2022. már 30.

A Kamza vesszőfutása

írta: surprisezola
A Kamza vesszőfutása

Az FC Kamza anno a semmiből jött, és ha a semminek van fokozása, akkor ott végezte. Történelmük során jobbára az alsóbb ligákban szerepeltek, de az élvonalbeli magasságokba is betekintést nyerhettek. A cikk megírásában az Albán bajnokság magyar oldala segített (KATTINTS).

32932584_995538037280904_5605793681266180096_n.jpg

Az első focimeccsre Kamëzben 1908. július 26-án került sor, az ifjútörök forradalom ünnepeként. A játékot a nemesi Toptani családból származó Refik Toptani szervezte, és két kamëzi és tiranai fiatalokból álló csapat vett részt, Tërkuzaj és Agimi néven. A mérkőzés a Tiranai Mezőgazdasági Egyetem közelében, Kodër Kamezben került lejátszásra és 3-3-as döntetlennel végződött. Bár a játék nem a szabályok szerint zajlott, mivel nem volt pályajelölés vagy keresztléc, mégis ez az első focimeccs, amelyet Kamëzben játszottak, valamint az első tiranai derbi. A két fél ötször találkozott egymással az 1908 és 1916 között. A Terkuzaj Kamëz egyszer, Agimi Tiranë pedig háromszor nyert, és az első meccsen döntetlent játszottak. A Terkuzaj az első olyan csapat, amely Kamëzt képviselte futballmérkőzésen.

A történelmük során az alábbi neveket viselte a klub:

- A klubot 1936. szeptember 10-én alapították és 1949-ig Kamza nevet viselte.

- 1949 – 1950: nevét Ndërmarrja Bujqësore e Shtetit Ylli Kuq Kamëz-re (Vörös Csillag Állami Mezőgazdasági Vállalat Kamez) változtatták

- 1950 - 1953: Kamza

- 1953 – 1993: Kamëz Dajti, a Dajti-hegy

- 1993 – 2001: Kamza

- 2001 – 2009: Dajti Kamëz

- 2009-től: Kamza a klub neve.

fc_kamza_header.jpg

A klub története 2006-ban vett pozitív fordulatot, mikor Naim Qarri lett a klub elnöke és elsődleges befektetője. Ekkor a harmadosztályban vitézkedtek a kékek, a B csoportot megnyerve, de a bajnoki döntőn a Bylis elleni 120 perc után büntetőkkel 5-3-ra elvesztették. Az áttörés a 2007/08-as szezonban jött el, amikor a másodosztályba léptek fel és ott stabilan a középmezőnybe tanyáztak. Az első komolyabb lehetőség a 2009/10-es szezonban adódott, amikor sikerült megcsípni egy harmadik helyet. Ez a pozíció osztályozót ért. A meccset Elbasan-ban rendezték és a kamzai kékek a Skenderbeuval csaptak össze. A korcaiak egy sovány 1-0-s sikerrel megtarthatták pozíciójukat, míg a Kamza maradt a másodosztályban. 

A következő szezonban is a 3. helyen végeztek, viszont az első osztály mezőnyét bővítették, így ez a pozíció már automatikus feljutást ért a csapatnak. A klub fennállása első élvonalbeli szezonjára készülhetett. A második meccsen sikerült is győzelmet aratni. A gárda nem is szerepelt rosszul, és a három osztályzós hely egyikén sikerült végezniük. A Kamzának a Besa Kavajéval vívott pótvizsga 2-0-s vereséggel zárult, ez azt jelentette, hogy az egy szezon után ismét a másodosztályba kellett alászállniuk. A szezon nagyon nehéz volt, mivel a klubot csak az elnökség pénzéből tartották fenn, miközben az önkormányzat, bár a részvények 49%-a birtokolja, egyetlen fillért sem fektetett be.

A másodosztály első évében a 9. helyre sikerült befutni. A csapat kénytelen volt a stadionján kívül játszani. Qarri kijelentette, hogy az önkormányzat nem engedte az együttest a saját stadionjában játszani:

„Sok erőfeszítéssel és áldozattal feljutottunk, most, hogy kiestünk, ismét nehéz pillanatokban vagyunk. A csapatot az Önkormányzat nem engedi a saját stadionjában játszani. Ez paradox és egyedülálló eset lehet a világon.”

A 2013/14-es szezonban már csak a 13. helyet sikerült megcsípni. Ez a helyezés az átszervezések miatt kieső pozíciót jelentett. A klub az utolsó négy meccsét megnyerte, a záró fordulóban a Terbuni ellen 6-5-re, de ez is kevésnek bizonyult. A csapat peches volt, ugyanis csak rosszabb gólkülönbségük miatt kellett búcsúzniuk az ugyanannyi pontot összegyűjtő Ada Velipoje helyett. Egy szezon harmadosztályt követően azonnal sikerült a feljutás, majd a két csoportos másodosztály A csoportjának 6. helyére sikerült beérni.

A 2016/17-es szezonban a klub alapszakasz győzelmet aratott a másodosztályban, majd a Play-Off periódusban a Beselidhja Lezha jobb gólkülönbséggel megelőzte őket, azonban a jobb egymás elleni eredményeknek köszönhetően a Kamza visszajutott az első osztályba.

2016 novemberében a Panorama Sport készített egy hosszabb interjút a klubelnökkel.

download_1.png

10 éve van a Kamza élén, 5 évvel ezelőtt az első osztályig sikerült menetelni. Hogyan jött a szenvedély, hogy ebbe a klubba fektessenek be?
– Focizni könnyű, de a futball életben tartása meglehetősen nehéz, ha a befektetés közvetlenül a családi zsebből történik. A saját vállalkozásom, és a napi munkámból megszerzett profit egy részét a csapatba fektettem. Sok esetben segítségemre volt kollégáim, amikor anyagi gondjaim voltak, de a kamzai önkormányzattal is eredményes és eredményes az együttműködés, különösen a 2011-2012-es szezonban, amikor először versenyeztünk az elitben.

– Melyek a legnagyobb nehézségek, amelyekkel ez alatt a 10 év alatt szembesültetek?
Voltak jó és nehéz időszakok az elmúlt 10 évben. Az egyik legnegatívabbnak a 2012-2013-as szezont említeném, amikor a csapat kiesett az első osztályból, és kénytelenek voltunk a kamzai stadionon kívül játszani.

A Qarri - Mziu páros történelmi sikereket ért el, de voltak kemény összecsapások is. Milyen ez az együttműködés Ön és Kamza polgármestere között ma?
– A legjobb testvérek is összevesznek néha. Köztünk is voltak viták a polgármesterrel, de ezek mindkettőnk és a csapat javát szolgálták. Mostanára elsimult együttműködésünk, kitűnő kapcsolatunk van és a célunk is közös, a feljutás. A hozzá tartozó résszel az önkormányzat rendben van, a magunk részéről is korrektek vagyunk. Jelenlegi stadion szinte teljes rekonstrukcióját tűztük ki célul. A projekt része az új gyepszőnyeg és a stadion világítása is, hogy a Kamza az első osztályban semmiben ne szenvedjen hiányt.

– Kilenc meccs, kilenc győzelem. Hogyan sikerült felépíteni egy ilyen csapatot?
– Kamza önkormányzatával, Xhelal Mziu polgármesterrel való szoros együttműködésnek köszönhetően. Másfél éve épül a csapat és jó úton járunk. Az első osztályban való részvételhez minőségi játékosokra van szükség. Tudatosan építettük így a dolgokat.

– Ígértek valamit a játékosoknak vagy az edzőnek, ha sikerül a feljutás?
– Természetesen a csapatunk által elért sikerekért kivétel nélkül minden játékos külön jutalomban részesül, de Devolli edzőt egy szuper különleges prémium illeti. Megígérjük a szurkolóknak, hogy a következő szezonban Albániában a legjobb 10-ben láthatják csapatukat, és csak maximális támogatást kérünk tőlük.

– Gondolt már arra, hogy visszavonul a Kamzától és a futballtól?
– Naim Qarri szurkolni fog a Kamza csapatának, amíg lélegzem és a földön élek. Ha be is csődölne az üzletem is mindent megadnék a srácoknak. Ha kell az utolsó szelet kenyeremet megosztom velük. Szívvel-lélekkel mindig a közelükben leszek. Qarri kitartása meghozta a sikert, a csapat a következő szezont a legfelsőbb kategóriában kezdhette meg.

Persze ahogy illik - albán módra - a kispadon egymásnak adták a kilincset az edzők.

A sikercsapatot összehozó Bledar Devollit 2016 januárjában nevezték ki, 2017 márciusában már mehetett is, mert visszaestek kicsit. (Devollit nemrég rúgták ki a Dinamotól) Utódja Ramadan Ndreu lett (akit decemberben a Kastriotitól távolítottak el és 12 meccses eltiltást kapott az egyik korcai játékos megrúgásáért. Gondolom itt gyakorolta be.). A szezont nem vele fejezte be a klub, mert 2018 márciusában elbúcsúztak egymástól. Április és május közt Julian Ahmataj vezette a csapatot és az utolsó fordulóban, bebiztosította a bennmaradást egy Partizani elleni 1-0-val. A klub a 7. helyen végzett, megelőzve a tökutolsó újonc Lushnja, Vllaznia és a Teuta csapatait.

A 2018/19-es szezon nem kezdődött valami fényesen. A kispadra júniusban ismét Bledar Devolli ült le, aki szeptemberig bírta. Bár az első négy körben 6 ponttal állt a csapat, a folytatásban 11 meccsen csak 3 pontot tudtak szerezni. A következő sikerükre a Luftetari elleni meccsig kellett várni. Gyakorlatilag szeptember végétől december elejéig nem nyertek. Devollit Klodian Duro váltotta a padon, de novemberben neki is megköszönték a munkát. Utódja Ernest Gjoka lett. Vele összejött két győzelem és egy döntetlen, de februárban őt is kiebrudalták a csapattól. Az életéért küzdő Kamza Gentian Stojkuban látta a megoldást a bennmaradás kivívására. Vele márciusig két pontot sikerült szerezni, egyet a Teuta vendégeként, a másodikat a Laci elleni hazai meccsen, ami egyben a klub utolsó profiligás pontja is mostanáig.

1796055_694048240645854_538537963_o.jpgKlodian Duro, 77-szeres válogatott.

A Laci elleni mérkőzés a szezon 24. fordulójában, 2019. március 3-án került lejátszásra. Az elkeseredetten küzdő hazaiak 1-0-ra vezettek Plaku 56. percben szerzett góljával a kurbini zebrák ellen. A parázs hangulatú meccsen a játékvezető a 96. percben büntetőt ítélt a vendégeknek. Najdenov értékesítette is, ezzel elszabadult a pokol. 

A szurkolók a pályára rohantak elégtételt venni a játékvezetőn. A biztonságiak nem sok sikerrel állták útját a dolognak. Először csak egy-két szurkoló szaladt be, majd trükkösen, miután a biztonságiak elkezdték lekísérni az egyik játékossal kezdett csevegni. A pillanatnyi figyelmetlenséget kihasználva futtából rúgta le a sporit. Ezen felbuzdulva egy másik szurkoló megrúgta a földön fekvő sípmestert, vele együtt a hazaiak stábjának egyik tagját is, aki segíteni akart felállni. Majd érkezett nagy lendülettel a klubelnök, aki a tumultuózus jelenetek közepette egy parasztlengővel nyomatékosította nemtetszését. Végül a hazai játékosok és a rendezők együttes fellépése mentette meg a sípmestereket a lincseléstől.

A végeredmény 1-1 lett, de a Kamza vesztett. A szövetség az államot hibáztatta a kevés rendőr miatt, az állam a klubokra mutogatott, hogy szervezzék meg a saját biztonságukat, a klubok meg a szövetségre. Az esettől természetesen a szövetség azonnal elhatárolódott. Az ügyben a rendőrség is eljárt, így Naim Qarri, az FC Kamza elnöke, Andi Matraxhiu, az FC Kamza sportigazgatója, Bana Albert, az FC Kamza vezetője és E.Gj szurkoló rendőrségi kihallgatáson vett részt, illetve további 14 fő éjszakázott a yardon az eset tisztázásának érdekében.

A kivizsgálás után a klubot azonnal kizárták a bajnokságból és 1 millió lekre büntették (3 millió forint). A bajnokságban hátralévő meccseiket 3-0-val írták jóvá. A csapat a harmadosztályban folytathatta a versengést a következő szezonban. Így szólt a verdikt. Persze a por a „kis” Kamzán lett elverve, mert ugyanabban a fordulóban a Partizani – Flamurtari meccsen a vörösök szurkolói a vendégcsapat elnökét verték meg. A végeredmény, a fentebb említett három klubvezetőt 3 évre minden labdarúgással kapcsolatos sporttevékenységtől eltiltották.

carte.png

A klub a következő szezonban a harmadosztályban kezdett egy mérkőzés erejéig. A kupa első fordulójában azonban a hitehagyott, pénzét vesztett alakulat nem állt ki az Apollonia Fier elleni kupameccsre, így a szövetség két szezonra tiltotta el a klubot és kizárta őket a harmadosztályból is.

Hogy lesz-e felemelkedés Kamzában, az egyelőre a jövő zenéje. Alakult egy AF Kamza 05 nevű csapat, ők egyelőre csak az utánpótlást viszik, aztán a büntetés lejártával talán újra lesz saját csapata a mecset és a katolikus templom között elhelyezkedő kamzai stadionnak, amit most a Kastrioti Kruja bérel.

Szólj hozzá