2021. dec 05.

A novarai főnixmadár

írta: surprisezola
A novarai főnixmadár

A Novara Calcio sikerkorszaka akkor volt, mikor 12 szezont töltött el az élvonalban egészen 1956-ig, majd következhetett a lejtő. A cikk megírásában ezúttal is a Serie C magyar oldala nyújtott segítséget (KATTINTS).

thumb2-novara-calcio-4k-serie-b-football-silk-texture.jpg

Az említett időszakban egy bajnoki nyolcadik hely is összejött a csapatnak, emellett 1939-ben a Coppa Italia döntőjébe is bejutottak, de az Inter jobbnak bizonyult náluk. A kiesésüket követően a Novara főleg a harmad- és a negyedosztály küzdelmeiben szerénykedett, bár a hetvenes években néhány Serie B-s szezon is összejött, de semmi több. Az előrelépésre 2003-ban került sor, miután feljutottak a harmadosztályba. Itt a cél a stabilizálás és a feljutás esélye volt, amely 2010-re össze is jött. Ezt követte a 2010/11-es szezon a B-ben, ahol újoncként 3-ikok lettek, így jöhetett a Play-Off, amit sikeresen abszolváltak.

A győztes döntőnek köszönhetően a Novara 55 év után újra a Serie A-ra hangolódhatott, de hiába volt eufória a kisvárosban és verték meg szeptemberben az Inter-t, a csapat csak vergődött a bajnokság során. A gyenge eredmények közepette jöhetett a „tipikus olasz edzőkeringő” – a vezetőség menesztette Attilio Tesser-t és Emiliano Mondonico-t ültette le a kispadra, azonban a szezont Attilio-val fejezték be. A csapatban többek között olyan játékosok játszottak, mint Samir Ujkani, az ex brémai Daniel Jensen, Marco Rigoni (11 góllal házigólkirály lett), Pablo Granoche és az ex palermo-s Michel Morganella.

A Novara kispadja a B-ben sem volt könnyebb, és bár Tesser-el kezdték el megcélozni a feljutást, de október végén menesztették és jött Giacomo Gattuso, akit nem egész 1 hónap után Alfredo Aglietti követett. A szezon végére még így is összejött a Play-Off (mindez úgy, hogy a szezon során 4 pont levonás és 35 000 €-s tartozás is súlytotta a gárdát), de az Empoli-val szemben alul maradtak, ami nem csak a visszajutási álmokat oszlatta szét, de ezután a Novara is felült arra a bizonyos csúszdára és elindult lefelé.

A Play-Off kudarcot kiesés követett és 2014-ben már a B-ből is búcsúzhatott a Novara. Persze a C-ből 1 év után bajnokként vissza is jutott a másodosztályban, de a következő éveket már a liftezés jellemezte, egészen az idei nyárig, ugyanis – jellemzően az elsüllyedt olasz klubokra – a csőd ide is beköszöntött és a szövetség kizárta a C-ből a kék-fehéreket. A főnixklub irányítását a Parma egykori játékosára, Marco Marchionni-ra bízták. A sportigazgatói posztot Giuseppe di Bari fogja betölteni, míg a klub csapatkapitánya az a Pablo González lesz, aki harmadik időszakát tölti a klubnál. A csapat a negyedosztály (Serie D) A csoportjában szerepel.

958411-marco-marchionni-novara.jpg

TABELLA: KATTINTS

Szólj hozzá