Vannak csapatok, amelynél a piramis csúcsa egyetlen szezon, ebbe a kategóriába esik a Portogruaro is. A Velence melletti kisváros csapatának sikertörténete egy kifejezetten rövid, de annál kellemesebb fejezet a klub történelemkönyvében. Az írásban ezúttal is a Serie C magyar oldala segített.

A Portogruaro történelmének első évtizedei legnagyobbrészt a regionális ligákról szóltak, kivéve az 1946/47-es és az azt követő szezont, amikor két év erejéig megmutathatták, mit tudnak a harmadosztályban. Az alacsonyabb osztályú futball ekkor még jócskán képlékeny volt, ennek esett áldozatául a Portogruaro is, amely 1948-ban úgy tudott kiesni, hogy egyébként a maga csoportjában nyolcadikként zárt, ami egyébként általában nem szokott ilyen végkimenetelt magával hozni. De a fránya átszervezés ellenük szólt.

Innentől tulajdonképpen több mint fél évszázadot át is ugorhatunk, ugyanis a Portogruaro egészen az ezredfordulóig a Promozione, illetve a IV Serie vagy Serie D néven futó negyedosztály, majd később ötödosztály mocsarában dagonyázott.

Ki gondolta volna, hogy ennyire közel van a szlovén határhoz?

A változást a 2003/04-es szezon hozta el, amikor egyrészt sikerült feljutni az ekkor már Serie C2-nek hívott negyedosztályba, majd ott meg is ragadni, másrészt pedig mindezt már Portogruaro-Summaga néven tette. Igaz, ez úgy sikerült, hogy egyszer a pályán egyébként a csapat kiesett, azonban 2006-ban visszaemelték a C2-be. Ezen felbuzdulva sikerült sokkal stabilabb szereplést letenni a negyedik vonalba, amit 2008-ban sikerült megkoronázni a harmadosztályba történő feljutással, pontosan hatvan év után visszatérve az olasz futballpiramis ezen szintjére.

A Portogruaro ezt követően olyan magasságokba emelkedett, mint soha korábban: 2009-ben sikerült bennmaradni a harmadosztályban, azt követően viszont már Alessandro Calori-val a kispadon csoportgyőztesként masíroztak fel a Serie B-be!

a 2009/10-es szezon

A 24 ezer fős kisvárosban tombolt az eufória, az új évtizedet ugyanis történetük során először Serie B-s csapatként kezdhették meg. A csapat a Serie B-ben három meccsen két győzelemmel kezdett (Cittadella, Sassuolo), a hatodik fordulóban pedig az Ascolit is legyőzte, tehát kifejezetten erősen tudott indítani. Ezt követően viszont jött a visszaesés, előfordult olyan is, hogy a csapat 12 meccsen (!) nem tudott győzedelmeskedni. Bár a Portogruaro hozott szép győzelmeket (3-2 idegenben az Empoli ellen, Sassuolo másodszor is legyőzve tavasszal, 2-0-ás siker a Livorno ellen, 3 pont Sienából), mivel ezeket nem sikerült még csak minimálisan sem rendszeresíteni, a 10 győzelem és 10 döntetlen jelentette 40 pont végül a 21. helyre volt elég, kilenc pontra a végül utolsóként bennmaradó AlbinoLeffétől.

A tiszavirág-szereplés játékoskeretét vizsgálva találunk itt ismerős neveket, a 2010-11-es szezon során ugyanis a volt Porto játékos Cristian Altinier (ő lett egyébként a házi gólkirály 13 találattal), a brazil Piá, illetve Simone Corazza, a legnagyobb sikereit a SPAL-nál elérő Eros Schiavon vagy éppen Ledian Memushaj is. A kiesés után a Portogruaro abba a folyóba lépett, amibe addigra már nagyon sok sorstárs - két évvel később már be is csődölt, és az óta is a venetói regionális ligákban próbálja a lehető legjobb eredményeket elérni.