Amikor a szerb labdarúgásról beszélünk, egyértelműen a Partizan és a Red Star Belgrád jutna az eszünkbe, akik folyamatosan a bajnoki címért versenyeznek egymással. Az elmúlt 26 szezont nézve, 1 kivétellel ez a két csapat osztozkodott a bajnoki címen. De kivolt az a nevető harmadik, aki egyszer „bele tudott szólni” a két óriás versengésébe és 1998-ban a csúcsra ért? Az ő elsüllyedéséről lesz most szó.

A klubot 1924-ben alapították a fiatal szerbek és a következő évtől már versenyszerűen kezdtek el játszani az 1925/26-os szezonban a Belgrádi Labdarúgó Szövetség tagjaként, ami a Jugoszláv Labdarúgó Szövetség égisze alá tartozott. A csapat korai sikereknek örvendhetett és az 1928/29-es bajnokságban az első osztályba került. A legjobbak között négy alkalommal a dobogót is elérték, azonban a második világháború bekövetkezése drámaian megváltoztatta a jugoszláv futballt. Később a háború után a klubnak nevet kellett változtatnia. Milos Obilic, a legendás 14. századi lovag neve „túl szerbnek” hangzott a hatóságoknak, ezért FK Cuburac néven szerepeltek, de miután 1952-ben egybeolvadtak a FK Sumadija-val, ismét visszaállíthatták az Obilic nevet, persze ehhez a hatóság engedélye is kellett, amit megkaptak.

Az igazán nagy áttörésre egészen az 1987/88-as szezonig kellett várni, amikor is a gárda elhagyta a kis regionális bajnokságot és immáron Jugoszlávia egész területéről érkezett csapatok ellen hangolódhattak, de ez még csak a harmadosztályt jelentette. A teljesítményükre nem lehetett panasz, sőt, ’95-ben a Jugoszláv kupa döntőjébe is bejutottak, majd 1996 júniusában Zeljko Raznatovic megvásárolta a klubot és hat dicsőséges év várhatott a csapatra.

Zeljko intézkedik

Zeljko Raznatovic, vagy ismertebb nevén „Arkan”, az egyik legrettegettebb katonai vezető volt, a jugoszláv háborúk veteránja és Hága legkeresettebb személyeinek egyike volt. Fiatal éveiben azzal szerzett hírnevet, hogy bankokat rabolt ki Európa szerte és számos börtönből megszökött, majd visszatért Jugoszláviába, hogy a káosz közepette hasznot húzzon. Vannak olyan szerbek, akik számára hazafinak számít, de a horvátoknak és a bosnyákoknak maga volt a gyűlölet és a félelem tárgya.

Amikor Zeljko átvette a csapatot, még csak a másodosztályban szerénykedtek, de az új elnök érkezésével egyből fel is jutottak ( részben Dragan Okuka 3-5-2-es formációjának köszönhetően, amivel meglepték a bajnoki riválisokat), mielőtt az 1997/98-as szezonban megnyerték az élvonalt, ezzel „beleszólva” a két szerb óriás klub csatájába. Tegyük hozzá, hogy a bajnoki címük azért is volt figyelemre méltó, mert ez a klub egy évtizeddel ezelőtt még ismeretlennek számított. Az élvonalba úgy lettek bajnokok, hogy a 33 bajnokiból 27-et megnyertek és csak egyszer hagyták el vesztesen a pályát.

Volt öröm bőven

Még abban a szezonban a kupadöntőbe is bejutottak, de azt elbukták. Persze tegyük hozzá, hogy állítólag ez le lett zsírozva, mert a Partizan-ról azt hitték, hogy besegít az Obilic bajnoki címéhez. Mindenesetre a bajnoki cím BL selejtezőt jelentett és az izlandi IBV után következhetett a Bayern München elleni selejtező. A müncheniek jelentették a kaput a Bajnokok Ligája csoportba, vagyis csak jelentették volna, mert az első, idegenbeli meccsbe egy 4:0-s pofonba szaladtak bele a szerbek, ráadásul „Arkan” nem tartott a csapattal, mert körözés alatt állt. A visszavágón csak 1:1-re végeztek a csapatok, ami azt jelentette, hogy máig ez volt az utolsó BL felvonásuk.  Azért az UEFA kupa selejtezője még várt rájuk, de ott az Atlético Madrid jobbnak bizonyult.

Ami az 1998/99-es szezont illeti, az Obilic és a Partizan végig veretlen maradt, de utóbbi két ponttal többet gyűjtött, ami egy újabb bajnoki címet jelentett az óriás klubnak. A második hely mellé járt még egy európai kizárás az UEFA-tól, mivel „Arkan“ háborús bűnökkel volt megvádolva. Ezért vissza is lépett elnöki posztjáról, hogy (hivatalosan) a szerb popsztár feleségére, Ceca-ra bízza az irányítást. Ez gyakorlatilag egyet jelentett a bajnoki második hely után: szép lassan elindultak a lejtőn. Az elnökasszony nem sokáig irányította a klubot, de valószínűleg sokan emlékeznek vissza, mikor magas sarkúban és szűk ruhákban ült a kispadon.

Érdemes kitérni az akkori beszámolókra, ugyanis az Obilic-nak megvolt a maga „előnye” abból, hogy háborús bűnös elnöke volt. A beszámolók szerint az ellenfél játékosai megfélemlítő hívásokat kaptak a meccsek előtti este, de évekkel később számos játékvezető is jelentette, hogy a félidőben Arkan berontott hozzájuk és halálosan megfenyegette őket, pisztollyal a kezében. Ha olyan csapat ellen készültek, aki jó formában volt, azokhoz Arkan személyesen utazott el, hogy mindenki tisztában legyen, ha esetleg „túl jól” játszanak.

2000 januárjában a háborús bűnöst egy belgrádi szállodában lelőtték, amin ezek után talán nem lepődik meg senki. A négy tréningruhás elkövető gyakorlatilag a klub lejtmenetét is elindította. Ceca állítólag megálmodta férje halálát, továbbá megjósolta (bár nem volt nehéz erre rájönni), hogy a csapat szerencséje elfog fogyni, amint az ellenfelek nem fognak tőlük félni.

A dicsőséges korszak végül a 2005/06-os szezonban zárult le, mikor a gárda búcsúzott az élvonaltól. Ekkor már Szerbia is különvált Montenegrótól, szóval a kiesésüket követően a szerb másodosztályban találták magukat, de onnan is egyből búcsúztak és a későbbiekben egyre mélyebbre süllyedtek. Ceca 2011-ben bíróság elé állt, ahol bűnösnek vallotta magát 11 lőfegyver birtoklásában és 15 Obilic játékos átigazolásából származó sikkasztásban (több millió euróról van szó). Végül 12 hónapnyi házi őrizettel és 1,5 milliós büntetéssel megúszta az egész esetet. Hol tart jelenleg az Obilic?

A másodosztályból való búcsú után itt-ott még képesek voltak stagnálni, de évről évre egyre lejjebb csúsztak és a megszűnés is bekövetkezett a klub életében. Az egyik kapu állványa mellett a fa is kinőtt, a lelátók megrongálódtak. A terv most az, hogy 2024-re, mire a klub 100 éves lesz, szeretnének kitörni a feledés homályából. Jelenleg Nenad Markovic próbál életet lehetni az FK-ba, aki a barátaival úgy döntött, hogy a nulláról indulva, kezdésnek egy fiatalabb kategóriában indulnak el, de van női csapatuk is.  A klub ugyan gyakorlatilag megszűnt, de papíron még mindig létezik.

Egyelőre kezdeti tervek között szerepel a stadion felújítása, tornarendezés 2024-re az ifi csapataikkal, valamint tisztességesen működtetni a klubot.

 „Az öreg Obilic irányítója voltam, még mielőtt Zeljko Raznatovic csatlakozott a klubhoz. Ő volt az első, aki profizmust hozott az akkori jugoszláv futballba. Az első dolga volt, hogy ragaszkodott a fitneszhez. A játékosok abban a bajnokságban voltak a legfelkészültebbek. Csak így tudtunk megmérkőzni a Zvezda-val és a Partizan-nal. Minden meg volt szervezve, a közgazdászok, a fű, a tere, és az utazás is. Majdnem katonásan. Ahogy a hadsereg működött, úgy működött az FC Obilic is.”

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a korábbi játékosok közül kíván-e valaki segíteni, csak ennyit mondott:

„Kuzman Babeu-non kívül senki! Ő az egyetlen, aki megjelenik és eljön.”

Kuzman Babeu, aki 1996-tól 2000-ig játszott a klubban. Az egykori középhátvéd több mint 100 meccsen lépett pályára a csapat színeiben.

„Mindent magunk akarunk. Van támogatásunk, de lassan. Kezünkkel, tudásunkkal és klubépítési vágyunkkal akarjuk tenni azt, amit most teszünk.”

-vélekedett Markovic arról, hogy miért tagadták meg a Szövetség segítségét.