2022. okt 22.

A VfR Aalen lecsúszása

írta: surprisezola
A VfR Aalen lecsúszása

A VfR Aalen 2012-ben feljutott a Bundesliga 2-be, de három év után kiestek és ráültek arra a bizonyos csúszdára.

1533132903195_vfr-aalen-logo-100_v-16x9_2dl_-6c42aff4e68b43c7868c3240d3ebfa29867457da.jpg

Az 1921-ben alapított klub 2010 nyarán feljutott a harmadosztályba. A 3. ligát még Rainer Scharinger-el kezdték meg, de a 20. fordulót követően (december közepén) kirúgták, mivel a gárda a kiesőhelyen tanyázott. Ekkor érkezett a menedzseri pályája elején járó Ralph Hasenhüttl, aki nemcsak, hogy benntartotta a csapatot, de a következő szezonban a második helyre navigálta az Aalen-t, ami a feljutást jelentette. Azonban nehezen indult a hangolódás a másodosztályra: Hasenhüttl megbetegedett és három hétbe telt, mire meggyógyult. Erősítésként megvették az Osnabrück-nél remeklő Kevin Kampl-t, mindössze 250 000 €-ért, akinek csak 3 bajnoki mérkőzés jutott a csapat színeiben, mivel a nyár végén az FC Red Bull Salzburg érvényesítette a 3 millió eurós kivásárlási záradékát. De mindezek ellenére így is a kilencedik helyen zártak Ralph tanítványai.

imago0011295835s.jpgKampl ünnepli a gólját. Forrás: imago-images.de

A következő szezonra (2013/2014) szóló licencük veszélybe került, mivel a főszponzor, az Imtech elhagyta a gárdát és ezzel jelentős anyagi problémák elé került a fekete-fehér gárda. A DFL 6,155 millió eurós összegű garanciát követelt a csapattól, amelyet egy sikertelen szponzorkeresés után végül a DFL átvett Berndt-Ulrich Scholz elnöktől. A 2013/14-es szezonra szigorú megszorításokat vezetett be az igazgatóság. Hasenhüttl látva a helyzetet, lemondott. Utódja a klub akadémiáján dolgozó Stefan Ruthenbeck került, akinek ez volt az első profi felnőtt megbízatása edzőként.

Még 2013 decemberében, Markus Schupp sportigazgatót kirúgták. Berndt-Ulrich pedig 2014. február 28-án benyújtotta a felügyelő bizottságnak a felmondását (2004. november. 30-tól volt a klub elnöke), aki elmondta, hogy itt az ideje fiatalabb kezekbe adni a csapatot. Berndt regnálása alatt egy „Arany Becsületgyűrűt” is kapott, ami a legmagasabb VfR kitüntetést jelenti. Az elnökről tudni lehetett, hogy sok vállalatot mentett meg a régióban, ezzel munkahelyeknél sem volt drasztikus leépítés. A szezon végén a 11. helyen végeztek. A következő bajnoki évad márciusában két pontot elvettek a csapattól, mivel az engedélyezési követelményeket megsértették – a DFL szerint két egymást követő naptári évben is negatív volt a klub saját tőkéje.

768x432.jpgForrás: reshape.sport1.de

Miután 2015-ben kiestek, Scholz megígérte, hogy rendezi a gárda adósságát, hogy ezzel is lehetővé tegye a gazdasági és sportéletet. A harmadosztály licencéhez 5,6 millió euró volt szükség és kezdetben úgy tűnt, nem tudják fedezni ezt az összeget, de végül pályázhattak a licencre. Aalen polgármestere, Thilo Rentschler kijelentette, hogy méltányosan próbálja módosítani a stadionhasználat árát, emellett a főszponzor (proWIN) bejelentette, hogy folytatja a közös munkát a VfR-el. Persze a megtakarításnak megvolt a maga ára: az ötödosztályú második csapatot megszűntették, ahogy az ifiakadémiát is. A 3. ligára Peter Vollmann került a gárda élére. Scholz végül 2016. június 30-án távozott a klubtól.

scholz.jpgRalph Hasenhüttl egy későbbi nyilatkozatában elmondta, hogy szerinte Scholz-nak nagy szíve van a VfR számára

2017 májusában, 9 pontot levont a DFB a gárdát, amely ekkor már fizetésképtelenségi kérelmet nyújtott be. Az utolsó szög akkor került abba a bizonyos koporsóba, mikor a 2008-2012-es ellenőrzési eredményeként az adóhivatal pótlólagos fizetési kérelmet nyújtott be. Végül 2019 nyarán a gárda kiesett és azóta is a negyedosztályt jelentő Regionalliga Südwest-ben szerepelnek.

A klub történelme során két magyar játékos is megfordult itt:

  • A tatabányai születésű Kanyuk László 2000 nyarától, 2 évig játszott a gárda színeiben. Az egykori támadó középpályás a játékos pályafutása során csak német együttesekben szerepelt. 
  • Szűcs László: Az egykori MTK és Újpest játékos 1999 nyarán került a német csapathoz és Kanyukkal együtt, 2002 nyarán távozott onnan. Később a REAC, a Szolnok, a Kaposvár, a Csomádi KSE és a BKV Előre játékosa is volt. Utóbbi klubnál vonult vissza, 2014 nyarán.

TABELLA: KATTINTS

Szólj hozzá