2022. jún 29.

Egy rövid életű kis csapat története

írta: surprisezola
Egy rövid életű kis csapat története

Az Andorrai labdarúgás sosem volt számot tartva az Európai futball középmezőnyében. A válogatottjuk csupán a 152. helyet foglalja el a FIFA világranglistán és az ország csapatai sem tudtak tartósan megmaradni az európai porondon. Azonban mint minden országban, úgy Andorrában is vannak olyan klubok, amelyek legalább a hazai bajnokságukban sikeresek, vagy sikeresek voltak. Közülük az egyik a Club Esportiu Principat.

1_6.png

A csapat eléggé fiatalnak számít, ugyanis csak 1989-ben jött létre, az ország fővárosának számító Andorra la Vella-ban. A CE Principat pontos megalapítási helye Charlie étterméhez köthető, ahol a Real Madrid szurkolói klubja is működik. Nem elfeledve, hogy kiért szurkolnak, a klubnál a 2000-es évekig a fehér színű mez volt a jellemző. Az áttörésre nagyon hamar, már a 90’-es évek második felében sor került. A csapat az 1994/95-ös szezonban kupagyőzelmet ünnepelhetett, de ugyanígy volt a következő, 1995/96-os szezonban is. A rákövetkező 96/97, 97/98 és 98/99-es szezonban már nem csak a kupát, de a bajnoki serleget is a magasba emelhették.

00100_0001005642_1_quim_juanfer.jpgSárga-fekete mez. Ez volt az idegenbeli szerelésük 2004-ig.

1997 nyarán (mivel ugye a 96/97-es szezont megnyerték) az UEFA kupa első körébe kapcsolódhattak be. Kezdésként rögtön a Dundee United-el találták szemben magukat. Az Andorrai klub lemaradását (Európához képest) jól tükrözte a hazai 0:8, majd az idegenbeli 0:9-es vereség. Hazai mérkőzés: KATTINS és az idegenbeli: KATTINS

pennant-ce-principat-dundee-united_360_a190834b80ba90cf5a95cb5ce8ef93e8.jpgEmlék az első európai pofonról.

Az 1998/99-es szezonban is az első körben kapcsolódhattak be az UEFA kupa selejtezőjébe, de ekkor a Ferencváros túl nagy falatnak számított. A Fradi meg köszönte szépen a lehetőséget és hazai pályán 6:0-ra (KATTINTS), Andorrában 8:1-re nyertek (bővebb összefoglaló: KATTINTS). Ugyan az 1999/2000-es szezonban is az első körben kapcsolódtak meg az UEFA küzdelmeibe, de a norvég Viking FK ellen is nagyon csúnyán kizúgtak. Az idegenbeli 0:7-et a hazai pályán elszenvedett 0:11 követte. Így a 6 eddigi UEFA kupás meccsét 48 kapott és mindössze 1 szerzett góllal zárta az együttes. A klub ezt követően már nem szerepelt az európai porondon és mondhatni, egy nagy kiütéssel búcsúztak a végén.

principat_02.jpgA hazai fehér mezben. 

Az európai pofonok ellenére a Principat a 2000-es évekig Andorra egyik legsikeresebb csapata volt, de az ezredforduló után a bajnokságban nem végeztek a 3. helynél feljebb és a kupában csak az elődöntőig (hat alkalommal) jutottak. Ha csak a megszerzett bajnoki pontokat nézzük, a csapat simán ott van a hazai TOP10-ben és a FC Santa Coloma után ők – eddig – a második legsikeresebb csapat a fővárosban.

A 2013/14-es szezon végén a klub ki is esett az élvonalból, így várhatott a másodosztályt jelentő Segona Divisió rájuk, de a gárda ekkor már képtelen volt egy felnőtt csapatot összehozni és csak az ifi, illetve az alacsonyabb rangú bajnokságokba tudtak benevezni. 2015-ben már semmilyen versenyre nem voltak képesek beregisztrálni, így jöhetett a megszűnés.

Az utolsó bajnoki mérkőzés.

Szólj hozzá