2021. dec 31.

Bennragadva a harmadosztályban

írta: surprisezola
Bennragadva a harmadosztályban

A belga határ közelében lévő Sedanra azok emlékezhetnek jobban, akik régebb óta játsszák a FIFA játék szériáit. Az egykor szebb napokat is átélt klub 2013-ig „szem előtt” is volt, de már az előző évben minden megváltozott.

1200-l-sedan-un-ancien-de-cholet-et-avranches-dbarque-chez-les-sangliers-off.jpg

Amikor a vaddisznók (ez a csapat beceneve) 1994-ben kiestek a Ligue 2-ből, egy francia vállalkozó, bizonyos Pascal Urano vette át a csapat irányítását. Érkezése, és a másodosztályból való búcsúzás azt eredményezte, hogy a keretben és a szakmai stábban is változások lesznek. A kiesés áldozata Michel Leflochmoan lett, aki 1987-től volt a Sedan edzője. Helyére Christian Sarramagna-t nevezték ki, akinek a munkáját Jacky Le Bihan segítette.

Jacky 1987-től volt a csapat ifi edzője, ezért volt rálátása, hogy kiket érdemes felhozni a nagy csapattól. Ahogy az ilyenkor várható volt, a keret is átalakult, de a visszajutás csak Pascal érkezése után 4 évvel sikerült. Addigra már Bruno Metsu irányította a gárdát, mert Sarramagna-t egy szezon után távozott. A visszajutást követően Metsu is továbbállt, aki már nem láthatta azt, ahogy a gárda újoncként egyből feljut az élvonalba, miután megszerezték a 2. helyet.

2_29.jpgBruno Metsu (balról a második) ekkor még a Valenciennes kispadján ült. Innen ment a Sedan-hoz.

Ekkor már 1999-őt írtunk és az említett 2012-es változásig a gárda előbb 4 szezont lehúzott az élvonalba (1999 - 2003), majd háromévnyi Ligue 2-es meccsek után (2003 - 2006) ismét visszajutott, de egy szezon után vissza is esett és 2007-től egészen 2012-ig a másodosztályban vitézkedett. Nem is szerepelt rosszul a Sedan a 2011/12-es szezonban, de a feljutáshoz 5 pont hiányzott.

4_2_1.jpgA 2011/12-es csapat, többek között Pogba testvérével.

Így érkeztünk el 2012. július. 1-ére, a klub fordulópontjához. Pascal Urano aznap kijelentette, hogy bár a döntést nem volt könnyű meghozni, de arra készülnek, hogy fizetésképtelenné nyilvánítják a klubot. Az elnök szerint már találtak kiutat az adósságok rendezésére, ami 4 millió euróra rúgott.

Egyszerűen nem sikerült vevőt találnia a klubra. Az eladás ellen szólt a régió elhelyezkedése is, mivel Arden a legközelebbi nagyvárostól (Brüsszeltől) több mint 150 km-re volt és az érdeklődők nem kapkodtak a másodosztályú klubért. Mivel Urano inkább a saját vállalkozásaira koncentrált, ezért az adósságok csak emelkedtek. Végül egy környékbeli testvérpár, Marc és Gilles Dubois vették át a klubot.

4_1_1.jpgGilles Dubois

Az akkori vezetőedzőnek, Laurent Guyot-nak gyorsan össze kellett raknia egy csapatot a következő szezonra, amely az elnök lépése miatt, le lett amortizálva. Az érkezők ingyen, vagy kölcsönbe jöttek, de hiába az 1,6 milliós bevétel az átigazolási piacon, a gárda a szezon végére simán kiesett (eleinte úgy tűnt, a harmadosztályba esnek vissua). A kiesés Guyot távozását is eredményezte, aki az U17-es Francia válogatottat vette át.

A Sedan végül nem csak, hogy kiesett, hanem a felszámolás is várt rájuk, ami végeredményben egy dolgot jelentett: irány az amatőr osztályba. Az újjáépülést a negyedik vonalban kezdte meg a gárda, mégpedig úgy, hogy a szurkolókat ingyen utaztatták az idegenbeli meccsekre, ami körülbelül négyszáz szurkolót jelentett, de a hazai meccseken átlagosan 2000 – 2500 néző váltott jegyet. A Sedan el is indult felfelé és két év után vissza is jutott a harmadosztályba.

5_27.jpgHangulatkép a Sedan meccséről.

De két szezon után, 2017-ben ismét kiesett. Ugyan 2021-re vissza verekedték magukat a harmadik vonalba, de a vezetőségnél nem éppen rózsás a helyzet. Ugyanis családi veszekedés tört ki, mivel Marc Dubois nem emészti meg testvére, Gilles nyilatkozatát ellene és a sportigazgató, Julien Fernandez ellen. Az egész ott kezdődött, hogy Gilles-t 2017. októberében eltávolították az alelnöki posztjáról. A távozó alelnök szerint a klubtól elküldtek minden helyi vezetőt és szerinte az elmúlt években a klub mindenféle irányba elindult a maga rossz választásaival együtt.

870x489_dubois.jpgMarc Dubois

Szerinte az elnök és a mostani sportigazgató délen tartózkodnak, és csak ritkán tesznek személyes látogatást a klubnál. A kommunikációt szintén egy déli srác tartja, aki ugyancsak déli szponzorokat keres a csapathoz. A távozó testvér azt is elmondta, hogy a klub elküldte a csapattal jól szereplő Sébastien Tambouret-et, akivel vezették a bajnokságot. Emellett megemlíti, hogy a testvére főleg a részvényeseinek hisz, akiknek szakmailag nincs közük a futballhoz. Összességében hiába próbál az egykor szebb napokat is megélt Sedan visszakapaszkodni, amíg a vezetőségben nem rendezik a sorokat, ott ragadnak a harmadik vonalban.

cs_sedan_ardennes_new_logo.pngA klub mostani címere

Tabella: KATTINTS

Szólj hozzá