Az egykori albán sikercsapat, a Dinamo a nagy tervek ellenére csak egy szezont vizitált a Kategoria Superioreban. A tíz év után visszatérő klub története igen gazdag trófeákban és sikerekben, bár a jelen messze elmarad az elvárásoktól. A cikk megírásában az 'albán bajnokság' magyar oldala segített (KATTINTS).

A klub maga egyébként a kommunista rendszer kreálmánya, csakúgy mint a Partizani. Ezt a két klubot a honvédség illetve belügyminisztérium hívta életre. A klub az 1950-es évben alakult, majd azonnal meg is nyerte a bajnokságot (igaz némi matematikai bravúr is kellett hozzá) a Partizani orra előtt (A vörösöket 1946-ban alapították, ők is megnyerték az első szezonjukat, meg a következőket is, egészen a Dinamo megalakulásáig). 1950 és 53 között meg is nyerték az összes bajnokságot, mindeközben egy 25-ös győzelmi szériát felállítva, ami az albán ligában a leghosszabb, míg Európában a 4. leghosszabb széria. Ezek után sorban jöttek a bajnoki címek: 1955, 1956, 1960, 1966-67, 1972-73, 1974-75, 1975-76, 1976-77, 1979-80, 1985-86.

A klub a nemzetközi porondon az 1971-72-es szezonban mérette meg magát, a Rapid Wien ellenében. A sógorok 1-1-es összesítéssel léptek át az albánokat. 1980-81-ben a BEK-ben volt jelenése a kék-fehéreknek. A két kilencven perc az Ajax ellen 3-0-ás összesítésre és a kiesésre volt elég. A következő évben sem sikerült két kört menni, ezúttal az UEFA Kupából a Carl-Zeiss Jena ejtette ki őket (róluk anno volt írva), de legalább a hazai meccset sikerült behúzni 1-0-ra, viszont idegenben 4-0 lett a vége 1982-83-ban már közelebb volt a siker. A Sir Alex Ferguson által vezetett Aberdeen látogatott Tiranába, ahonnan egy 0-0-val távozott, majd otthon 1-0-ra győzött a végső győztes skót alakulat. Az 1985-86-os szezonban sikerült két közt menniük a kékeknek az UEFA kupában, ahol a máltai Hamrun Rovert lépték túl egy 1-0-val, hogy a második körben ugyanezzel a gólaránnyal más kiessenek a portugál Sporting ellen. Ekkoriban már a klubot erősítette Sulejman Demollari is, aki minden idők egyik legjobb albán játékosa volt (és minden idők egyik legrosszabb magyar légiósa is).

Sulejman Demollari

Vele a klub két aranyat zsebelhetett be. de ekkor következett be az első mélyrepülés, amikor 1991-ben megkezdődött a rendszerváltás. Utolsó bajnoki címüket az 1989-90-es szezonban szerezték, majd legjobbjaik az enyhüléssel, meg az első szellővel nyugatra indultak szerencsét próbálni. A legyengült csapat a középmezőny elejére azért általában jó volt. 1995-ben jött az ötlet, szakítandó a kommunista múlttal, átnevezték a klubot Olimpik Tiranára. Ez két évig tartott, de az új névvel sem lettek sikeresebbek, így visszaváltoztatták Dinamo-ra. Az átnevezés második évében a 96-97-es félig lejátszott szezonban neccesen, de végül sikerült a klubnak megőriznie első osztályú tagságát. A Csipkerózsika álmából a 2000-es évek elején kezdtek ébredezni, mikor összejött egy harmadik hely. A következő szezonban visszatért a Dinamo Albánia trónjára Faruk Sejdini vezetésével. Emberünk ős-Dinamo tag, játékosként csak a klubot szolgálta és bár többször is ült a padon, ebben a szezonban sikerült is a klubnak learatnia a babérokat. Utána ismét csend vette kezdetét, mígnem a 2007-08-as szezonra sikerült megnyerni Ilir Daját a kispadra.

Daja játékosként a Dinamot szolgálta és felnőtt edzőként az első szezonjában bajnoki címhez segítette az Elbasan csapatát. Több se kellett a fővárosiaknak, azonnal magukhoz édesgették a sikerkovácsot, aki velük is bajnok tudott lenni. A klub húzó nevei Pero Pejics, az örökös albán gólkirály, aki most a Kukesi szakmai igazgatója, Gran Vincsetics, aki minden idők legjobb légiósa is lett. A kispadon meg az az Alban Hoxha üldögélt, akinek a nevét a Fradi szurkolók egy életre megtanulták. (Lásd.: 2016, Partizani-Fradi, tizenegyespárbaj) A behúzott bajnoki cím után Daja távozott, a Dinamo azért a harmadik helyre még jó volt. Itt jött a képbe először az argentin vonal, így lett a klub trénere Marcelo Javier Zuleta, aki játékosokat is hozott magával. Emberünknek egy meccs jutott a padon, a bosnyák Modrica ellen, majd távozott. Helyét egy meccsre Artan Mërgjyshi vette át. Távozása után Zlatko Dalics került az élre. (Igen, ő a mostani horvát kapitány és albán szuperkupát nyert) Aki később lemondott két, egymás után elvesztett derbi miatt. Őt Shkëlqim Muça követte, a klub meg behúzta a bajnoki címet. Mindmáig az utolsót.

Zlatko Dalic

A cím megszerzése a mai napig legendás meccsen, a Partizani ellen történt, ahol a kékek 35 percig játszottak 9 játékossal, és 2-1-re nyertek. A következő szezonra a csapat szétesett és csak a 10., osztályozós helyet tudták megszerezni. A szezont a kispadon az argentin Luis Manuel Blanco-val kezdték, de 2011 decemberében elváltak útjaik. Helyére újra Ilir Daja került, aki egy hónapig tréningezte a játékosokat, majd távozott. Őt az örök megmentő Artan Mërgjyshi váltotta, akinek sikerült behúznia az osztályzót, így a klub továbbra is az első osztályban maradt. Ugyanebben az évben távozott az elnök Besnik Sulaj is, aki az egyik leggazdagabb albán vállalkozóként vált ismertté. Vezetése alatt a Dinamo három bajnoki címet szerzett. Mindeközben a klub is nehéz helyzetbe került, ugyanis a korábbi edzőközpontjukat - állami tulajdon lévén - egyszerűen kihúzták a talpuk alól.

A városvezetésnek ugyanis más tervei voltak az Olimpiai parkkal. A folytatásban Faruk Sejdini ült a padra, azzal a nem titkolt céllal, hogy a klub bennmaradjon. Ez nem nagyon jött össze, de a váltása, Artan Mërgjyshi sem tudta bent tartani a kékeket, így a 2011-12-es szezon végén a klub kiesett az első osztályból. Ezzel a bravúrral 18 bajnoki cím és 13 kupagyőzelem távozott. A játékosok és az edző elhivatottsága nem volt elég ahhoz, hogy a Dinamo megmeneküljön.

"A Dinamo ma más helyezést érne el, ha a kezdetektől megfelelő anyagi támogatást kapott volna, és ha nem rontották volna el a játékvezetők."

– mondta Mërgjyshi az utolsó első osztályú meccs után.

"A bajnokság kezdete óta vannak problémáink. De mégis egy csapat voltunk, amely egyedül küzdött mindenki ellen, és hitt a végsőkig. Őszintén sajnálom, hogy nem sikerült megmentenünk a Dinamót. Természetesen arra senki nem gondolt, hogy a klub igazi pokoljárása csak ezután kezdődik. Ami eddig elképzelhetetlen volt, az egyik legsikeresebb albán klub, ezrek kedvence a másodosztályba száműztetett."

Természetesen ehhez pénzügyi gondok is hozzájárultak, mint Albániában ez oly gyakori. Aki gyors visszajutásra és felemelkedésre tippelt, az mellé fogott. A 2012-13-as szezonban a klub csak a középmezőnyben vergődött. Érdekesség, hogy a másik tiranai óriás, a Partizani is a második ligában volt akkor, bár nekik jól ment ott és feljutottak. A 2016-17-es szezonig csak a másodosztály közepén vergődött a csapat, míg ebben a szezonban már a harmadosztályba pottyanás esélye is felcsillant. Végül sikerült kivívniuk a bennmaradást. Ebben a szezonban visszatért a korábbi elnök, viszont az ingóságait az állam visszavette, így a klub gyakorlatilag földönfutóvá vált.

Szó volt róla, hogy Bathoreba (Tirana egyik elővárosa) építenek egy pályát a klubnak, végül ez nem történt meg, így a csapat a negyedosztályban vitézkedő Internacional Tirana pezai edzőközpontját vette igénybe. Ezek után a klub visszatért a jól megszokott középcsapat státuszba, mígnem a 2018-19-es szezonban a második helyet sikerült megcsípni. Ez viszont nem járt feljutással, lévén a másodosztály két csoportra volt osztva, így a klubnak maradnia kellett „odalent”. Kicsúszott eredmény volt, mert a következő szezonban más ismét a kiesés ellen kellett hadakozniuk. A klubot végül Fabrizio Cammarata tartotta bent, majd a következő év decemberéig a kispadon is maradt, majd lemondott, hogy januárban már az Apolonia Fier edzője legyen. Ekkor tűnt fel a színen Marco Pontrelli.

Marco Pontrelli (balra).

Az úr rövid ideig a Triestina (róluk anno volt írva) elnöke is volt, de nem sok sikerrel. A Dinamo úgy került a képbe, hogy emberünknek Albániai vállalkozásai is vannak, illetve a neje is albán. A klubot körülbelül 100 ezer euróért vette meg, tekintettel arra, hogy gyakorlatilag csak a név és a logó került eladásra, mert a klub más tulajdonnal nem bírt. A korábbi kondíciókkal (szálloda, edzőközpont, stadion) ez a transzfer 8-10 millió euróba került volna. Ponterelli terve a visszajutás és a sikeres elsőosztályú szereplés volt. Megerősítendő a dolgokat szerződtette a kispadra Francesco Moriero-t, aki segédjeként Fabrizio Miccoli-t hozta magával. (igen, „az a Moriero és „az” a Miccoli). Kettejük együttműködéséből nem sok jó sült ki, így két hónap után távoztak. Őket Olsi Uku követte, aki már Cammarata stábjában is benne volt. 32 évesen megkapta a kispadot és hozta is az elvárásokat, visszajuttatta az elitbe a Dinamot!

Közben bővült a vezetőség Ardian Bardhi-val, aki még két társával megvette Ponterelli-től a klub részvényeinek 51 százalékát. Emberünk korábban a Teuta Durressel is kombinált, bár próbálkozása és befektetései nem voltak túl jövedelmezőek. Ahogy az albán módra illik, azonnal meg is köszönték Uku munkáját a szezon végével.A klub nagy bevásárlásba kezdett és nagy tervekkel futott neki a következő szezonnak. A kispadra leszerződtették az egykori kiváló középpályást Bledi Shkembit, a kapuba Bakajt és Harizajt, a védelembe visszatért a Dinamo nevelés Eni Imami, a montenegrói bajnokság egyik legrutinosabb védője, Sofranac, a csatársorba Chinedu a Hajduk Split második csapatából. A legnagyobb fogásnak azonban az egykor Serie A-ban is játszó Agim Ibraimi tűnt. A stadionmizériát megoldandó a klub „hazai” pályája Elbasan lett (akikről már írtunk korábban).

A klub azonban messze nem az elvárásoknak megfelelően kezdte a szezont. Shkembi ellen decemberre már tüntettek a szurkolók (mind az 50 aki még maradt) és bár megerősítették a csapatot, például az egykori válogatott Sabien Lilajjal (aki kb két hónap ittlét után rúgta össze a port a szurkolókkal), sem vitt előre, így Shkembinek mennie kellett. Utódja a stábhoz télen érkezett Bledar Devolli lett. Csodát ő sem tudott tenni, pedig élete lehetőségének érezte a kinevezést, 7 meccs jutott neki. Azóta Rodolfo Vanolli felel a szakmáért. Eddig nem sok sikerrel.

Ellenben a játékosok egyre nehezebben tolerálják a sikertelenséget így egyre többet büntetnek meg közülük. Illetve olyanra is volt példa, hogy elnöki utasításra a klub busza a játékosokat hátrahagyva hajtott vissza Tiranába Elbasanból. A klub kiesett, így a nagy tervek helyett ismét a másodosztályra készülhetnek. Ehhez ismét hontalanság társul, így valószínűleg ismét az Internacional szolgálatait veszik igénybe. Bardhi elnök korábban kijelentette, hogy Arbanaban terveznek stadiont építeni, de egész friss hírek szerint az elnök ismét inkább a Teutába fektetne be, így a Dinamo besült szezonja füstbe ment terv lett. Vanolli egyelőre a klub kispadján képzeli el a jövőt, viszont az biztos, hogy teljesen új csapatot kell építenie, tekintettel arra, hogy a játékosok zöme nem fog a másodosztályba alászállni.