2022. feb 08.

A baj nem jár egyedül – az FC Nitra története

írta: surprisezola
A baj nem jár egyedül – az FC Nitra története

Már a 2019/20-as szezonban is közel volt ahhoz a Nyitra, hogy kiessen a szlovák élvonalból, de akkor még osztályozón sikerült kivívniuk a bennmaradást. Azonban a végzet a következő bajnokságban utolérte a csapatot, és ha már ott járt, nem jött egyedül.

rggktkuturbxy8xmdrmnwnhmi02mmi2ltrmnwutywqxos03ndeyodkwztaxnjuuanblz5kvawayzqswzqkklqlnb9aawsm.jpg

Az 1909-ben alapított klub, történelme során először 1959-ben jutott fel az élvonalban és ha már ott volt, megjárta a Közép-európai kupadöntőt (1961), háromszor Intertoto kupát nyert (1972, 1973 és 1980), de 1962-ben másodikak lettek az egykor létező Csehszlovákiában. Mindezek ellenére a zoboraljaiak sosem tudtak tartósan megmaradni az első osztályban. Az 1993-ban létrejött Szlovákiában sem változott a helyzet, sőt, ekkor már gyakrabban ingázott a klub. Azonban a 2005-ös feljutást követően kilenc évet húztak le az élvonalban és közben egy 3. helyet is elcsíptek a 2007/08-as szezonban. A kiesés szele végül 2014-ben ismét utolérte a gárdát és jöhetett 3 év a másodosztályban. A 2017-es feljutást követően azonban egyre gyengébb eredményeket produkált a Nyitra.

Hetedik, kilencedik, osztályozó – ebben a sorrendben végzett a kék-fehér gárda az élvonalban. A 2019/20-as szezonban még épp, hogy megtudtak menekülni a kieséstől, miután az osztályozó második meccsén 3:0-ra verték a FK Dubnica nad Váhom-t (magyarul: Máriatölgyes), de a következő szezonban az alsóházi rájátszásban utolsók lettek, ami biztos kiesést jelentett a brigádnak.

A kiesést követően a Nyitra már adósságokat görgetett maga előtt és a helyzetét – ahogy a címbe már említve volt – az is hátráltatta, hogy első körben még a licencét is elutasították. A hírek szerint a klubnál nem csak az adósságokkal voltak gondok, de a stadion használati szerződését sem küldték át, illetve több részletet sem fizetett ki. A zoborlajaiaknak lehetőségük volt fellebbezni, de a fellebbezést késve nyújtották be.

Ez még nem is volt gond, mert a járványhelyzetre hivatkozva a Fellebbviteli Testület ezt a késést elnézte. Végül azonban megszületett a döntés – a Testület helyt adott az Akadémiának és a női csapatnak, de az UEFA-val és az élvonallal kapcsolatos fellebbezést elutasították. Emellé még pénzbírságot is kiszabtak a csapatra. Mint kiderült, a Nyitraiak azért csúsztak a május 12.-ikei fellebbezéssel, mert az általuk küldött futár csak másnap, ebédidőre szállította el a fellebbezést a Szlovák Labdarúgó Szövetségnek.

191319936_4074297002658295_878870431777642681_n.jpg

A Fellebbviteli Testület végül adott egy nyilatkozatot, melyben a klub kizárásának okairól tett említést:

  • Első ok: a klub stadionjával kapcsolatban. Ezt a Nyitraiak csak bérlik, de a bérletszerződést nem nyújtották be a következő licencszezonra.

  • Második ok: A klub nem biztosította őket arról, hogy nincsenek lejárt kötelezettségei a játékosokkal és az alkalmazottakkal szemben. Tegyük hozzá, voltak, akiket április vége és május 10-ike között fizettek ki. A Bizottság a kifizetést ugyan elismeri, de szerintük a gárda nem követte az engedélyezési rendszerre vonatkozó irányelveket.

Végül a Nyitrai csapatnak nem kellett elköltöznie a stadionból, mivel a klub és a város megegyezett a hosszabbításról, persze a városnak több feltétele is volt, köztük az, hogy a gárda biztosítsa a lehető legjobb feltételeket az utánpótlásnak. A kizárás azt is jelentette, hogy 1954 után ismét az amatőrök között kezdi meg a csapat a felkészülést.

c71f9395-7f78-4002-9c80-ab45a07e29e0.jpg

Idén szeptemberbe tulajdonos váltás történt a klubnál. Ján és Erika Karoví bejelentette, hogy eladták a klubot, és elismerték, hogy az adósságokból még 200 000€ hátravan (legalábbis 2021 végén még erről szóltak a hírek). Az új tulajdonos a svéd származású Slobodan Jovanovic lett, akinek a munkáját cseh, szlovák és szerb származású igazgatóság fogja segíteni. A Nyitrai csapat jelenleg a harmadosztály nyugati csoportjában szerepel. Ebben a bajnokságban olyan csapatok szerepelnek, mint a magyar határhoz - viszonylag - közeli Marcelháza és Nagyölved, de ebben a csoportban található még a részben magyar lakta Galánta és Érsekújvár is, vagy a blogon már említett Spartak Myjava (KATT) is.

Tabella: KATTINTS.

Szólj hozzá