Az FC Rotor Volgograd ötször is kiléphetett az európai porondra a kilencvenes években, ráadásul 1997-ben az Intertoto kupa döntőjéig is eljutottak, de onnantól már csak lefelé vezetett az útjuk.

Volgográd Oroszország délkelet-európai részén található és ahogy maga a város, úgy a futballklubja is többször nevet változtatott a történelem során. 1929-ben, a Volga jobb partjánál található településen – akkor még Sztálingrádnak hívták a várost – a helyi Traktorgyár tagjai megalapították a klubot, amely csak a következő évtől vett részt az első versenyén, a városi bajnokságban. 1937-ben már az új, négy csoport alkotta szovjet bajnokságban szerepeltek, és mivel a G csoport bajnoka lettek, így a soron következő szezonban is a legmagasabb szinten szerepelhettek, ahol egészen 1950-ig maradtak.

A búcsúzást követően jöhetett a Szovjet Class B-nek megfelelő másodosztály, ahol – többször nevet változtatva – egészen 1970-ig szerepeltek. Bár stabilan tartották magukat a másodosztályban, az átszervezéseknek köszönhetően végül ők is, ahogy még pár klub, a harmadosztályba csöppent. Innen csak a következő évtizedben bírtak feljebb lépni, és a nyolcvanas évek végén már a szovjet élvonalig tornázták fel magukat. Bár az 1990-es leépítésen újra ők húzták a rövidebbet, de egy grúz és egy litván csapat visszalépett, azonban így sem maradhattak a bajnokságban, mert a szövetség inkább a létszámcsökkentés mellett tette le a voksát.

Javítva az előző szezon eredményein, 1991-ben bajnokok lettek a másodosztályban, így a Szovjetunió felbomlása után az új orosz elsőosztály alapítói lehettek, és a Rotor Oroszország egyik legerősebb klubjaként lépett elő. Ekkortájt a Spartak Moszkvával küzdöttek a bajnoki címért, de az aranyérmet sosem tudták elérni, viszont 1993-ben a második helyet csípték el, így kezdetét vehette az európai turnéjuk. Közben 1994 nyarán az ukrán Viktor Prokopenko ült le a kispadra, aki alig több mint 5 évig irányíthatta a volgográdiakat.

A Rotor (mert ekkor már ezen a néven futottak) öt egymást követő szezonban próbálkozhatott az európai porondon, és bár az első próbálkozásuk során rögtön kiestek a francia Nantes ellen. 1995-ben még nehezebb ellenfelet kaptak az első körben – az angol Manchester United-et, amely ellen az idegenbeli 2:2 végül azt jelentette, hogy az oroszok máris begyűjtötték az első skalpjukat, igaz, a következő körben a Bordeaux oda-vissza győzni tudott ellenük.

Az 1996/97-es szezonban már az Intertoto kupa 7-es csoportjában találták magukat, ahol az Ataka Minszk-et idegenben, a Basel-t és a Shakhtar Donyecket hazai környezetben tudták legyőzni, ami elég volt az elődöntőbe jutáshoz. Az elődöntőben az osztrák LASK sem jelentett gondot, és 7:2-es összesítéssel a döntőbe kerültek, ahol a Guingamp-ot kapták. Az első mérkőzést ugyan 2:1-re az oroszok nyerték meg otthon, de mivel idegenben 1:0-ra kikaptak, így a franciák nyerték meg a döntőt.

Közben az 1999-es szezon végén már a kiesés elől menekültek, Prokopenko pedig elfogadta a Shakhtar Donyeck ajánlatát, ahová Rinat Ahmetov klubelnök hívta meg. Rinat mindenképp egy európai szintű klub felépítésén gondolkozott, ami vonzó volt az ukrán mester számára. 

A mester távozott
 

Amíg a Rotor Volgograd a következő szezonokban a tabella középmezőnyében végzett, addig Prokopenko előbb a második helyre navigálta a donyecki gárdát, majd alelnök lett, de 2002 áprilisában már a Dinamo Moszkvát irányította, ahol a jelenleg Puskás AFC-t irányító Hornyák Zsolt is a játékosa volt. A moszkvaiakat másfél év után elhagyta és újra a Shakhtar-hoz ment, ahol sportigazgató, majd átmenetileg menedzsere is volt a gárdának. 2006-ban már a politikába kóstolt bele és a parlamenti választásokon a 45. helyen szavazták be őt, azonban 62 évesen, 2007. augusztusában, szívrohamban elhunyt.

A Rotor Volgográd eközben a bennmaradásért küzdött (2000-től 2002-ig Roman Pavlyuchenko is itt játszott), és a stadionja már a kilencvenes évék végétől rossz állapotban volt. Bár ez a probléma az oroszországi világbajnokságra megoldódott, de a pénzügyi gondok egyre jobban csak gyűltek és 2004-ben, utolsó helyezettként végül búcsúzhattak az orosz élvonaltól, ahová az óta sem jutottak vissza. A klubelnöke, Vladimir Goryunov (és a parlament sportbizottságának vezetője) úgy próbálta megmenteni a gárdát, hogy javasolta az élvonal bővítését, de ebből nem lett semmi, és 2005 januárjában már a profi státuszt is elvesztették a volgográdiak.

Az újjáalakulást egy tartalékcsapattal oldották meg, ami Rotor-2 Volgograd néven indult el a harmadik vonal déli csoportjában. 2007-ben a helyi üzletember, Oleg Mikheev megszerezte a klub stadionját, és ezzel a csapat feletti hatékony ellenőrzést is, de a pénzügyi gondok csak nem akartak megoldódni. 2009-ben beadták a pályázatot, hogy a Volgográdi stadion is helyszínül szolgáljon a 2018-as VB-re – feltéve, hogy a torna után egy profi klub fogja a pályát használni. Azonban az anyagi helyzetük miatt továbbra is jogi eljárás és átigazolási embargó előtt álltak, így nem éppen tűnt a klub megbízható jelöltnek.

Oleg Mikheev 

Közben 2008-ban létrejött az FC Rotor-Volgograd, de csak az utóbbi nevet viselték, hogy a Rotor név megmaradjon a csődközelben lévő gárdának. Így fordulhatott elő, hogy a 2009-es harmadosztályú bajnokságban a Volgograd és a Rotor is egy bajnokságban játszott. Előbbi harmadik, utóbbi pedig csak az utolsó előtti lett. Mindehhez – mármint ahhoz, hogy az új gárda elinduljon a harmadik vonalban – az is kellett, hogy átvegyék az ugyancsak anyagi gondokban levő FC Olimpia Volgograd licencét. Azonban a 2009-es szezon első felében Mikheev felfüggesztette a klub működését, és a kormány átvette tőle a csapat és a stadion tulajdonjogát. A két gárda végül egyesült és megkezdhették a szereplésüket az orosz második vonalban.

A regionális sportminisztérium (átszámítva) 4,9 millió dollárt fektetett be a 2010-es szezonra, de az eredmények annyira gyengék voltak, hogy csupán a 17. helyet tudták elcsípni, ami kiesőhelyet ért. A kormányzó elismerte, hogy a szintlépés túl hamar történt és Sergei Nechay, a gárda egykori védője vehette át a csapatot, akivel egyből bajnokságot nyertek, majd a következő két szezonban a középmezőnyben végeztek, de utóbbi szezon végén (2014/15) már a harmadosztályba lettek kizárva, ahol rövid időn belül jöhetett a felszámolás.

A 2015-ös szezonban az Amatőr liga dél-nyugati régió osztályában szerepeltek, amit 11 pont előnnyel, és mindössze 1 vereséggel lehoztak. Közben a 45 000 férőhelyes Pobeda stadion építése folyamatban volt, és a jelentések szerint a VB után a csapat oda szeretett volna költözni, hogy megszerezzék a magasabb bajnoki státuszt. A 2016/17-es szezonra a harmadosztályba indulhattak, amit ugyancsak megnyertek és jöhetett a másodosztály. Az oroszországi másodosztályú bajnokság a legglobálisabb versenynek tűnt az egész világon, a maga 7357 km-eres távjával és a kilenc időzónájával.

A 2017/18-as bajnokságban a Rotor Volgograd a 17. helyen végzett a második vonalban, ami elvileg kiesést jelentett volna, de mivel a liga kizárta a Kuban-t és a Volgar-t, valamint az FC Tosno és az FC Ararat Moscow licencét megvonták, így az utolsó négy helyen végző gárda, köztük ugyebár a Rotor, megmenekült a kieséstől. A covid megjelenésekor az első helyen álltak, így feljuthattak, de a 2020/21-es szezonban kiestek és az előző, 2021/22-es bajnokságban is a kiesőzónában végeztek. Most pedig a visszajutás nem sikerült a gárdának.

Tabella: KATTINTS