2022. már 12.

Az élvonaltól az amatőrökig – R.A.E.C. Mons

írta: surprisezola
Az élvonaltól az amatőrökig – R.A.E.C. Mons

Kétezer-kettő májusában a Mons legyőzte a KSV Ingelmunster csapatát, ezzel bebiztosította a feljutását az élvonalba. Ekkor még nem sokan gondolhatták, hogy több mint 10 évvel később az elsőosztály már csak egy távoli álommá válik.

512x512bb.jpg

Mielőtt René Tondreau, Maurice Van Pel, Henri Lebailly és Fernand Courtois 1909 novemberében úgy döntött, hogy új klubot hoznak létre, azzal a jelszóval, hogy „a belépés minden tisztességes játékos előtt nyitva áll, bármi is legyen ő”, már létezett előtte is labdarúgó klub Mons-ban. De az akkori már létező klubok a későbbiekben többször is fuzionáltak és neveket változtattak.

Az 1910. április. 11-én létrejött klubnak követendő példaként szolgált a Royal Léopold FC (szintén egy elsüllyedt csapat), akik felvették a belga uralkodó nevét. Engedélyt kértek I. Albert királytól, aki pozitívan állt az „Albert Elisabeth Club de Mons” névhez. Ezt követően a Belga Királyi Labdarúgó Szövetség tagjai lettek, és 1910. szeptember 25-ikén, 300 néző előtt a pályájukat is megnyitották. Kereken tíz évig a királyi családra utaló kék-fehérben szerepeltek, de 1920 szeptemberétől a vörös-fehérre váltottak, ami a város színei voltak. Az ezredfordulóig a gárda főleg a másod- vagy harmadosztályban vitézkedett.

download.jpg

Kétezerben a Mons ugyannyi ponttal végzett a harmadik vonal élén, mint a Heusden-Zolder (nem meglepő módon, később ők is elsüllyedtek). A két csapat sorsdöntő meccse 3:3-ra végződött, de miután a büntetőpárbajt 4:3-ra megnyerték a piros-fehérek, így ők jutottak fel. A feljutást követő 2000/2001-es szezonban sem vallottak szégyent és bejutottak a rájátszás döntőjébe, amit ugyan elbuktak, de egy évvel később már megnyerték, így történetük során először feljutottak a belga élvonalba. Több mint 10 000 szurkoló volt jelen a stadionban, mikor a csapat elérte az élvonalat, de aznap a monsi nagypiac is meg volt tartva, szóval volt mit ünnepelniük a város lakóinak.

mons_jpg06.jpga monsi Grand Place

Az újonc – azon kívül, hogy a megjelenő FIFA03-ba is bekerült – rögtön egy középmezőnnyel nyitott, és a Wolverhampton-tól kölcsönbe érkező Cédric Roussel 22 góllal társgólkirály lett a Genk-nél játszó Wesley Sonck-al, de mivel a szezon végén Sonck az Ajax-hoz szerződött, ezért a Genk megszerezte Cédric-et. Pótlását olyannyira nem tudták megoldani, hogy 2005-ben búcsúztak az élvonaltól, de egy szezon után vissza is jutottak, immáron José Riga vezetésével. A képlet ugyanaz volt ezúttal is: középmezőny, bennmaradás (ezt már Riga nélkül), végül kiesés. Közben 2007 augusztusától Cédric is visszatért három évre.

62651.jpgJosé Riga nevével a későbbiek is fogunk találkozni a blog cikkeket illetően

A 2011/12-es szezonig kellett várni, hogy a város ismét élvonalbeli mérkőzést játszhasson. Az akkor eléggé osztályozókra építő bajnokságban a középmezőny EL Play-Off-ot ért és a csapat ugyan eljutott a döntőig, de a Cercle Brugge oda-vissza megverte őket. Emellett a Belga Kupa elődöntőig jutottak, ami önmagában is szép teljesítmény volt. Ezt még tudták fokozni a következő szezonban azzal, hogy a 7. helyen végeztek, de gyakorlatilag innen már egyenes út vezetett számukra a mélybe.

A 2013/14-es bajnokságban végig a kiesőzónában voltak és ki is estek – utoljára tehát a FIFA14-ben találkozhattunk velük. Ekkor már nagytakarítást végeztek a keretben, főleg saját nevelésűekre építve, de 2015. februárjában a klub elnök csődöt jelentett, és mivel a sorsdöntő napig nem sikerült a klubot eladnia, ezért az áprilisban lejátszott Antwerpen elleni bajnoki nem csak a szezon, hanem a gárda végét is jelentette.

raec_home.jpg

A csődöt követően, a RAEC megmaradt része és a RUS Genly-Quévy 89 egyesültek. Az egykori kapusuk, Frédéric Herpoel 2018. áprilisában visszatért a piros-fehérekhez tanácsadóként, és ugyan 1 hónap után távozott, de 2020. júniusában a klub elnöke lett. Még abban a hónapban, szurkolói kezdeményezésre Renaissance Mons 44-re keresztelték át az együttest, azzal a céllal, hogy idővel visszatérjenek a régi nevükhöz. A RAEC jelenleg a belga ötödosztályt jelentő Division 3-ban szerepelnek, ami az amatőr belga bajnokságokat tekintve a harmadik szint.

Szólj hozzá