2022. máj 01.

Az SR Delémont lecsúszása

írta: surprisezola
Az SR Delémont lecsúszása

A Svájcban található Delémont-ban 1909-ben alapítottak labdarúgó klubot, és a sárga-fekete együttes az élvonalig is eljutott, de ott már nem tudott maradandót alkotni.

611884.jpg

Még 1905-ben megalakult a Delémont Football Club, amely egyesítette a város sportolóit. Két évvel később az alsóvárosban, a vasútállomás közelében megszületett a L’union sportive Delémont-Gare klub. A város idősebbik együtteséhez hasonlóan, az új csapat is tudta, hogyan kell érvényesülni és a saját játékterüket deszkákkal kerítették el. 1909. augusztus. 17-én a két egyesület fuzionált, és létrejött a Sports-Réunis de Delémont (röviden: SRD). Az SRD játékosai kezdetben gránátalma színű mezt viseltek, de 1911-ben a közgyűlés úgy döntött, hogy mezt cserélnek és elkezdtek fekete ingeket vásárolni, amelyeken sárga csíkok voltak találhatóak a mellkason. A következő fontos lépés két évvel később, 1913-ban jött el, amikor is a SRD felvételi kérelmet nyújtott be a Svájci Labdarúgó Szövetséghez, majd ezt követően a svájci Serie C-ben szerepelhettek.

Az első fejlődést a húszas években produkálták, mikor a Serie B-be jutottak és 1929-ben az első helyet is megszerezték, de az osztályozóban vereséget szenvedtek, így maradhattak a másodosztályban, de később már onnan is búcsúztak. 1946-ban, Ernest Kunz-ot nevezték ki a csapat élére, aki az 1. Ligába vitte a csapatot (ami akkor csupán a harmadosztálynak felelt meg), de rögtön ki is estek. 1950-ben már egy testület is létrejött a gárdánál és ugyan három évvel később az SRD visszajutott, de pár év után, 1967-ben búcsúztak.

nevtelen_3.jpg

1982-ben a svájci kupa elődöntőjéig is bejutottak, de ott a Basel-től 3:0-ra kikaptak, azonban a kilencvenes években fokozatosan előre lépegettek, míg nem 1999-ben feljutottak az élvonalba, de rögtön ki is estek. Kétévnyi másodosztályú szereplés kellett, mire visszajutottak az élvonalba, hogy onnan újból kiessenek. Az volt az utolsó elsőosztályú szezonjuk, mert többet már nem szerepeltek a legmagasabb szinten. Ekkor a csapat egy igazi hullámvasútra ült fel. Két év alatt két kiesés, de 2006-ban visszatértek a másodosztályba, hogy ott két év után kiessenek, és két évet a harmadosztályba is eltöltsenek, hogy 2010-ben ismét a második vonalban próbálkozhassanak.

Mondhatni, hogy 2012-ben indultak meg azon a bizonyos csúszdán. Abban az évben a másodosztálytól, három évvel később pedig a harmadik vonaltól is búcsúzhattak, és azóta hiába próbálnak visszajutni, egyelőre sikertelenül. De bármennyire is legyen lent a gárda, bizonyos szurkolók gondoskodnak arról, hogy minden egyes mérkőzésnek meglegyen a maga hangulata.

Facebook elérhetőség: KATT

Tabella: KATT

Szólj hozzá