2022. jan 06.

Megy a huzavona a klubért – a KF Elbasani süllyedése

írta: surprisezola
Megy a huzavona a klubért – a KF Elbasani süllyedése

Az Elbasani-nak is megvolt a maga aranykora, majd ahogy az lenni szokott, bekövetkezett a lecsúszás. Az alapot ezúttal az albán bajnokság magyar oldala adta (KATTINTS).156333_255431394586969_830477970_n.jpg

A gárda 1913-ban alakult Urani Elbasan Football Club néven, két klub, az Aferdita Elbasan és a Përparimi Elbasan egyesülésének eredményeként. Az első mérföldkő a klub életében 1930-ban következett be: létre jött az első élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Kategoria e Parë), melyben ők is helyet kaptak, de három év után – akkor már Bashkimi Elbasanra néven – ki is zúgtak az élvonalból és életükben először rögtön át is élhették a kiesést. De rögtön vissza is jutottak a másodosztályból.

A visszajutást követően, egy szezont leszámítva, főleg a tabella alsó felében tanyáztak, de mikor a második világháború után, 1945-ben indult újra a liga, ahol Bashkimi az új bajnoki formátum B-csoportjában kapott helyett. Ugyan az eredményiek javulni kezdtek, de első komolyabb sikerükre egészen 1975-ig kellett várniuk, mikor sikerült bezsebelniük az albán kupát. A nemzetközi szereplés azért maradt ki, mert Albánia annyira elzárkózott a világtól, hogy nem indítottak csapatokat a nemzetközi kupákban. 1984-ben megnyerték első bajnoki címüket, ami némiképpen azért is volt meglepő siker, mert az előző szezonban még a kiesés ellen küzdöttek.

„Új bajnokot kapott a futballunk. Az elbasani Labinoti neve bekerült az albán bajnokságok díszkönyvébe. Bajnokságaink történetének egyik legkiemelkedőbb eseménye ez. 1984. május 13., vasárnap olyan napként lépett be az elbasani sport történetébe, amelyet soha nem felejtünk el. Nyugodt, magabiztos, pontos, körültekintő Labinotinak sikerült, megérdemelten, megnyernie a bajnokságot a Qemal Stafa nemzeti stadionban, méghozzá egy felejthetetlen győzelem révén.

 

A tévedhetetlen kapus, Gogunja, meglepő módon gólt kapott. Talán kicsit el is szomorodhatott emiatt.12 meccs kapott gól nélkül! 1037 perc. Ritka rekord a futballban. A Labinoti bajnok, akinek ereje az ellenfelek támadásainak feltartóztatásában van. 1983. december 11. óta 13 csapat mintegy 170 labdarúgója próbálta a labdát az elbasaniak hálójába juttatni.”

-részlet Besnik Dizdari újságíró visszaemlékezéséből

A csapatnak a Partizani vendégeként aratott 2-1-es sikerrel sikerült megnyernie a bajnokságot, 3 ponttal a 17 Nëntori Tiranë (KF Tirana) előtt. A sikernek köszönhetően a kiléphetett a nemzetközi porondra, ahol a dán Lyngby Boldklub csapatával találkozott a BEK kvalifikációs szakaszának első fordulójában. Az első mérkőzést a Ruzhdi Bizhuta Stadionban játszották, és a KF Elbasanit hazai pályán 3–0-ra verték a dánok. A dániai visszavágón is 3–0-s vereség lett a kaland vége, így a Lyngby Boldklub 6-0-s összesítéssel jutott tovább a következő körbe.

geographical-positon-of-elbasani-district-albania_q320.jpg

Ezt követően a gárda alsóházi csapattá redukálódott. Bár 1992-ben az albán kupát is megnyerték, de hiába a győzelem, KEK indulást nem ért a gárdának. Végül az 1999/2000-es szezon búcsúztak az élvonaltól, ahová két év után vissza is tértek. A klub élete akkor vett új irányt, mikor a város egyik leghíresebb üzletembere, Arben Laze került az élre, aki Gentian Çërraga-val és másokkal együtt befektetett az elbasani futballklubba. Artan Bushati edzőt hozzák a csapathoz az albán futball néhány kiemelkedő játékosával együtt. A nagyberuházások első évében, a 2004/05-ös szezonban összejött egy második hely, ami már nemzetközi kupát ért. Az első fordulóban a Vardar Skopje ellen hazai 1-1 majd Szkopjéban egy 0-0 kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz. A következő szezonban azonban kiderült, hogy nem kicsúszott eredmény volt a korábbi helyezés, ugyanis a sárga-kékek végig magabiztosan vezetve a bajnokságot elhódították a klub történetének második aranyérmét Ilir Dajával a kispadon. A játékosok közül Nevil Dede, Tefik Osmani, vagy a Tatabányát is megjárt Erjon Rizvanolli neve lehet ismerős. Ez volt az Elbasan klub két aranyéve, hogy aztán megkezdje a lecsúszást.

17554372_1620952007922900_4061076301857741937_n.jpgA csapat pályája, amit az albán válogatott is használ

Bár az elkövetkező években az Elbasani már távol állt a bajnoki címtől. Majdnem három évig, csak a középmezőnyben szerepelt. Ezekben az években fél szezonig Luan Deliu, néhány hétig Edmond Gëzdari, néhány hónapig Ilirjan File, egy szezonig Krenar Alimehmeti, fél szezonig Mirel Josa és néhány hónapig Ramadan Shehu irányította a csapatot.

A gyakori edzőváltás jellemzője, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellene. De amíg a csapat az elitben volt, az eredmények ingadozását is el lehetett fogadni. Amikor 2008 decemberében az Elbasani elnökének, Arben Lazenak gondjai támadtak az igazságszolgáltatással, és ideiglenesen eltávolították a klub vezetéséből, már csont nélküli kiesést hozott, pedig néhány korábbi 2006-os bajnok visszatért a csapathoz, mint például: Dede, Bejzade és mások, de az Elbasani nem tudta kivívni a bennmaradást. Ezt mindenki sokként élte meg, de ez már keserű valóság volt, és mindenkinek el kellett fogadnia. Emellett a klubnak rengeteg adóssága halmozódott fel, amelyeket a vezetőség csak tologatott maga előtt.

10390935_271564549696247_6533763039945193583_n.jpgArben Laze

A visszajutás ugyan sikerült azonnal elérni, de az első osztályú tagságra a 2013/14-es szezonig kellett várni, ami megint csak egy szezonra volt elég a legjobbak között. A számtalan anyagi problémával küzdő csapatot három szezonon át Ilirjan File vezeti, így 2014-ben sikerült visszahoznia az elitbe, de néhány meccs után lemondott. Muharrem Dosti vette át a vezetést, de egy ilyen csapattal lehetetlen volt az elitben tartani az Elbasanit. Két másodosztályú szezon következett, természetesen pénz nélkül, így először a hatodik, majd a 10. helyen sikerült célba érni, ami a harmadosztályba zuhanást jelentette a klub számára. 2017-ben felcsillant a remény, ugyanis a klubért bejelentkezett egy angol befektetői csoport.

Az önkormányzat, és Laze, a fő részvényes, úgy döntöttek eladják a klubot a befektetőknek, akik kiváló infrastruktúrát kaptak, ugyanis az Elbasan Arena frissen készült el. Az angolok visszajutást és a csak a tervezőasztalon felépült futball akadémiát ígérték. Hogy mennyi pénzt pumpáltak a csapatba, az nem derült ki, de a klubnak az első szezonban sikerült a visszajutás a másodosztályba, így mindenki reménykedve várta a hasonlóan jó folytatást. Persze nem jött hasonlóan jó folytatás. A klub eladása ugyanis bürokratikus okok miatt megakadt.

14212022_651703381659162_9128800975259518887_n.jpg2017-es csapatkép

A klub a második ligában két szezont szenvedett végig, leginkább a kiesés ellen küzdve, míg a 2020/2021-es szezont megint a harmadosztályban kezdték. Eközben a klub és az angolok közötti huzavona továbbra is tart, és az ügy már a bíróságon van, így a labda és az együttes másodrangúvá vált az ügyben. A probléma az, hogy külföldi forrásból nem lehet finanszírozni albán csapatot, így a Level Up SA nevű befektetői csoport kénytelen volt Albániában céget alapítani Manchester Group néven.

Fizetgettek is néha, majd úgy tűntek el, ahogy voltak. 2019 óta Laze, a KF Elbasani részvényese tovább pereskedik a klubért, az idő közben teljesen eltűnt angolokkal. Az se könnyített a klub helyzetén, hogy az amúgy is megtépázott hírnevüket tovább rontotta a kétes világhírnév. Történt ugyanis, hogy 2019-ben Brazíliában több mint 600 tonna kokaint foglaltak le a klub emblémájával a csomagoláson. Viszont a polgármester és a város a szívén viseli a sportot, és nem akarják futball nélkül hagyni a várost, ezért 2021-ben, átvágva a gordiuszi csomót új klubot alapítottak AF Elbasani néven.

channels4_profile.jpg

Az új csapat a negyedosztályban kapott helyet az albán labdarúgás piramisában (Ez a legalsó liga 8 csapat részvételével.) A klub mögé felsorakoztak az egykori játékosok is, akik közül hárman a szakmai munkáért felelnek. A csapatot akadémiai játékosok alkotják, akik helyi kötődésűek. A polgármester elmondta, hogy a cél két szezonon belül a másodosztályba jutás. Ha Laze megnyeri a pert, talán nem lesz elképzelhetetlen egy egyesülés, vagy akár a KF Elbasani teljes megszűnése sem, lévén a klub adósságállománya még mindig elég jelentős. Tehát közel sem rózsás a helyzet futball ügyben Albánia harmadik legnagyobb városában, viszont a város szerencséjére a polgármester támogatja a sportot, így nem vesznek el a helyi tehetségek.

Szólj hozzá