2023. máj 17.

Megállt a tudomány az elsőosztályban

írta: surprisezola
Megállt a tudomány az elsőosztályban

A kétezres évek végén alapított gárda hamar a moldáv élvonalba találta magát, de ott már nem sokáig tudta magát fenntartani.

fc-costuleni.png

Amikor 2008 nyarán létrejött az FC Costuleni, már abban az évben rögtön el is indult a moldáv harmadosztály Északi csoportjában (B Division North). A Moldávia nyugati részén, a határmentén található Costuleni-ban (érdekesség, hogy nem sokkal távolabb van egy ugyanilyen nevű település Romániában) már az első szezon végén bajnoki címet ünnepelhettek, ugyanis a 12 csapatos Északi csoport 22 meccséből 20-at meg is nyertek, és emellett veretlenek maradtak a bajnokság végéig. A másodosztályba jutva sem torpantak meg, és szintén az első helyen futottak be, igaz, ezt a szezont már nem tudták veretlenül lehozni.

Az elsőosztályba került gárda csak szenvedett az élvonalban, ami Ilie Vieru állásába került, és még októberben átadta a helyét Igor Ursachi-nak, akit februárban Serghei Botnaras követett a kispadon, akivel végül 4 pontra megmenekültek a kiesőzónától.

21_1_medium_1301430718.jpgSerghei Botnaras

A 2011/12-es szezon nyarán már a bolgár Velizar Popov lett a gárda edzője, de ő csak áprilisig bírta ki a kispadon, az akkor már gyengélkedő csapatnál. A szezont végül az utolsó helyen, Marcel Resitca irányításával fejezték be. A tabella alján végezve elvileg kiesett volna a gárda az élvonalból, de mivel az FC Sfintul Gheorghe licencét nem fogadta el a szövetség, így ők búcsúztak, a costuleni-i gárda pedig kapott egy második esélyt az elsőosztályban.

Ezzel pedig valamelyest élt is a gárda, hiszen a nyolcadik helyen végeztek a 12 csapatos bajnokságban. Még a szezon felénél megszerezték Vadim Cemirtan-t a bajnoki rivális FC Nistru Otaci-tól, aki 7 gólt szerzett a klub színeiben. Ugyanakkor az edzőkeringő ebben a szezonban sem maradhatott el a klubnál. Januárban távozott a nyáron kinevezett Vitalie Mostovoi, akit Lilian Popescu váltott, de a következő nyártól a román Marian Pana ült le a kispadra, hogy augusztus végén visszaadja a helyét Popescu-nak, aki így a 2013/14-es szezonban újra a gárdát irányíthatta.

52895.jpgPopescu

Januárban már nem Popescu ült a padon, de a gárda így is a klubrekordot jelentő hetedig helyen végzett. Ugyanakkor még a szezon előtt a Rapid Ghidighici-nél eltöltött néhány hónap után (a gárda 2014-ben megszűnt), 2013. június. 24-én Pietro Belardelli olasz üzletember, szimbolikusan 1 moldáv lejért megvásárolta az FC Costuleni-t Iurie Chirinciuc-tól. A távozó tulajdonos a klub tiszteletbeli elnöke maradt, Belardelli pedig az együttes irányítását és finanszírozását vette át, de néhány hónap után már nem érdekelte az olaszt az FC Costuleni, így újra Iurie kezébe került a klub navigálása.

A 2014/15-ös szezonban a csapat a nyolcadik – kilencedik hely között ugrált, de 2014. november végén, mikor már 12 fordulót lejátszottak, a klub új elnöke, Andrej Grigor úgy döntött, hogy a csapatot kijelenti a bajnokságból, mivel messze voltak a kitűzött célokról – bejutni az európai porondra. Iurie akkor is a tiszteletbeli elnöki posztot töltötte be a csapatnál és szerinte a gárdának akkor már anyagi problémái is voltak. Bár akkor még úgy látta, a klub nem szűnik meg, csak visszalép a bajnokságtól, végül mégis csak megszűnt.

A klub megszűnése után Iurie – aki amúgy üzletember volt – 2015. július. 30-től egészen 2017. május. 30 között Moldávia közlekedési és közúti infrastruktúrájának minisztere lett, de még 2017 áprilisában korrupcióval vádolták, és házi őrizetbe helyezték őt. Végül 1,4 évnyi börtönre, 35 000 lej befizetésére ítélték, és öt évre eltiltották az állami tisztségek betöltésétől.

18441_large_89518500.jpg

Jelentősebb külföldi játékosok, akik megfordultak a csapatnál:

  • Mexwell Egwuatu: Az egykori Nigériai U20-as támadó még a 2011/12-es szezonban érkezett a klubhoz, ahol három szezont lehúzva 53 bajnokin 8 góllal zárt. 2017 óta nincs (hivatalos) csapata a még mindig csak 31 éves játékosnak.
  • Pacóme Kouadio: az egykori U17-es elefántcsontparti válogatott középpályásnak a Costuleni volt az első európai klubja, ahová 2012. januárjában érkezett. Két évig játszott itt, 38 bajnokin szerepelt. Ez volt az utolsó együttese.
  • Oleksandr Kucherenko: A külföldi játékosok közül ő vitte a legtöbbre. A védekező középpályásként és középhátvédként bevethető egykori Moldáv U19-es válogatott, 27 mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben a 2013/14-es szezonban. Jelenleg az ukrán élvonalban szereplő Ingulets játékosa, ahol kezdőjátékosnak számít.
  • Ivan Karandashov: A 2013/14-es szezonban játszott itt az egykori irányító, aki 20 meccsen 2 góllal zárt. A jelenleg
Szólj hozzá