2021. nov 30.

A Chapecoense története

írta: surprisezola
A Chapecoense története

Az 1973-ban alapított brazil klub nem nagy múlttal rendelkezik. Ennek ellenére már 1978-ban az élvonalban találta magát, de az akkori szereplése tiszavirág életűre sikeredett és a következő első osztályú mérkőzésükre egészen 2014-ig kellett várni. A csapat szépen helytállt a Serie A-ban, de 2016. november 28-án bekövetkezett a tragédia.

a.jpg

A májustól decemberig tartó 2016-os bajnokságban a klub a középmezőnyben ingázott, de közben a Copa Sudamericana-ban (ezt az Európa ligához lehetne hasonlítani) egészen a döntőig menetelt, ahol a kolumbiai Atlético Nacional várt a csapatra. Az Európai kupasorozatokkal ellentétben, itt nem egy, hanem két meccset játszanak a döntőben. Ennek értelmében a csapat repülőre ült, hogy fennállása legfontosabb meccsére utazhasson, de hétfő éjszaka, november 28.-án (az időzóna miatt Kolumbia és Magyarország között +6 óra különbség van, tehát nálunk kedd hajnal volt), a kolumbiai Medellín városa közelében lezuhant a gép a hegyek közé. A repülőgép utolsó jelét a célponttól mindössze 30 km-re adta le.

b.jpgA LAMIA Bolivia légitársaság Avro RJ-85 típusú repülőgép roncsai.

Mivel a brazil hatóságok nem engedélyezték, hogy közvetlen charter géppel (jelentése: bérelt járat) menjen a csapat a mérkőzésre, ezért szálltak fel végül egy menetrend szerinti járatra. A mentést nehezítette, hogy éjszaka volt, továbbá a helyszínen hevesen esett az eső és a hegyes vidéken köd is volt. A gépen utazó 81 emberből csak hatan élték túl a katasztrófát, köztük három (Alan Ruschel, Jackson Follmann és Neto) Chapecoense játékos. A szerencsétlenség helyszínére Johan Ramirez ért először, aki a kiérkező túloltók navigálásában hatalmas segítséget nyújtott.

Az omladozó viskóban élő Johan (apjával lakott együtt), köszönetképpen egy új házat kapott (KATTINTS). A Dél-Amerikai Labdarúgó Szövetség jelezte: a katasztrófa miatt az égisze alá tartozó összes labdarúgó bajnokságot felfüggesztette. Brazília elnöke, Michel Temer (2016. augusztus 31.-étől 2018. december. 31.-ig töltötte be ezt a tisztséget) háromnapos nemzeti gyászt rendelt el. Az Atlético Nacional jelezte a Dél-Amerikai Szövetségnek, hogy nyilvánítsák a sorozat győztesének a brazil csapatot. A kolumbiai csapat tettét a FIFA, Fair Play díjjal jutalmazta.

c.jpgA Copa Sudamericana nyerte a kupát.

A brazil bajnokság részvevői és a portugál Benfica is jelezte, hogy (ingyen) kölcsönjátékosokkal segítenék az együttest, illetve arra kérték a szövetséget, hogy adjon védettséget a kis csapatnak, azaz 3 évig ne eshessen ki a bajnokságból. Közben több ezer szurkoló vonult ki gyertyával a stadionhoz, emellett sok drukker vett Chapecoense mezt, így támogatva a klubot. A csapat alelnöke, Ivan Tozzo a következőképpen vélekedett:

„Újjáépítjük a klubot, igazolunk új játékosokat, egyeztetünk, és türelmesek leszünk. Megpróbáljuk folytatni a játékot a Brasileiróban, amely nagyon fontos nekünk.”

Csupán néhányan maradtak otthon azok közül, akik nem utaztak el a mérkőzésre:

  • Nivaldo: A kapus 2006-tól szolgálta a csapatot. Hajnali 5-kor hívott rá az egyik barátja, hogy megkérdezze, jól van-e. 299 meccsen játszott a csapatban. Nem akart játszani a Palmeiras ellen, hogy a 300. mérkőzése ne idegenben, hanem hazai pályán legyen (így búcsúzva a szurkolóktól). Ez miatt nem tartott a csapattal, mert az idegenbeli meccs után a csapat Kolumbia felé vette az irányt.

  • Marcelo Boeck: Szintén kapus, aki a születésnapja miatt szabadnapot kapott. Továbbá Follmann és Danilo is előtte volt a rangsorban, ezért (is) kaphatott pihenőt.

  • Sílvio: kapus, aki 2016-ban orr- és lábsérüléssel küszködött, mikor a csapathoz került. Közben igazoltak is a posztjára, így ő is körön kívülre került.

  • Matheus Saroli: Az elhunyt vezetőedző (Caio Junior) fia. Elfelejtette magával vinni az útlevelét, ezért nem utazhatott.

  • Alejandro Martinuccio: Sérülés miatt nem utazhatott a csatárként bevethető játékos. Amúgy az utazó csapat listáján rajta volt.

  • További otthon maradtak (velük nem számolt a stáb): Neném (támadó középpályás), Demerson (középhátvéd), Andrei Alba (védekező középpályás), Hyoran (szintén támadó középpályás, sérült volt), Moisés Ribeiro (szintén védekező középpályás) és Rafael Lima (szintén középhátvéd).

A braziloknak jóformán idejük sem volt, hogy feldolgozzák a tragédiát, mivel hirtelen óriási balhé ütötte fel a fejét. A szerencsétlenség után a netshoes.com.br oldalon a csapat mezének ára a duplájára emelkedett, amiből rögtön hatalmas balhé is kerekedett. A cég a Twitter-en azzal magyarázta az árváltoztatást, hogy a mezt a Black Friday akció miatt leértékelték, de amikor ez véget ért, a rendszer automatikusan visszaállította az árat az eredetire. Érdekes módon a Chapecoense meze később már nem volt kapható a honlapon.

A nyomozás során kiderült, hogy a pilóta, Miguel Quiroga utolsó szavai ezek voltak:

„A Lamia 2933-on teljes az üzemzavar, az áramellátás leállt és nincs üzemanyag.”

Közben a Brazil Labdarúgó Szövetség arra kérte a Chapecoense-t, hogy állítson ki csapatot a bajnokság utolsó fordulójában az Atlético Mineiro ellen, de Ivan Tozzo jelezte, hogy a nincs tizenegy játékosuk. Az ellenfél elnöke, Daniel Nepomuceno bejelentette, hogy a csapata nem lép pályára az említett mérkőzésen, mivel többek között hisznek a sport szellemiségében, tiszteletben tartják az ellenfél gyászát, illetve ez a legkevesebb, amit a gyászolókért és az egész országért tehetnek. Felmerült annak is a ténye, hogy Ronaldinho, Eidur Gudjohnssen, Zé Roberto vagy Riquelme is a csapatban szerepelne, de Tozzo elmondta, hogy a Chapecoense sosem tudott volna ilyen kaliberű játékosokat igazolni, ezért az újjáépítést sem velük kezdik el. Emellett azt is még kijelentette, hogy nem kérnek adományokat és a saját erejükből akarják feltámasztani az együttest, mivel szerintük ez így fair és helyes.

d.jpgEhhez a képhez nem kell egyéb kommentár.

A tragédia nem hatotta meg a Brazil Szövetséget, amely megbüntette mindkét klubot 100 000 – 100 000 reálra, ami átszámítva körülbelül 8,7 millió forintot jelentett. Ezen kívül 3:0-s vereségre ítélte mindkét együttest. Így végzett a Chapecoense 11. , míg a Mineiro a 4. helyen.

Az év játékosának az elhunyt kapust, Marcos Danilo Padilha-t választották meg a szurkolók. Az elismerést a kapus édesanyja vehette át, aki köszönetet mondott a klub nevében. Január 7-ikén a klub elkezdte a felkészülést és több fiatalt is felhoztak a tartalékokból, továbbá kölcsön- vagy szabadúszó játékosokkal erősítették meg a keretet. Az újraépülést Vágner Mancini edzőre bízták, aki szeptember közepe óta klub nélkül volt. A Brazil válogatott január 25-én jótékonysági mérkőzést játszott Kolumbia ellen, hogy pénzt gyűjtsön a csapat elhunyt játékosainak hozzátartozóinak. A mérkőzést Dudu 47. percben szerzett góljával a brazilok nyertek.

Az ilyen tragédiák tökéletesen bemutatják, hogy ki hogyan is „érez együtt”. A Brazil Szövetség meccs lejátszási törekvése (utolsó forduló a Mineiro ellen) és az internetes áruház, a netshoes.com.br mez árusítása (duplájára emelkedett a klub meze) is megerősítette azt a tényt, hogy sajnos vannak, akik a tragédiában is pénzt látnak, vagy legalábbis látnának. Hogy ez ne legyen elég, többen is felkeresték a klubot, hogy megfilmesítenék a tragédiát, de az együttes a Twitter-re feltöltött álláspontja szerint nem járul hozzá ahhoz, hogy a tragédia szórakoztató célú feldolgozásra kerüljön. Január 21-ikén a csapat lejátszotta első felkészülési mérkőzését, amelyen a Palmeiras ellen 2:2-t játszott.

2017. áprilisában a klub a Dél-Amerikai Szuperkupában az Atlético Nacional-t fogadta, pont azt a csapatot, amely ellen fél évvel ezelőtt kellett volna pályára lépnie. A hazai mérkőzésen 22 000 néző volt jelent és a tragédia túlélői közül négyen, Rafael Henzel rádiós kommentátor és a 3 túlélő játékos érzelmes beszédet tartott. A Chapecoense végül 2:1-re nyerni tudott, de a kolumbiai visszavágón a Nacional 4:1-re nyert (hazai meccs: KATTINTS és a vendég szereplés: KATTINTS). 

Még a visszavágó előtt, a csapat megnyerte a Catarinense állami bajnokságot (az államhoz tartozó csapatok játszanak itt). Az Avaí ellen mindkét mérkőzésen vendég 1:0-s siker született, ami azt jelentette, hogy az alapszakaszban elért pontok döntenek és mivel ez a Chapének kedvezett (39:34), ezért ők nyerték meg a sorozatot. Ekkor úgy tűnt, hogy a csapat szépen újjáépül, és mivel a bajnokságot is jól kezdték, volt okuk bizakodni. De a kezdeti fellángolás után több vereség is becsúszott. A július 4-ikei, Fluminense otthonában elért 3:3 után a vezetőség menesztette Vágner Mancini-t.

e.jpgMancini-t nem sokáig marasztalták.

Mancini így lemaradt az augusztusi Joan Gamper kupáról (minden évben megrendeznek a klub első elnökére emlékezve), amit a Chapé ellen a Barcelona nyert meg 5:0-ra.

"Csak a Barcelona volt ott a legelső pillanattól kezdve az oldalunkon, s próbált minket segíteni. A katalánok pénzt is felajánlottak, ezen kívül pedig meghívtak minket a Gamper kupára, amelynek bevételét szintén megosztják velünk.”

– nyilatkozta még a mérkőzés előtt a klub új elnöke, Plínio David de Nes.

Szeptemberbe az AS Roma ellen is játszhattak egy felkészülési mérkőzést. A Chapé büntetőhöz jutott, amelyet Alan Ruschel értékesített. A kezdeti bajnoki fellángolásokat azonban nagy ívű lejtmenet követte és a klub a szezon során többször is edzőt cserélt. A tragédia után egy évvel, a jobb lábát elveszítő Jakson Fullmann is edzésre jelentkezett a csapatnál, de pályára a klub színeiben már nem lépett.

A következő, 2018-as szezonban még nehezebb volt a helyzet. A csapat csupán 2 pontra végzett a kiesőzónától, köszönhetően, hogy pontjaik többségét hazai pályán szerezték meg. Természetesen az edzők jöttek mentek, ami a mai napig jellemzi a klubot. De ami sikerült 2018-ban, az 2019-ben már nem és a csapat kiesett a Série A-ból.

A Serie B-be már Neto sem tartott a csapattal, aki visszavonult. Utolsó mohikánként Alan Ruschel tartott a csapattal. Igazából érett ez már a kis csapatnak, mert a tartalékok, a szabadúszók és kölcsönvett játékosokkal alkotta kerettel hosszútávon nem lehet tervezni. A Chapé pénzügyi helyzetét is jól jellemezte, hogy nem fizettek nagy összegeket a játékosokért. A rekord Jandrei volt, akiért éppen csak 1 millió feletti összeget tettek le az asztalra, de őt később valamivel több mint a duplájáért értékesítették, amivel így a második legtöbb pénzt hozó játékos lett. A rekorder Rosicley Pereira da Silva (röviden: Rossi), akiért még 2017 júliusában a kínai Shenzen FC 3,4 milliót fizetett.

f_1.jpgEddig Rossi volt a legdrágább eladás.

Egy év B-s szezon után a csapat visszatért az élvonalba, méghozzá drámai körülmények között. A 96. percben büntetőt kapott a csapat, amit Anselmo Ramón értékesített, ezzel bebiztosítva a bajnoki cím megszerzését. Azonban a feljutást követően simán ki is estek.

Tabella: KATTINTS

Szólj hozzá