2022. dec 25.

A moszkvai phőnix klub rövid története

írta: surprisezola
A moszkvai phőnix klub rövid története

Amikor 2004. márciusában megalakult az FC Moszkva, azonnal el is indulhattak az élvonalba, de végül a süllyedés őket is elérte.

fcmoscow.png

Még 1924 nyarán létrejött a Torpedo Moszkva, amely a helyi autógyár (ZIL) támogatását élvezte egészen az 1990-es évek közepéig. Ekkor ugyanis a Luzsnyiki vállalat tulajdonába kerültek, aminek következtében a csapat elhagyta a történelmi területét és Luzsnyikiba költözött. A költözés mellé névváltoztatás is járt: így lett a Torpedo Moszkvából Torpedo-Luzsnyiki, de a későbbiekben a Torpedo Moszkva névre váltottak és a harmadosztályból indulva, 2000-re már az orosz élvonalra készülhetett. Bár akkor már a pénzügyi gondok jellemezték a klubot.

Közben az autógyár egy új csapatot hozott létre 1997-ben, ami a Torpedo-ZIL néven debütált, azonban 2003-ban ezt a klubot is eladta a gyár. Még ugyanebben az évben megalapította az FC Torpedo-ZIL Moszkvát (szintén a gyár), amely a harmadosztályból indult, de 2011-ben, miután nem kapott indulást az esőosztályban, az együttes elnöke, Alexander Mamut bejelentette a megszűnést.

fc-torpedo-moscow-logo-eps-vector-image.pngTorpedo Moszkva

A 2003-ban eladott klubnak azonban kérdéses volt az új neve, amit Jurij Luzskov, Moszkva polgármesterének engedélyével, 2004 márciusában FC Moszkvára változtattak. Tulajdonképpen az előző szezonban szereplő Torpedo-ZIL megszűnése után, amolyan phőnix klubként jött létre, ezért kerülhettek rögtön az élvonalban. 2006-ban már az Intertoto kupa küzdelmeiben is belekóstolhattak, de a Partizan Minszk után a Hertha már túl nagy falatnak bizonyult és az idegenben elszenvedett 2:0-s vereség a búcsújukat jelentette.

A következő, 2007-es szezonban a gárda klubrekordot döntött. A Leonid Slutsky vezette gárda azzal, hogy a bajnokságban a 4. helyet csípte, illetve a kupában egészen a döntőig meneteltek, amit végül a Lokomotív Moszkva nyert meg. A bajnokság után Leonid dobbantott, de a gárdára vár még az UEFA kupa, ahol a Legia Varsót ugyan kiejtették, de a FC Köbenhavn-on már nem bírtak túljutni.

A távozó mester helyét, a Dinamo Kijev egykori támadója, Oleg Blokhin vette át, akivel a 9. helyen végeztek. Azonban a szezon végén a mester és a klub útjai elváltak, mivel az ukrán szakvezető engedélye nélkül kezdték eladni a fontosabb játékosait, ugyanakkor a sajtó sem kímélte Oleg-et, aki sem a sajtósokkal, sem a játékosokkal nem ápolt jó kapcsolatot.

Ugyan 2009-ben az előkelő 6. helyet ugyan elcsípték, de 2010. februárjában bejelentették, hogy a csapat nem vesz részt a bajnokságban, miután a tulajdonosuk és főszponzoruk, az MMC Norilsk Nickel visszavonta a finanszírozást. Ez a profi státusz megszűnését is jelentette, és várt rájuk az amatőr osztály, ahonnan még az év december végén feloszlottak. Később ugyan újjáalakultak, de továbbra is az amatőr mélységekben szerepelnek.

Többek között - a teljesség igénye nélkül - olyan külföldi játékosok szerepeltek itt, mint:

  • A 41-szeres szlovák válogatott csatár, Martin Jakubko.
  • A Barca és a Catania egykori argentin csatára, Maxi López.
  • Héctor Bracamonte, aki 172 meccsen 46 gólt és 23 gólpasszt osztott ki.
  • Pablo Barrientos, aki az argentin válogatott kerettagságáig is eljutott.

  • A 43-szoros moldáv Stanislav Ivanov, aki 133 meccsen 10 gólt és 8 gólpasszt jegyzett.
  • Radu Rebeja, 74-szeres moldáv válogatott középpályás, aki 133 meccsen 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.
  • Alexandru Epureanu, százszoros moldáv válogatott hátvéd, aki jelenleg a török Basaksehir-t erősíti.
  • Az egykori balhátvéd Yuriy Moroz, aki 39 meccsen 1 gólt és 1 gólpasszt jegyzett. Jelenleg az ukrán U17-es válogatottat irányítja.

  • Konstantin Kamnev, aki jelenleg a Lokomotiv Moszkva akadémiáján edzősködik. 56 meccsen 6 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.
  • Maksym Biletskyi: jelenleg a CSKA Moszkva scoutja, aki öt évig játszott az FC Moszkvában. Összesen 110 meccsen lépett pályára a klub színeiben és 7 gólt, valamint 6 gólpasszt jegyzett.
  • Edgaras Casnauskis: 45-szörös litván válogatott, aki 44 meccsen 8 gólt és 7 gólpasszt szerzett.

  • Saulius Mikalajunas: 42-szeres litván válogatott, aki később 2004-től 2011-ig segédedzőként is dolgozott.
  • Irmantas Stumbrys: az egykori 38-szoros litván válogatott középpályás 53 meccsen szerepelt a moszkvai csapatnál és 7 gólt, valamint 6 gólpasszt szerzett. 2000. november. 15-én, mindössze 28 évesen hunyt el, miután fejbe lőtték a litvániai Panevezys-ben. Holttestét az autójában találták meg. A rendőrségi nyomozások szerint öngyilkos lett.
  • Branislav Krunic: az egykori hatszoros bosnyák válogatott 63 meccsen szerepelt itt, amelyeken 5-5 gólt és gólpasszt jegyzett.
  • Munever Rizvic: 101 meccsen lépett pályára, amelyeken 2 gólt szerzett. Ezenkívül 10-szeres bosnyák válogatottnak is elmondhatja magát.

Szólj hozzá