simán kiesett a LaLiga-ból.

3_14.jpgLeggyakoribb kezdő. Gyakran pályára lépett még: Juanra, Thomert, Drenthe és Tote.

Nem csak a kiesés volt fájó, de az adósság is, amit a nagyobb nevek miatt „szedtek össze”. Ezt látva nem meglepő, hogy a LaLiga-s keret szétesett. Valdez-t 4 millióért a Rubin Kazan játékosa lett, Femenía 2 millióba került a Barcelona B-nek, de rajtuk kívül még többek között Agirre, Portillo, Calatayud, Paz, Cortés, Pamarot, Velthuizen, Sarr, Trezeguet, Thomert, Drenthe és Fritzler is elhagyta a süllyedő hajót. Így a leggyakrabban pályára lépők közül csak Pena (balhátvéd), Aguilar (védekező középpályás), Gomes (középpályás), Juanra (hátvéd), Hidalgo (szélsőtámadó) és Tote (középpályás) maradt a csapattal. A másodosztályra főleg ligán belüli játékosokkal, illetve szabadúszókkal próbálták megerősíteni a keretet. Közben 2011 novemberében Hidalgo is továbbállt. Az újraépítést Juan Carlos Mandiá-ra bízták, akivel a csapat el is jutott az osztályozóig.

4_14.jpgMandiá figyeli az eseményeket.

Az osztályozón a gárda Alcorcón-t kapta és a hazai 1:1-et az idegenbeli 0:0 követte, ami azt jelentette, hogy a Hércules a 2012/13-as szezont is a másodosztályban fogja megkezdeni. Az osztályozó elvesztése után Tote visszavonult, de a Tiago Gomes – Aguilar kettős is elhagyta a gárdát, így már csak Juanra és Paco Pena maradt azok közül, akik gyakran pályára léptek a LaLiga-s csapatban. Ahogy az lenni szokott, az Alcorcón elleni kudarc után a Hércules a következő években a kiesés elkerülése ellen és nem a feljutásért küzdött. A következő, 2012/13-as szezon végén már csak a 17. helyet tudta elcsípni a csapat és a szezon végén Juanra is elhagyta a egyre jobban leépülő klubot. Ezt a szezont már nem Mandiá vitte végig, mert menet közben ő is távozott. A 2013/14-es szezonban a másodosztályból is kizúgott a gárda és azóta is a harmadosztályban szerepel.

Tabella: KATTINTS

Zárásként érdemes megemlíteni Paco Pena-t, aki egészen 2018-ig maradt a klubnál. Az ott töltött 9 éve alatt több mint 300 alkalommal viselte a csapat mezét. A már 40 felett lévő hátvéd távozásakor a szintén harmadosztályú CF Intercity-hez igazolt.

Szólj hozzá