2022. jún 23.

Süllyedés Svájc legdélebbi részén

írta: surprisezola
Süllyedés Svájc legdélebbi részén

Az FC Chiasso akkor érte aranykorát, mikor 1948-ban feljutottak az élvonalba, és egészen 1961-ig ott is maradtak. Azonban a kiesést követően már elmaradtak a komolyabb eredmények, és a 2000-es évek végétől már az anyagi gondok is beköszöntöttek.

comunicato-fc-chiasso-stagione20192020.jpg

Az 1905. október. 16-ikán alapított klubnak egészen 1910-ig kellett várnia, mire részt vehetett a svájci labdarúgó bajnokságok valamelyikében. Kezdésként a Serie C keleti csoportjában játszottak, de mivel a bajnokság túl erős volt a piros-kékek számára, ezért 1913-tól arra törekedtek, hogy az olasz bajnoksághoz csatlakozzanak. Hogy eldöntsék az olaszok, melyik osztályba sorolják be az újonc csapatot, ezért két tesztmérkőzést rendeztek, kettő másodosztályú csapat ellen, amelyeket az FC Chiasso meg is nyert, így elindulhatott a Premia Categoria-ba, ami akkor a Serie A elődjének számított (2014-től már csak a hetedik vonalt jelenti).

Az 1914/15-ös olasz élvonal ekkor több 6 csapatos csoportból állt, és az újonc gárda csupán az ötödik helyen végzett. Az első világháború kitörésekor csak barátságos és helyi rendezésű mérkőzéseket tudtak játszani, de a háború után újra elindulhattak az olasz élvonalban, azonban az átszervezéseknek köszönhetően, 1922-ben a másodosztályt jelentő Seconda Divisione-ba kerültek, ahol kiesőhelyen végeztek. Ekkor döntöttek úgy, hogy visszairatkoznak a svájci bajnokságba.

2_42.jpgAz 1922/23-as csoport végeredménye

Az átjelentkezést követően a harmadosztályban indulhattak el, ahonnan rögtön feljutottak, de a későbbi átszervezésben itt is a rövidebbet húzták, és egészen 1947-ig kellett várni, mire elindultak felfelé. A következő évben újabb feljutás is összejött, ami azt jelentette, hogy kezdetét vette az aranykoruk. Az 1950/51-es szezonban ezüstérmet, majd 1952-ben és 1958-ban a bronzérmet is megszerezték, de ezután a klub hanyatlásnak indult és a következő években már a kiesés elől menekültek, egészen az 1960/61-es szezonig, amikor a 14 csapatos bajnokságban mindössze 8 pontot tudtak összekaparni. A kiesés után jöhetett az ingázás az első- és a másodosztály között, de 1996-tól már a második és a harmadik vonal között lifteztek.

A 2008-ban, mikor a Chiasso búcsúzott a másodosztálytól, már a pénzügyi gondok is megjelentek. Ekkor érkezett Marco Grassi elnök, aki anyagilag segítette a piros-kékeket. 2010-ben vissza is jutottak a másodosztályt jelentő Challenge ligába. Grassi-nak komoly ambíciói voltak, még az egykori olasz hátvédet, Gianluca Zambrotta-t is megszerezte, aki 5 bajnoki meccsen pályára is lépett, később pedig a csapat irányítását is megkapta.

170251137-50e68123-163d-4889-8b0e-2b75172c7f54.jpg

De a 2010-es évek végén már a bennmaradásért kellett küzdeniük. Noha a 2019/20-as szezonban (ekkor szerezték meg Philippe Senderos-t) az utolsó helyen zártak, a Covid megjelenése miatt eltörölték a feljutókat és a kiesőket, így megőrizhették a tagságukat, de az új eséllyel nem tudtak élni és a következő, 2020/21-es szezonban búcsúztak a másodosztálytól.

Tabella: KATT

Szólj hozzá