2022. nov 02.

Pont „jókor” jött a covid

írta: surprisezola
Pont „jókor” jött a covid

A Cibalia háromszor is kipróbálta magát az európai porondon, majd ahogy az lenni szokott, végül ők is felültek arra a bizonyos csúszdára. A cikk megírását a 'Horvátfoci magyarul' oldal támogatta.

hnk-cibalia-4k-croatian-football-club-emblem-logo.jpg

A klubot 1919-ben alapították HGŽK Cibalia Vinkovci néven, majd hat évvel később egyesültek az RŠK Sloga csapatával. A harmincas években két magyar edzője is volt a klubnak: Nemes Károly és Breznik Rajmond. Az együttes a II. Világháború alatt megszűnt, mivel a kommunista rezsim betiltotta, majd 1945-ben a Sloga és az OFD Graničar egyesüléséből létrejött az NK Dinamo Vinkovci. A gárda évtizedeken keresztül a másodosztályban szerepelt, 1982-ben jutott fel először a jugoszláv bajnokság első osztályába, de öt szezon után búcsúzni kényszerültek onnan.

1990. október 5-én a klub ismét felvette a Cibalia nevet. A délszláv háborút követően, az újonnan megalakult horvát bajnokságnak korábbi eredményei alapján résztvevője lett a klub, és 1992. február 28-án, a zágrábi HASK ellen le is játszották történetüket első horvát élvonalbeli bajnoki mérkőzését, a Maksimir Stadionban. 1993-ban ötödik helyen végeztek, majd az élvonaltól 1997-ben búcsúzni kényszerültek. Az egy évvel későbbi visszajutást - 1999. május 30-án - kupadöntő követte, ahol az NK Osijek ellen csak hosszabbításban kapott ki az együttes (ezt követően maximum az elődöntőig jutottak csak a kupában).

Az 1999/2000-es szezonban a hatodik helyen végeztek, ami Intertoto kupa selejtezőt jelentett. Első körben a szerb FK Obilić (róluk már volt szó az oldalon) elleni párharcot meg is nyerték (3-1, 1-1), a második fordulóban viszont a Lombard FC Tatabánya (róluk is volt szó) ellen idegenben 3:2-re kikaptak, hazai pályán pedig csak egy 0:0-t tudtak elérni, ami azt jelentette, hogy az orosz Zenittel a bányász csapat fog megmérkőzni.

A következő két év a kiesés elleni harcról szólt, majd a 2002/03-as szezonban az ötödik helyen zártak, ami újabb Intertoto Kupát jelentett, ahol előbb a fehérorosz FK Šahtar Soligorsk, majd a finn Tampere United együttesét is kiejtették. Végül a sorozat elődöntőjében a német VfL Wolfsburg állította meg őket két sima (4-1, 4-0) győzelemmel. Ráadásul a szezon végére a kiesési csoportba kerültek, ahol kiesési osztályozót kellett játszaniuk, amit a Medimurje ellen elbuktak, de a másodosztályba került gárdának ismét sikerült egyből visszajutnia. Ehhez persze az is kellett, hogy a szezon végén a másodosztály Déli csoportjának győztesét, a Novalja-t legyőzzék.

A további évek újfent a bennmaradás kivívásáról szóltak, de a gárda a legnagyobb sikerét a 2009/10-es szezonban érte el, amikor a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split mögött bronzérmes lett a bajnokságban, mindössze öt ponttal lemaradva az aranyérmes fővárosiaktól. A sikeres szezont megelőzően, majd közben is, a klub infrastruktúrája jelentős fejlődésen ment keresztül, így 2009-ben a klub stadionja adhatott otthont a Horvátország-Liechtenstein világbajnoki selejtezőnek. 2010 nyarán az együttes az Európa Liga-selejtezőjében indulhatott a bajnoki bronzéremnek köszönhetően, viszont az északír Cliftonville meglepetésre 1-0-ás összesítéssel búcsúztatta őket az első fordulóban. 

A 2008. november közepétől kinevezett Stanko Mrsic (később kétszer is visszatért) egészen 2011. augusztus végéig húzta a kispadon. 2011-ben a klub átalakulásba kezdett, a többségi tulajdonos a város lett, de jelentős változást ez sem hozott. Mrsic-nak a gyenge szezon kezdés miatt kellett mennie, de a gárda szép fokozatosan egyre gyengébb eredményeket produkált, végül 2013 nyarán kiesni kényszerültek, mindezt úgy, h előző hónapban még a Horvát kupa elődöntőjében voltak érdekeltek.

pistasd_a.jpgMrsic mester

A második vonaltól 2016-ban sikerült visszajutniuk a legjobbak közé. 2017-ben még osztályozón sikerült kivívniuk a bennmaradást, egy évvel később már sereghatóként búcsúztak. A sikertelen szezon során anyagi problémákkal küzdött a klub, így licencet sem kaptak a második vonalra, a szövetség pedig egészen a harmadosztályig sorolta vissza őket. Innen egy szezon után, 2019-ben, a klub fennállásának 100. évfordulóján vissza is jutottak a másodosztályba, ahol azóta is szerepelnek. Persze tegyük hozzá, hogy a covid annyiból pozitívan hatott a csapatra, hogy a lefújt bajnokságnak végül nem voltak kiesői, pedig a Cibalia 9 pontra volt a bennmaradási osztályozós helytől. Így tehát kaptak egy második esélyt, és azóta egyre jobb eredményeket produkálnak.

A klub idén nyáron nem az eredményei, hanem játékosa, Robert Perić-Komšić nem mindennapi cselekedete miatt került az újságok címlapjára. A Szlovákiában és Spanyolországban utánpótlás szinten légióskodó támadó, aki szerepelt korábban az U16-os és az U19-es válogatottban, egy időre felhagyott a futballal, miután májának 70 százalékát felajánlotta édesanyjának, akinek így sikerült megmenteni az életét. Komoly orvosi vizsgálatok után, a 23 éves támadó az idei szezonban visszatért a pályára, és már szerzett is egy gólt a bajnokságban.

Tabella: KATTINTS

Szólj hozzá