Az 1913-ban alapított AC Arles-Avignon durván 100 évet várt arra, hogy eljusson a francia labdarúgás élvonalába, és ha már oda került, igyekezett a maga módján megerősíteni a keretét.

Ahhoz, hogy az Arles-i klub idejusson, nagyon nehéz út vezetett. Már az elinduláskor 3 együttes egyesülése kellett, hogy létrejöjjenek, majd a második világháború kitörése után két klubbal kellett fuzionálnia, hogy egyáltalán pénzügyileg stabil maradjon. Nem sokkal később, 1960-ban is várt rájuk egy összeolvadás, majd a hetvenes évektől a sárga-kék feljutottak a másodosztályba. Itt nem igazán tudtak tartósan megmaradni - még ha addig az számított az aranykoruknak - és hét szezont követően követően az osztályváltásokat is át kellett élniük, egészen az ötödosztálytól a harmadik vonalig.

A fordulópont 2005-ben érkezett el, amikor a vezetés kinevezte a klub egykori nevelését, Michel Estevan-t a csapat élére. Estevan-nal nemcsak, hogy 5 év alatt 4 feljutást ünnepeltek, de vezetésével a gárda egészen az élvonalig menetelt. Még 2009 júniusában a klubot Athletic Club Arles-Avignon-nak nevezték el, de a DNCG-vel (ez a francia csapatokat ellenőrzi, hogy pénzügyileg rendben-e vannak) és az LFP-vel (Ligue de Football Professionnell, a francia professzionális bajnokságokat felügyeli) nézeteltéréseik voltak. Végül a következő hónapban hivatalosan is profi klub lettek. 

Kétezer-klilenc nyarán a vezetőség, az akkor már a Ligue 2-re hangolódó gárdát próbálta rutinosabb, ismertebb nevű labdarúgókkal is megerősíteni a keretet. Így került a csapathoz Sébastien Piocelle (rutinos Ligue 1-es játékosnak számított), a guineai Kaba Diawara (egykori West Ham, PSG, Marseille és Arsenal játékos), Maurice Dalé (tapasztalt Ligue 2-es játékosnak számított), az algériai válogatott Abdelmalek Cherrad (Ligue 1-es és 2-es tapasztalata is volt), de ekkor érkezett kölcsönbe, az akkor még csak 19 éves André Ayew a Marseille-től.

Az Arles helyezései a Ligue 2-es szezon során

A másodosztályú bajnokságot a Clermont Foot ellen kezdték és a két új szerzemény, Cherrad és Diawara góljával 2:1-re nyerni tudtak. Az akkori bajnokságban a Caen és a Stade Brestois uralta a tabella elejét, de a szerény költségvetésű Arles minden várakozást felülmúlva szerepelt. A menetelésben szerepet vállalt, a későbbi ghánai válogatott játékos, André Ayew és a klubnevelés, Allan Nyom is, aki pályafutása során a kameruni válogatottig is eljutott. De kiemelkedő játékos volt még Benjamin Psaume (szélsőjátékos), és Démé N'Diaye (tizenötszörös szenegáli válogatott volt) is.

André Ayew

A végig kiélezett Ligue 2-ben az Arles-nek a saját kezében volt a sorsa. Az utolsó fordulóban nyerniük kellett a Clermont Foot ellen, ami a 14. percben, Benjamin Psaume (4 góllal és 10 gólpasszal zárta így a szezont) góljával össze is jött. Azért a feljutások közben kellett egy fellebbezést is megjátszaniuk, mert a klubot pénzügyi szabálytalanságokkal vádolták meg, de mivel a fellebbezést elfogadták, ez a probléma hamar elhárult. Persze ehhez kellett egy elnökváltás is. Jean-Marc Conrad még a feljutáskor egy jobb feltételű szerződést kínált Estevan-nak - főleg a részvényesek szerint -, de a költségvetés így túlzottan kiegyensúlyozatlan lett volna. 

Végül a két többségi részvényes, Francois Perrot és Marcel Salerno vette át a csapat irányítását, Conrad ellen pedig 2014-ben vádat emeltek. A felállás a következő lett: Salerno lett az elnök, Perrot pedig amolyan társelnöki szerepet tölt be. Az új elnök nem tagadta, hogy az egykori játékos, Rolland Courbis-tól kér segítséget a klubbal kapcsolatban. Érdekes módon Estevan-t elküldték, de rövid idő után újra visszahelyezték a posztjára.

Az élvonalban azonban sok babér nem termett a csapatnak, noha megszerezték a rutinos görög kettőst, Angelos Charisteas-t és Angelos Basinas-t, de ekkor érkezett a fiatal montpellier-i játékos, Rémy Cabella kölcsönbe. Rajtuk kívül még csatlakozott a kerethez az egykori Real Madrid nevelés, Álvaro Mejía, az algériai Hameur Bouazza és a Leicester-től érkező Yann Kermorgant. Ellentétes utat járt be többek között Ayew, aki visszatért a Marseille-hez, Dalé-t pedig a román Unirea Urziceni vette meg (300 000€-ért)

Estevan-nak elég volt az első öt bajnokin kikapnia, és a vezetőség máris (újra) ki is rúgta őt. A helyét a bosnyák Faruk Hadzibegic vette át, akivel a második meccsen, a szintén feljutó Brestois ellen elcsíptek egy pontot, ami után a Lyon ellen is szintén döntetleneztek. Ekkor úgy tűnt, hogy beindul a szezonjuk, de a Lorient otthonában kijózanító 2:0-ás vereségbe szaladtak bele. Ezután a Caen-t otthon legyőzték és a Monaco otthonából elhoztak egy pontot, de ezt követően jobbára csak szenvedett a gárdát, pár meccsnyi fellángolásokat leszámítva. Végül, a Ligue 1 történelmében az egyik leggyengébb eredményt elérve, kiestek az élvonalból, és ahogy azt már megszokhattuk az elsüllyedt csapatok esetén, innen már csak lefelé vezetett az út.

Se szerkezetileg, se infrastruktúrát tekintve nem álltak készen az élvonalra. A toborzási stratégiájuk veszélyes volt.

 A kiesés után nem a visszajutás, hanem az életben maradás, azaz a bennmaradás volt a gárda célja és megpróbáltak egy közép-hosszú távú projektet felépíteni. Ennek fényében érkezett a Lille kapusa, Ludovic Butelle, a Ligue 1-es rutinnal rendelkező Luigi Pieroni és a montpellier-i nevelés, Téji Savanier. Hameur Bouazza-t értékesítették az angol Millwall-nak, Kaba Diawara visszavonult, de Piocelle is elhagyta a gárdát. 

A 2011/12-es szezonban is Faruk maradt az edzővel, akivel csak szenvedett a gárdát és az utolsó csepp a pohárba az AS Valence elleni kupa kiesés volt, ami az edző menesztését eredményezte. A távozó bosnyákot Thierry Laurey váltotta, akivel december közepétől májusig egy 17 meccses veretlenségi szériát produkálva a 13. helyen végeztek. A lendület ezután megszűnt és a 2012/13-as szezonban az eredmények rosszabbra fordultak. Laurey-t novemberbe menesztették és átmenetileg Pierre Mosca irányította a gárdát, azonban a szezont már a több helyen is megfordult Noel Tosi-val fejezték be, a 11. helyen. A nyáron a Caen-nél 7 éve edzősködő Franck Dumas-t nevezték ki, akivel a 13. hely lett meg. 

Kétezer-tizennégy nyarán Salerno elnök, partneri megállapodást kötött az AS Monaco-val, így a két klub kölcsön- és csereügyekben működött együtt. A fiatal monaco-i játékosok mellé újra ismertebb neveket is igyekezett megszerezni a sárga-kék klub. Ekkor érkezett a rutinosnak számító Mamadou Niang, Jonathan Zebina, Gael Givet és Pascal Chimbonda is.

Dumas a második forduló után, egy szerzett ponttal távozott, és a helyét - nem meglepő módon - az egykori Monaco játékos, Bruno Irles és a Tours egykori segédedzője, Stéphane Crucet vett át, de gyakorlatilag Crucet irányított, akit decemberbe Victor Zvunka váltott. Az eredmények csak nem akartak jelentősen javulni és a csapat a nyolcadik fordulót követően végig a kiesőzónában tanyázott és 2015 nyarán a másodosztályból is búcsúzni kényszerült az Arles. 

Az akkori szezonok helyezései

2015. július. 10-én a DNCG bejelentette, hogy az Arles-Avignon adminisztratív okok miatt az amatőr ligába kerül a másodosztályból. Hiába próbált Salerno elnök tőkét emelni, az év októberében csődöt jelentettek és az oroszlánok becenévre hallgató klub egészen a hetedik vonalig süllyedt, ahonnét azóta sem tud visszaevickélni, hiába nevezték ki 2021 áprilisában újra Michel Estevan-t a csapat élére.