2022. feb 12.

A Benidorm CF eltűnése

írta: surprisezola
A Benidorm CF eltűnése

A klub a történelme során főleg a harmad- és a negyedosztályban szerepelt, de mire tartósan megvetették volna a lábukat a harmadosztályban, a baj hozzájuk is beköszöntött.

2cba5cb85dd5150ae2f4e5a64bd19d2f_400x400.png

A gárdát 1964. február 20-án alapították, egy korábbi szervezet, a Benidorm Sports Youth alapján. Mindössze két szezon kellett, hogy elhagyják a regionális bajnokságot és elinduljanak az akkor még harmadik vonalnak számító Tercera División-ban. De négy szezon után búcsúztak és tizenkét évnyi regionális szereplés következett, míg nem 1982-ben visszajutottak a Tercera División-ba, de ez akkor már a negyedosztályt jelentette, mert a Szövetség még 1977-ben módosította a bajnokságokat és azon szintjeit. Mikor 1987-ben a harmadosztályba jutottak, még csak átszállójegyet váltottak, de egyből vissza is jutottak és mondhatni, hogy ekkor lépett előre a klub.

carte-benidorm-espagne.jpg

A visszajutást követően, ha ki is estek, egy-két éven belül visszakapaszkodtak és ez így ment egészen a 2010/11-es szezonig. Abban a bajnokságban hiába végzett a csapat húszcsapatos bajnokság 16., még éppen bennmaradást érő helyen, mégis kiestek. A gondok már a 2000-es években megjelentek, mivel a benidormi társaságok között szakadék volt és a megoldásra nem igazán törekedtek, így a klub akarva-akaratlanul, de ráült arra a bizonyos csúszdára.

2009 nyarára visszanyerték az eredeti, Benidorm Club de Fútbol nevüket, ugyanakkor kezdetét vették az eljárások az SAD-vel. Az SAD, ami a Sociedad Anónima Deportiva nevet jelenti, egy speciális részvénytársaság Spanyolországban. Ezt a jogi státuszt még 1990-ben vezették be, a sportklubok pénzügyi irányításának és átláthatóságának javítása érdekében. Egyébként voltak olyan spanyol futball- és kosárlabdaklubok, akik hozzáadták a SAD utótagot a nevükhöz. A Benidorm is pont erre törekedett.

2_41.jpg

De emellett a 2008-as gazdasági válság még mindig éreztette a hatását, amit a gárda meg is érzett, hiszen az önkormányzat csökkentette a támogatást és a szponzoraikat is elvesztették. Ezért le kellett állítaniuk az SAD-re való átállást és a legjobb játékosaikat értékesíteniük kellett. Továbbá a játékosok bérével is lógtak, ami egyenes út volt ahhoz, hogy a 2011/12-es szezonban csődöt jelentsenek.

Azóta Benidormban több labdarúgóklub is létrejött és mindegyik az eredeti klub által hagyott entitást kívánják felváltani. Még 2011-ben, a Fundación Benidorm Fútbol Base és a CF Sporting Benidorm egyesülésével létrejött a Benidorm Club Deportivo, ami a Benidorm Club Deportivo nevet kapta, és amely a 2017/18-as szezonban a hatodosztályban szerepelt. De a koronavírus megjelenésével a Benidorm Club Deportivo és a CF Atlético Ciudad de Benidorm egyesült, hogy Atlético Benidorm Club Deportivo (ismertebb nevén: FC Atlético Benidorm CD) néven szerepelhessen a továbbiakban. Legfőbb riválisuk a helyi Racing Club de Futbol Benidorm, amely ugyanabban a kategóriában szerepel, mint az Atlético.

fc_atletico_benidorm_cd_logo.png

Tabella: KATTINTS

Szólj hozzá