A tiszavirág életű viking csapat
A FC Vestsjaelland gárdáját csupán 2008 nyarán alapították, de amennyire fiatal volt, annyira hamar rá is ültek arra a bizonyos csúszdára.
A dán Vestjaelland létrejöttéhez az kellett, hogy az 1887-ben alapított Slagelse B&I csődöt jelentsen. Az új csapat az elődtől örökölt egy felnőtt, egy U19-es és egy U17-es csapatot, amely a neve alatt szerepelt, de a további csapatok maradtak az előző megnevezés alatt. Az elindulást a harmadik vonal Keleti csoportja jelentette, ahol rögtön bajnokok lettek. A másodosztályban sem játszottak alárendelt szerepet, ahol elég volt négy szezont lehúzniuk, hogy 2013 nyarán már az élvonalra hangolódjanak. Az osztálylépéshez az is volt a kulcs, hogy még 2012 nyarán a rutinos Ove Pedersen-t ültették le a kispadra, aki első nekifutásra rögtön a második helyig navigálta a gárdát. Ekkor már évek óta a csapatot erősítette az a Rasmus Festersen is, aki 2008 óta szolgálta a gárdát és hat hónapot leszámítva, egészen 2015-ig szolgálta a csapatot.
Az első élvonalbeli szereplésük során benn tudtak maradni, de a következő szezonra már nem Pedersen-el képzelte el a folytatást a vezetőség, hanem a segédedzőjének, Michael Hansen-nek adták át a stafétát. Az új vezetőedző szeretett volna egy szórakoztatóbb, közönség barátabb focit produkálni. Például hazai pályán a Copenhagen örülhetett, hogy legalább 1 ponttal tud hazamenni (KATTINTS). Az eredmények azonban őszre leromlottak, de hiába javultak valamelyest tavasszal és hoztak egy új sportigazgatót, végül kiestek. Közben azért a Dán kupadöntőig is eljutottak, de ott a Copenhagen hosszabbítás után 3:2-re legyőzte a piros-kékeket.
Ekkor már az anyagi gondok is megjelentek a gárda életében, amely a kiesést követően a másodosztályból is kizúgott. A gárda elnöke, Kurt Andersen 2015. novemberében csődöt jelentett a pénzügyi problémák miatt, és a játékosok arra a hónapra már fizetést sem kaptak. Közben még az év decemberében a Slagelse B&I is csődöt jelentett, bár ők a dán futball piramis ötödik vonalában, amatőrként újra tudtak indulni. A Vestsjaelland viszont megszűnt létezni.
Ismertebb légiósok, akik a klubnál megfordultak:
- Apostolos Vellios: nyolcszoros görög válogatott, aki 2015 januárjában fél évet szerepelt itt kölcsönben.
- Jukka Raitala: 63-szoros finn válogatott balhátvéd, aki 2015 februárjában érkezett, de a nyáron ő is továbbállt.
- Frederik Schram: Hét alkalommal védhette az Izlandi válogatott kapuját. Pályafutása során főleg dán csapatokban szerepelt.
- Eggert Gunnthór Jónsson: a 21-szeres izlandi védekező középpályás pár napnyi különbséggel ugyan, de szinte ugyanannyi ideig szerepelt a klubnál, mint Vellios.
- Joel Tshibamba: Pályafutása során rengeteg országban megfordult. Az egykori kongói válogatott támadó jelenleg Hollandiában játszik.
- Ansu Touré: Hétszeres libériai válogatott szélső.
- Myong-Jun Ri: az észak-kóreai támadó 9 válogatott mérkőzésen 5 gólt hozott össze.
- Jean-Claude Bozga: a román középhátvéd 99 mérkőzésen szerepelt a klubnál és 7 gólt, illetve 1 gólpasszt jegyzett.
- Nicolas Sandberg: a svéd csatár összesen 41 mérkőzésen 13 góllal és 3 asszisztal zárt.
- Anders Östli: a norvég középhátvéd a 2014/15-ös szezonban számított alapembernek.