2022. ápr 09.

Az újraépülés útján – FC Sochaux

írta: surprisezola
Az újraépülés útján – FC Sochaux

A franciaországi FC Sochaux az alapítása óta élvezte a helyi Peugeot támogatását, és 2001 nyarától újra az élvonalra hangolódhatott. Az elsőosztályban egy évtizedig minden szépen és jól ment, majd a gárda elindult lefelé.

fc-sochaux-montbeliard-236880.png

Magát a klubot a Peugeot gyár igazgatója, Jean-Pierre Peugeot alapította 1928-ban, azzal a céllal, hogy ezzel biztosítsa a cégénél dolgozó alkalmazottak szabadidejét. Alapítása után három héttel első bajnoki meccsét is lejátszotta a csapat a régió bajnokságában, amit 12:1-re meg is nyert. Jean-Pierre-nek annyira szívügye volt a futball, hogy szorgalmazta a francia futball professzionalizálását és 1929-ben odáig ment, hogy bevallotta, fizet a játékosainak, ami az idő tájt szigorúan tilos volt.

Természetesen ez vonzó volt az akkori francia válogatott játékosoknak és a külföldi labdarúgóknak, akik szívesen csatlakoztak a klubhoz. Ez persze azt is jelentette, hogy nem csak a régió legjobb csapatává lépett elő a Sochaux, de a két helyi riválistól – AS Montbéliard és AS Valentigney – is jelentősen elszakadt. Előbbi rivális 1930-ban úgy döntött, hogy csatlakozik a Sochaux-hoz, ezzel létrehozva a ma létező nevét.

administrative-france-map-regions-sochaux.jpg

A klub nemcsak, hogy ott volt az 1932-ben létrejött élvonal csapatai között, de első virágkora is akkora tehető, ugyanis a harmincas években két bajnoki címet és egy francia kupát is bezsebelhettek, de a háború bekövetkezése után (az akkori csapat és edzője szétszéledtek) nehéz évek vártak a csapatra. Ahhoz, hogy pénzügyileg stabil maradjon az együttes, a háború végéig fuzionáltak a másik helyi riválissal (AS Valentigney) is, de a világháború befejezése után ezt az egyesülést a Sochaux feloszlatta.

Mivel a háború után az eredmények nem igazán jöttek, ezért új stratégiát választották – már nem licitáltak a válogatott játékosokért, hanem a költségvetés egyenletes fenntartására törekedtek. Ez gyakorlatilag azt hozta magával, hogy olykor a kieséssel is szembesülniük kellett, de még ennek ellenére is hosszú időszakokat élhettek át az élvonalban és közben (1981-ben) még az UEFA kupa elődöntőjéig is menetelhettek. A következő sikeridőszak azonban 2001-ben köszöntött be, amikor a csapat ismét feljutott az élvonalba.

Egy évtizedig minden rendben volt, a gárda kupákat nyert és 2004-ben az UEFA csoportkörből is továbbment, de a lejtmenet akkor kezdődött el, amikor 4 év után a csapat akkori edzője, Francis Gillot távozott 2011 nyarán, hogy elfoglalhassa a Bordeaux kispadját. A süllyedést maga az Afrika-kupa specialista, Hervé Renard sem tudta megállítani, aki végig nézhette 2014-ben a Sochaux kiesését a Ligue 1-ből (KATTINTS). Még abban az évben nem csak, hogy kiesett a gárda, de a Peugeot kijelentette, hogy el akarja adni a klubot, mivel a motorsportban szeretnének részt venni a futball helyett. A következő évben sikerült is lepasszolniuk a gárdát a hongkongi székhelyű Ledus-nak.

1436236553561_297.jpg

Mivel a LEDUS-nak volt francia leányvállalata, ezért a cégnél kialakult csoport vállalta a közvetítő szerepet a Peugeot és a hongkongiak között. Végül a megállapodás úgy jött létre, hogy a Peugeot vállalta, további két évig még finanszírozza a klubot. Ez a 15 milliós költségvetés mellé évi 1,5 millió eurót jelentett. Li Wing Sang a hatalomátvételét követően a következő lépéseket tette meg:

  • Olyan helyiekkel (mulhousiakkal) vette magát körül, akiknek kétes volt a múltuk.

  • Ilja Kaenzig személyében új vezérigazgatót hozott a klubhoz. Ilja előtte Németországban és Svájcban dolgozott.

  • Néhány héttel később kirúgta Bernard Maraval-t, aki megfigyelőként dolgozott a klubnál, előtte játékosként is pályára lépett a klub színeiben. Bernard-nak 25 év után kellett távoznia.

  • Több szabadúszó játékossal és edzőcserével próbálták megállítani a klub zuhanását.

Látva a homályos jövőképet a szurkolók bizalmi indítványt küldtek az elnöknek, melyben a klub jövőképéről és tervei után érdeklődtek. Az átmeneti javulást végül Peter Zeidler kinevezése hozta meg, aki a bátor támadójátékával és a fiatalos csapatával a középmezőnyben végzett a 2017/18-as szezonban. Közben 2017 decemberében Wing nem csak, hogy bejelentette vezérigazgatója, Ilja Kaenzig távozását, de azt is kijelentette, hogy pénzügyi megszorítások várhatóak a klubnál. Közben Thomas Lichtenauer-nek is távoznia kellett (igazgatósági tag), mert vállalati vagyonnal való visszaéléssel vádolták. 

peter-zeidler-a-entraine-le-fc-sochaux-pendant-une-seule-saison-mais-son-passage-dans-le-pays-de-montbeliard-l-a-marque-photo-er-1590257111.jpgPeter Ziedler

Wing azzal is megpróbálkozott, hogy a Baskónia-Group-al egyesül és így megállapodást köttet a Deportivo Alaves csapatával, mivel a TechPro Technology cége a tőzsdei összeomlás után a csőd szélére került. Wing azt szerette volna, hogy az irányítást is vegyék át a baszkok, de végül újabb költségcsökkentést vezettek be a klubnál, ami Ziedler és sok játékosának távozását eredményezte. 2018 nyarán azonban a DNCG-vel (ez a francia csapatok gazdálkodását ellenőrzi) kellett megállapodniuk, amely lehetővé tette, hogy a csapat folytassa a másodosztály küzdelmeit. Ekkor érkezett Omar Daf a csapat élére, akivel először csak 16. helyet érték el, de ekkor már a DNCG nem volt elnéző és vissza akarta minősíteni a klubot. A mentőövet a kínai Nenking ingatlancsoportnak köszönheti a klub, amely pénzt invesztált a klubba és 2020 áprilisától hivatalosan is ők irányítsák a klubot.

Közben ne felejtsük el megemlíteni, hogy Daf-fal a Sochaux évről évre egyre közelebb került az élvonalhoz.

Tabella: KATTINTS

Szólj hozzá